Az intézetről

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése 2013-ban döntött a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének önállóan működő költségvetési szervként történő megalapításáról, így 2015 elejével megkezdte működését az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMKI). Az akadémia célja, hogy művészetelméleti-módszertani intézetet működtessen a művészet elsődlegesen társadalmi relevanciájának, valamint a művészet elméleti összefüggéseinek tudományos igényű folyamatos vizsgálatára.

A kutatóintézet működésében elsősorban kortárs kutatással kíván foglalkozni, a még élő mesterek tanítómesteréig dolgozzák fel a szakanyagot, a cél a társadalom és a művészet összefüggésének és a művészeti ágak egymásra hatásának vizsgálata. A kutatók a saját szakterületük áttekintését végzik, majd ez alapján kutatási koncepciót készítenek el, a háttéranyagok alapján pedig kutatási stratégia készül. Emellett a társadalomtudományi módszerek alkalmazásával kívánja vizsgálni a magyar művészeti élet elméleti és gyakorlati eszköztárát, valamint azoknak a társadalmi folyamatokra gyakorolt hatását kritikai szempontok, illetve a művészeti intézményrendszer vizsgálatán keresztül.

A kutatások elsősorban a művészet és a művészetelmélet belső (az alkotások létrejötte, egyedi mivolta, közönség általi befogadása, ennek hatásmechanizmusa stb.), valamint külső vizsgálatára, azaz a művészetnek a társadalom egyes alrendszereihez fűződő viszonyára koncentrálnak.
 
Az MMKI a művészet elméleti összefüggéseinek tudományos igényű folyamatos vizsgálata mellett kutatási területeiről és eredményeiről számos konferenciát és előadás-sorozatot szervez a művészetek iránt érdeklődő közönségnek. Évente átlagosan félszáz művészetelméleti konferencia, tudományos beszélgetéssorozat, könyvbemutató, műhelybeszélgetés kerül megrendezésre a kutatóintézet jóvoltából.
 
Az MMKI szervezeti egységeként 2017-től működteti Dokumentációs Központ és Szakkönyvtárát. Alapfeladata, hogy teljességre törekvően gyűjtse és rendszerezze az MMA rendes, levelező, néhai és posztumusz tiszteleti tagjainak bármilyen formában fellelhető teljes életművét, illetve az alkotók munkásságáról megjelent szakirodalmat. A könyvtár két szolgáltatási helyen működik: a kutatóintézet székhelyéül szolgáló Hild-villában, valamint a Pesti Vigadó épületében.
 
Az MMA elnökségének határozata alapján az MMKI látja el az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram szakmai lebonyolítását. Az MMA nagyszabású, magyarországi viszonyok között egyedülálló ösztöndíjpályázata 3 éves szabad alkotási időszakot garantál korunk művészének. Mind a jelentkezés feltételeiben, mind abban is páratlan ez az évente új évfolyamot indító rendszer, hogy nem követel meg felsőfokú végzettséget, a tehetség és a tartalmas, minőségi portfóliót kísérő alapos munkatervezet a hangsúlyos a megítélésben. Az ösztöndíjprogram célja programszerű, három évre tervezett alkotó és előadóművészeti, művészetelméleti tevékenységek támogatása, a magas színvonalú fenti tevékenységek anyagi feltételeinek megteremtése kilenc pályázati kategóriában.
 
Az MMKI üzemeltetésében működik továbbá a budapesti Makovecz Központ és Archívum (1125 Budapest, Városkúti út 2.), amely eredetileg családi háznak épült: Makovecz Imre magának és a feleségének építtette. A házban rekonstruálásra került Makovecz Imre dolgozószobája, valamint egy kisebb kiállítótér is helyett kapott. A központban megtalálható a teljes életmű: tervek, rajzok, írások és fényképek.
A kutatóintézet mindemellett kiadóként is működik, évről-évre számos tanulmánykötetet jelentet meg nyomtatott és elektronikus formában. Nevéhez fűződik a Fundamenta profunda és a Documenta artis című könyvsorozat, Műhelytanulmányok című elektronikus sorozat, illetve az MMA Kiadóval közösen megjelent kötetek, mint például a Pars pro toto című sorozat részei.
 
Az MMA elnökének megbízása alapján Csáji László Koppány író, kulturális antropológus és ügyvéd tölti be 2022. június 1-től a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatói tisztségét. (Bővebben: Kutatóink aloldal.)
Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle