A tudományos ülés elsősorban a művészetet körülvevő világot, atmoszférát és társadalmat helyezte középpontba, valamint azt hivatott vizsgálni, hogy milyen nyomot hagy, avagy milyen hatást vált ki a művészet abban a közegben amely körülveszi, amelyben helyet foglal, és miképpen képezi más művészetek vagy műalkotások közegét, illetve közeg-elemét. A konferencia a lehető legkülönfélébb művészeti- és tudományágak aspektusából tanulmányozta a művészet hatásait és megnyilvánulási formáit, így nem emelhető ki egyetlen határozott irány vagy tematika, amely mentén haladt előre, hiszen minden egyes előadás más-más területen keresztül szemlélte a művészet fogalmát.
Az ülést Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója nyitotta meg, aki külön köszöntötte Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökét, valamint a széksorokban helyet foglaló akadémikusokat és szakmabeli érdeklődőket. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatóintézet nagy hangsúlyt fektet a művészetek társtudományok irányából való vizsgálatára, legyen az pszichológia, filozófia, közgazdaságtudomány, vagy akár jogtudomány – jelen konferencia is ennek fényében került megrendezésre. Legfőbb céljuk az volt, hogy tanulmányozzák azt a közeget, amelyben napjainkban alkotó alkot, alkotás születik.
Első előadóként Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a művészetpártolás, a művész-, illetve művészeti oktatás, a művészetközvetítés és a közönségnevelés kérdésköreit tárgyalta, amelyek véleménye szerint a társadalomtudományok felől nézve lényegiek és megválaszolandók. Mint hangsúlyozta, a művészeti tevékenység során létrehozott alkotások, produkciók eljuttatása a közönséghez a kulturális szférában szerepet vállaló állami és nem állami szereplőknek egyaránt kiemelt feladatot ad. Azonban az „örök értékek nélküli rendszerben a viszonyítás elnehezül”, így könnyen megeshet, hogy a művészet felszámolja önálló létezési formáját, mialatt feloldódik a populáris kultúrában, ezáltal „értéktelenítve értékel, értékelve értéktelenít”.
Farkas Attila filozófus, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Szent István Egyetem adjunktusa A totális közeg címmel tartotta meg előadását, amelyben az ipari civilizációban helyet foglaló művészet szerepekörére hívta fel a figyelmet: összefoglalta annak a XX. századi elméletnek a jellemzőit, amely szerint a modern ipari termelés civilizációja a társadalmat, a kultúrát és az ember egész lényét a saját képére formálja, különböző csatornákon történő manipuláció segítségével. Elmondása szerint ebben az elméletben kiemelkedő szerephez jut a művészet és a tágabb értelemben vett modern tömegkultúra, de gyakran hivatkoznak politikai vonatkozásokra is – a modern tömegdemokráciában tehát a megszemélyesített, de lényegében személytelen hatalom a társadalom egészét, illetve az emberek késztetéseinek teljességét uralja. A továbbiakban rávilágított azokra a lehetőségekre, amelyek képesek feloldani az elmélet szorítását, és esélyt adnak az autonóm művészetnek.
Orbán Jolán, a Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének intézetvezető egyetemi tanára Hantai Simon művészetének közegeit vizsgálta meg prezentációjában, amelynek során a művészet, az irodalom és a filozófia közötti viszony újraértelmezésére tett kísérletet. Ezt a viszonyt három felállított szempont alapján elemezte: az első az írás mint módszer, a második a „hajtogatás (pliage) mint módszer”, a harmadik pedig a „másolás-hajtogatás” (copliage) mint módszer.
Cseporán Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa a művészetigazgatás és a művészetmenedzsment fogalmát helyezte előadása középpontjába, amelyben rámutatott arra, hogy a művészeti élet koordinációja alapvetően két dimenzióban értelmezhető, nevezetesen közhatalmi és intézményi szinten. Míg az előbbi alanyai az állam és a helyi önkormányzatok, akik tevékenységeként az irányítás jelölhető meg, vele ellentétben az utóbbi alatt konkrét művészeti intézmény vezetését értjük. Meglátása szerint nem csupán jogi és gazdasági, hanem szakmai szempontból is lényeges különbségek mutathatók ki a művészetigazgatás és a művészetmenedzsment területe között, emellett szoros összefonódásuk is kimutatható többek közt a rész-egész viszonyból adódóan és a top-down vagy bottom-up folyamatok párhuzamosságának köszönhetően.
Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja a művészeti könyvkiadás jelenkori problémás kérdéseit tekintette át előadásában. Véleménye szerint a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized alatt nem szerveződött meg egy olyan új struktúra, amely piaci körülmények között biztosítani tudná a rendszeres, a művészeti területeket kellően reprezentáló művészeti könyvek megjelenését és a célközönséghez való eljuttatását. Ennek következtében megállapítható, hogy a mai könyvkiadási folyamatokat leginkább az esetlegesség és a tervezhetőség hiánya jellemzi, legyen szó szerzőkről, kéziratokról, könyvkiadókról, a gyártás finanszírozásáról, vagy akár marketing és kereskedelmi szempontokról.
Demeter Tamás, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára a közeg és tartalom viszonylatait tárgyalta, amelyhez kapcsolódóan kitért a szociológiai művészetértelmezés korlátaira és kilátásaira. Mint hangsúlyozta, a szociológiai fogalomalkotásra támaszkodó művészetértelmezés lehetőségei a XX. századi magyar művészetfilozófiai gondolkodás egyik centrális problémája. Előadásában a klasszikusok örökségétől indulva érvelt amellett, hogy bár a szociológiai eszköztár nem alkalmas arra, hogy a művészetről kimerítő diskurzust folytassunk, ám általa olyasmiről tudunk beszélni, amiről más eszközökkel nem, és ennek az az oka, hogy nem létezik a művészetre vonatkozó kimerítő diskurzus.
Kuráth Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Rektori Kabinetének marketing osztályvezetője a Pécsi Tudományegyetem európai mértékkel is jelentős 650. jubileumi projektjéről tartotta meg előadását, amelyet Jarjabka Ákossal, a Pécsi Tudonmányegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi docensével együtt jegyeztek. A prezentációban művészeti alkotások szerepét vizsgálta, valamint arra a kérdésre is kereste a választ, hogy vajon egy jubileumi projektnek lehet-e hosszú távú hatása a felsőoktatásban. Az eddig megvalósult művészeti alkotások bemutatásán túl elárulta, hogy céljuk a hazai felsőoktatás megünneplése volt, míg ezzel párhuzamosan a Pécsi Tudományegyetem erősíteni kívánta hazai és nemzetközi elismertségét. A 650. alapítási évforduló méltó megünneplése így nemcsak Pécs, de a magyar kultúra és oktatásügy kiemelkedő eseménysorozataként is jelentős volt.
A nap utolsó előadójaként Szabó Andrea, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának megbízott intézetigazgató-helyettese, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa szólalt fel. Előadásában a Magyar Ifjúság 2016 nagymintás ifjúságkutatás eredményeit mutatta be és értelmezte, ezáltal párhuzamba állította a magyar fiatalokat és a kultúra fogalmát. Elmondása szerint a 2000-es évek elején kialakuló, „új ifjúságnak” nevezett réteget a szabadidő szinte korlátlan felhasználási lehetősége jellemzi. Többek közt arra is kereste a választ, hogy ez a fiatalság hogyan is tölti el a szabadidejét, milyen jellegzetességei vannak a magyar kultúra talán legnagyobb felhasználói csoportjának, illetve értelmezhető-e egyáltalán olyan hagyományos kultúrafelfogás a körükben, mint magas kultúra vagy populáris kultúra.
A konferencia második napját Boros János, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára nyitotta meg, aki megköszönte az előadók részvételét és néhány szóban összefoglalta az eddig elhangzott témákat.
A tudományos ülést Fehér Anikó népzenekutató, karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa folytatta prezentációjával, amelyben a világzene fogalmát vizsgálta. Ez a téma véleménye szerint a mai napig megosztja a kutatókat, ugyanakkor kikerülhetetlen terület a művészetkutatásban. Meghatározta a fogalom definícióját, eszerint a világzene az az alapvetően szórakoztató céllal létrehozott és előadott zenei alkotás, amely a népzenére, illetve a hagyományos zenére alapoz, valamint feldolgozza azt különböző szórakoztatózenei elemek felhasználásával. A világzene-jelenség napjainkban virágzását éli Magyarországon, az előadásban az idáig vezető folyamat lépései kerültek bemutatásra Woodstocktól kezdve egészen Sebestyén Mártáig.
Windhager Ákos művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója a magyar balett-történet megszakítottságáról tartotta meg előadását, amelyben a balett műfajának recepcióját igyekezett bemutatni. A magyar balett-történeti kutatás hermeneutikájának ismertetése mellett a korai korszakban értelmezte a megszakítottság általános olvasatát. Mint azt hangsúlyozta, a balett legalább három művészeti ágat (zene, tánc, irodalom) összekötő műfaj, így folyamatosan követeli magának a legmegfoghatatlanabb közeget, a teret, a térben való megvalósulás pedig a hangzó anyag elrebbenésével, az irodalmi szüzsé örökkén válásával történik meg úgy, hogy „csak a mozdulat vezet át az egyik pontból a másikba”. Végül arról is szót ejtett, hogy miért nem hallhatjuk, láthatjuk, táncolhatjuk napjainkban az egykor kifejezetten népszerű darabokat.
Wesselényi-Garay Andor építész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa előadásában az építészet közegét, az építészeti kiállítást és a borderline építészetet helyezte középpontba. Kiemelte, hogy amennyiben az építészetet a tudás egy speciális formájának tekintjük és engedjük kilépni abból a monomedialitásból, amelyben ennek a tudásnak az egyetlen és kizárólagos hordozója a ház, akkor a közegek és a közvetítők egymásba fonódó, egymást alakzatilag is erősítő rendszerére bukkanunk: ez a mező értelmezi és konstituálja, magyarázza és termeli az építészetet. Az előadás példákat sorakoztatott fel arra a problémára való reagálásként, hogy a múzeumba helyezett építészet szükségképp veszti el auráját, és ez egyben el is bizonytalanítja a művészeteken belül elfoglalt pozícióját.
Sík Attila, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanára egy nem kifejezetten humán területről származó témával érkezett a konferenciára, előadása azonban mégis szorosan összefonódott azzal, ugyanis a neuroesztétika kérdésköreit tárgyalta. „Miért szép a szép?” – teszi fel a kérdést rögtön az elején. Állítása szerint ugyanis a művészet nem egy önmagában létező jelenség, hanem az érzékszervek által közvetített, érzelmekkel színezett manifesztáció, amely az emberi agyban képződik. A művészet eszerint egy humánspecifikus jelenség, amely az állatvilágban egyáltalán nem fordul elő, méghozzá az emberi agy felépítésének sajátosságai miatt. A vázolt hipotézisnek megfelelően az evolúció során kialakult és fajfenntartáshoz kötődő esztétikai jellegeket, mint például a szimmetriát kereső agyat felváltja az újdonságot keresés vágya, amely eljuttat az aszimmetria, az absztrakció, illetve a meghökkentő vizuális elemek esztétikai felértékeléséhez.
Kassai Endre társadalomkutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem óraadó oktatója a művészet- és kultúrafinanszírozás vizsgálatának fedezeteit ismertette. Elsősorban azokra a keretekre kívánt rámutatni, amelyek egyrészt megkerülhetetlenek, másrészt több-kevesebb szakmai egyetértés övezi őket. Elmondása szerint ehhez elengedhetetlen a vizsgálni kívánt kulturális univerzum meghatározása és a művészeti ágazatok számbavétele, lehatárolása, amely többek közt fogalmi tisztázást, leírást, egyfajta szakmai bemutatást is jelent. A különféle finanszírozási modellek számbavétele és bemutatása után a kultúrafinanszírozás állami gyakorlata került fókuszba, amelynek köszönhetően Kassai Endre szerint értelmezhetővé válnak a „nem állami” finanszírozás lehetőségei, keretei, jelentősége és valós szerepe az egyes ágazatok életében.
Keresnyei János, a Kreatív Ipari Klaszter elnöke azt a kérdést vizsgálta előadásában, hogy hogyan tudjuk feltárni és modellezni a kulturális műhelyek működésének társadalmi-gazdasági viszonyrendszerét, ehhez pedig a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének Műhely Modell című kutatását vette alapul. Mint azt részletezte, a kutatás arra a feladatra vállalkozik, hogy feltárja, milyen bemeneti és kimeneti változókkal lehet jellemezni az egyes kulturális műhelyek működését, avagy melyek az ok-okozati viszonyrendszerek. Saját bevallása szerint a kutatás legnagyobb kihívása, hogy a sokféle adat közül megtalálja, minősítse és kiemelje a releváns és szignifikáns hatásokat, majd modellé formálja azokat, végül leírhatóvá tegye a kulturális műhelyek sikeres működésének feltételrendszerét.
Fehér Euridiké, a Csiky Gergely Színház igazgatóhelyettese és marketingigazgatója előadásának témája a színházmarketingben jelentkező „újmédiás” kihívások voltak, amelyeket vidéki kőszínházi példák alapján mutatott be. Elmondása szerint a színházmarketingben egyre nagyobb szerephez jut a közösségi média, amely a közönséggel való kapcsolattartás legkiválóbb eszköze lehet. Külön kitért a mobiltelefonra, mint legfontosabb marketingkommunikációs eszközre és a „mikro idők”, avagy az egyéb fogyasztás alkalmával történő mobiltelefonozásra, valamint a közösségi térben történő élménymegosztásokra. Véleménye szerint fontos és jó dolog az „újmédia” kihasználása, hiszen a digitális világban van a jövő, azonban számos veszélyforrása is lehet – mindennel összevetve hozzátette, hogy a művészetek, színházak korrekt kommunikációs eszközéről beszélhetünk.
Utolsó előadóként Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja tartotta meg beszédét, amelyben a filmet mint stratégiai ágazatot vizsgálta, beleértve a magyar film támogatásának gazdasági relevanciáit és jogfejlesztő hatásait. Elmondása szerint a film a kultúra vagy művészetek felől stratégiai ágazat, hiszen különös szerepet játszik a kultúra és akár a nemzeti identitás formálásában, de gazdaság szempontjából is fontos, mert jelentős szerepet tölt be a nemzetgazdaságokban, nem utolsó sorban munkahelyeket teremt. Hozzátette, hogy a filmszektor a fénykorát éli ma Magyarországon, hiszen hazánk stratégiai ágazatává nőtte ki magát. Az előadás célja volt a szektorban végzett friss kutatási adatok felhasználásával a film hazai intézményrendszerén keresztül annak bemutatása, hogy a filmek támogatásának milyen közgazdasági, jogfejlesztő vonatkozásai vannak hazánkban a kultúrateremtés mellett.
A kétnapos konferenciát Boros János szavai zárták, aki megköszönte a jelenlévőknek a nagyfokú érdeklődést, majd hozzátette, jelen konferencia volt az egyik legmeghatározóbb számára azok közül, amelyeken valaha is részt vett.
Az esemény végén Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke is felszólalt, aki felhívta a figyelmet arra a kérdésre, hogy vajon a kultúra milyen helyet foglal el a világban. Ehhez kapcsolódóan a kultúra fogalmát az oktatás-nevelés, a tudomány és a művészetek szétválaszthatatlan szimbiózisaként, egységeként határozta meg, ez a hármas egység pedig elmondása szerint azon alapszik, hogy a kultúra nem örökölhető, így kizárólag az oktatás révén sajátítható el. Ezt az egységet kell a mindennapjainkban szem előtt tartanunk, ehhez viszonyulva szükséges minden körülmények között a kultúrához való hozzáállásunkat formálni és alakítani.
