A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíjprogramjának immáron ötödik évfolyamának megnyitóünnepségét tartották szeptember 20-án a Pesti Vigadó (az MMA székháza) Dísztermében. A száz nyertes pályázó és a jelenlévő akadémikusok előtt beszédet mondott Vashegyi György, az MMA elnöke, Richly Gábor, az MMA főtitkára és Csáji László Koppány, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) megbízott igazgatója.
A találkozó megnyitásaként Boros Mihály zongoraművész, az MMA 2021–2024-es évfolyamokra szóló Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasát hallgathatta meg a közönség, aki Kodály Zoltán Marosszéki táncok című darabját mutatta be. A zongorajáték alatt az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram képzőművészet, valamint ipar- és tervezőművészet szekció alkotásaiból került kivetítésre egy rövid összeállítás.
Az egybegyűlteket Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta az MMA akadémikus tagjainak és a köztestület tagjainak gratulációját, együttműködését és támogatását az ösztöndíjasok felé a pályázatokban kitűzött célok, alkotások és kutatások megvalósításához, művészi fejlődésük eléréséhez. Mint azt kiemelte, többéves előkészítés után indult útjára az ösztöndíjprogram, és egyik legizgalmasabb elnöki feladata volt a részletek meghatározása. A kiírásban tudatosan nem adnak tematikus ajánlásokat, hiszen a művészi fantázia alkotói szabadságát nem kívánták korlátozni, ezt a beérkező pályaművek színessége és eredetisége is alátámasztja. Hangsúlyozta, az ösztöndíjprogram legfontosabb célja azonban, hogy áttörő pezsgést vigyenek a kortárs magyar művészeti életbe: meglátása szerint ugyanis az MMA régi és új ösztöndíjasai egyaránt a magyar művészet jelenlegi és jövőbeli elitjét képezik.
Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára beszédében kiemelte az ösztöndíjprogram által nyújtott egyedülálló lehetőséget, miszerint a jelentkezőknek nem csupán egy évre előre kell tervezniük a pályázat benyújtásakor, hanem hároméves futamidő áll rendelkezésükre arra, hogy terveiket megvalósítsák és tehetségüket kibontakoztassák. Felhívta a figyelmet az ösztöndíjprogram kapcsolatteremtési lehetőségére is a felsőbb évfolyamokkal, akadémikusokkal, amelyet elsősorban a négyhavonta megrendezésre kerülő ösztöndíjas találkozók tesznek lehetővé. Kiemelte és megköszönte továbbá a szekcióvezetők fáradságos munkáját, akik az elmúlt évben nagyon sok figyelmet, szeretet adtak az ösztöndíjasoknak: mint monda, „ez az egyik kulcsa annak, hogy a program úgy működhessen, ahogy azt annak idején elképzelték”.
Ezt követően Csáji László Koppány, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott igazgatója tájékoztatta az egybegyűlteket az ösztöndíjprogramról. Elmondása szerint amikor az alapítók létrehozták az MMA intézményét, két fontos cél lebegett a szemük előtt: egyrészt hogy elősegítsék a különböző művészeti ágak együtt gondolkodását, másrészt hogy a szabad művészeti gondolkodásnak meglegyen a közös fóruma. Ez elmondható az ösztöndíjprogram esetében is, éppen ezért bátorította az ösztöndíjasokat, hogy ne csak a saját szekciójuk ülésén vegyenek részt, hiszen más művészeti területen tevékenykedő társaik meghallgatásából is izgalmas találkozások alakulhatnak ki. A továbbiakban ismertette az ösztöndíjas időszak teljesítéséhez szükséges követelményeket, illetve az idei pályázatok megoszlásának statisztikáit – ennek kapcsán felhívta a figyelmet a határon túli magyarok számára az ösztöndíjat nyert pályázók között, akiknek bár megoszlása egyre magasabb, a jövőben még inkább szeretnék őket bevonni a közös munkába.
A következőkben a tavalyi évben támogatást nyert Csuzi Márton kortárs táncművész előadását tekinthette meg a közönség, aki az idei évben végzett ösztöndíjas, Feledi János Don Quijote című táncszínházi darabjából adott elő egy részletet.
Az ünnepi megnyitó folytatásaként a MMA 2021–2024. Művészeti Ösztöndíjprogram irodalom szekcióban támogatást nyert költő, Babiczky Tibor felolvasásában a Barbár partokon és az Istenek nyomában című költeményei hangzottak el.
A program zárásaként a jelenlévők megtekinthették az ösztöndíjas filmalkotók rövid vetítését. Az összeállításban Mosonyi Szabolcs, B. Nagy Ervin, Gelley Bálint Farkas, Mózes Gergely és Csuja László filmrészletei voltak láthatók.
Az előadások után az újdonsült ösztöndíjasok részt vettek az I. Rendhagyó Ösztöndíjas Találkozón, ahol a bemutatkozás keretében megismerhették szekcióvezetőiket, szekciótársaikat, és ebben a körben kötetlen szakmai beszélgetésben vehettek részt.
Galéria
„Ez az egész ügy, amit a táncház szimbolizál, voltaképpen a normális emberi élet kifejezése. Az élet öröme… Ez az élet igenlése, az élet vállalása, az aktív élet. Ebben a világban, ebben a többszörösen áttételesen átmeneti világban, amiben ma kényszerülünk élni, még fontosabb az az átlátható kisemberi közösség, amit egy táncház jelent.”
(Halmos Béla)
2022. február 2-án a Pesti Vigadóban kerül megrendezésre az MMA MMKI idei első konferenciája, amelyet az 50. születésnapját ünneplő táncházmozgalom tiszteletére szerveznek. Az esemény élőben is követhető lesz a kutatóintézet YouTube-csatornáján.
A mozgalom létrejöttének hajnalán, 1972. május 6-án egy egészen új szórakozási forma indult el a Liszt Ferenc-téri Könyvklubban: négy vezető táncegyüttes fogott össze, hogy olyan mulatságot hozzon létre, amilyet azelőtt csak az erdélyi, mezőségi Széken láttak. A táncház, ahol a legtermészetesebben és leghivatalosabban találkozhattak a fiatalok, itt már néhány évszázada létezett. Általában kibéreltek egy szobát, zenészeket fogadtak és táncoltak. Ezt hozták át az akkor jól lezárt határon Novák Ferenc ma már Kossuth-díjas koreográfus, a Nemzet Művésze vezetésével együttesének, a Biharinak a tagjai. A zenészek Sebő Ferenc, Halmos Béla és Éri Péter voltak. A dolog olyan jól sikerült, hogy hamarosan kinyitották a kapukat, azonban a külsős embereknek meg kellett tanítani a lépéseket – ezt Timár Sándor ma szintén Kossuth-díjas koreográfus álmodta és valósította meg. A zenei anyagot Lajtha László gyűjtése nyomán Martin György bocsátotta a rendelkezésükre.
Mára ez a „szórakozási forma” mozgalommá alakult. Jelentőségéből és szépségéből, izgalmasságából semmit sem veszített. A táncházmódszer nemcsak hungarikum, de a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje is. Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága 2011. november 25-én felvette a „Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterébe. A konferencián fény derül arra is, hogy a mozgalom él-e napjainkban, erősödött vagy gyengült, hajtott-e újabb ágakat. Szó esik majd a falusi vonószenekari hagyomány tovább éléséről, a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos vetélkedő szerepéről, a táncházmozgalom előzményeiről a televízióban, az autentikus népzene alkalmazásáról az alapfokú zeneiskolai szolfézsoktatásban, valamint az első táncházról és a táncházmozgalom kezdeteiről is.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztráció hamarosan elérhető a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet honlapján.
A művészeti könyvtárak digitális korban betöltött szerepéről tartott konferenciát az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) október 6-án a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.
A konferencián előadóként részt vett többek között Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Szóllás Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Könyvtári és Levéltári Főosztályának főosztályvezetője, valamint Andaházi Szeghy Viktor, az MMA MMKI Szakkönyvtári Projekt vezetője. A tanácskozás arra tett kísérletet, hogy a meghívott előadókkal felvázolja a magyar művészeti szakkönyvtárak korszerű eredményeit.
A konferencia szakmai szervezői felkérték az egyes művészeti szakkönyvtárak vezetőit, mutassák be fejlesztéseiket, innovatív ötleteiket, kapcsolódó szolgáltatásaikat, eredményeiket, illetve mondják el a véleményüket, osszák meg a tapasztalataikat a meghívott vendégekkel. Céljuk, hogy a művészeti területen elszórtan működő könyvtárak szakembereit közel hozzák egymáshoz az országon belül, valamint a későbbiekben a határon túli művészeti szakkönyvtárak könyvtárosait is bevonják a beszélgetéseikbe.
Az egybegyűlteket Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója köszöntötte. Mint azt hangsúlyozta, nagy örömére szolgál, hogy ilyen elsőrangú és sokszínű szakmai közönség előtt nyithatja meg a konferenciát. Az esemény címében is szereplő „művészet”, „innováció” és „könyvtár” szavak egymás mellé rakása azt mutatja, hogy valami újat szeretnének kiprovokálni az előadókból. Úgy véli, hogy a művészeti könyvtárak szerepe az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott, és ez izgalmas diszkusszióra adhat alkalmat.
Első előadóként Szóllás Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Könyvtári és Levéltári Főosztályának főosztályvezetője azt mutatta be, hogy a szakkönyvtárak között lévő művészeti gyűjtemények milyen módon vesznek részt a magyar szakkönyvtári rendszerekben, hogyan látják el feladataikat, mi a különlegességük, illetve hogyan tudnak reagálni a jelenlegi kihívásokra.
Elmondása szerint a szakkönyvtár egy különleges könyvtártípus, hiszen egy jól körülhatárolt tudományterületen működik, amelynek szakirodalmára támaszkodik, gyűjti, feltárja és szolgáltatja azt, emellett pedig a kutatás és az innováció is fontos feladata lehet.
Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a nemzeti könyvtár 2022 és 2026 közötti szakterületi stratégiáját járta körbe. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a hazai könyvtárak közül egyedüliként tagja a nemzeti kulturális tanácsnak, amelyben 17 hazai kulturális intézmény vesz részt, és ennek a tanácsnak a tagjai gondolják végig, hogy az intézményük milyen módon tud a következő években kapcsolódni az elkészítendő szakterületi stratégiákhoz.
Amikor stratégiát készítenek, azt mindenekelőtt a felhasználókért, kutatókért, olvasókért teszik, éppen ezért fontos, hogy az ne elsősorban intézményközpontú, hanem olvasóközpontú is legyen.
Bánki Zsolt István, a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Bölcsészeti Központ igazgatója előadásában az irodalmi muzeológia digitális transzformációjáról beszélt. Hangsúlyozta, az irodalmi gyűjtemény is művészeti gyűjtemény, ennek anyaga pedig maga a szöveg, amely nem egy materializálható dolog, hordozói azonban lehetnek: ennek kapcsán a kézirat az elsődleges hordozó.
Amikor irodalmi muzeológiáról beszélünk, a gyűjtemények középpontjában az írói hagyatékok állnak, amelyek analóg módon is léteznek, ezek gyűjtése, feltárása és szolgáltatása az elsődleges feladatuk.Szó esett arról is, hogy a digitális világban mihez kezdünk az írói kéziratokkal: itt kerülnek igazán fókuszba a levelezések. Az előadó rávilágított arra, hogy mi változott meg a digitalizáció által, és hogyan tudták felvenni a lépést ezekkel a fordulatokkal.
Andaházi Szeghy Viktor könyvtári szakértő, hadtörténész, az MMA MMKI Szakkönyvtári Projekt vezetője a kutatóintézet könyvárának változásait és céljait ismertette beszédében. Elsősorban arra tért ki, hogy melyek azok a faktorok, amelyek a változás szükségét eredményezték az MMKI könyvtára tekintetében. Rámutatott, hogy a könyvtár elsősorban az MMA tagjainak életművét gyűjti, és ezeken belül végez bibliográfiai feltárásokat, emellett kutatástámogató szakkönyvtárként is működik.
Az átszervezésnél fontos céljuk volt, hogy viszonylag elszigetelt, alacsony ismertségű szakkönyvtárból belátható időn belül széles közönség és nagyobb nyilvánosság elé tárják szolgáltatásaikat, valamint értékes, minőségi szolgáltatásokat nyújtó könyvtárat hozzanak létre.
Szőllősy Gabriella, a Magyar Néprajzi Múzeum Szakkönyvtárának főosztályvezetője elárulta, hogy a múzeum könyvtárának állománya több mint 195 ezer egység, amelyben megtalálható az etnográfia valamennyi szakterületén túl az etnológiai, az antropológiai, és a határtudományok szakirodalma. Előadásában bemutatta a 150 éves könyvtár megalakulásának történetét, valamit kitért arra is, milyen felhasználói kört tudhat magáénak a könyvtár.
Az igen csak értékes állománynak a lehető a legszélesebb kört kell szolgálnia, éppen ezért a fő szakmai célcsoporton kívül kézműves- és iparművész-hallgatók is megtalálhatók a rendszeres látogatók között, akik számára kiemelkedő jelentőségűek a népművészeti források. Munkájukat a könyvtár digitalizált anyagával és a teljes múzeum online műtárgy-adatbázisaiban való kutatási segítséggel, aktív közreműködéssel támogatja.
Takács Gabriella, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának könyvtárvezetője a könyvtár immár 156 éves történelmébe ágyazva bemutatta annak történetét, érzékeltetve azt a folyamatot, ahogyan a gyűjteményei és gyűjtőköre változott ezalatt a másfél évszázad alatt, a kezdeti Színészeti Tanodától az egyetemmé válásig.
Az előadó körbejárta mindazoknak a könyvtári és virtuális közösségi teret építő elemeket, amelyek nem csupán az egyetem hallgatói, oktatói és a külsős olvasók felhasználói élményét emelik, de a könyvtárban dolgozó munkatársak szakmai motiváltságát is erősítik, nem feledve a tapasztalatcsere és a folyamatos továbbképzések jelentőségét e téren.
Gulyásné Somogyi Klára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtárának igazgatója azt vizsgálta, hogyan használhatják ma a könyvtárat a zenével hivatásszerűen foglalkozók. Mint azt elárulta, a könyvtár 1907-ben költözött a Liszt Ferenc téri székhelyére, egy olyan épületbe, amelynek miliője belépéskor mindenkit magával ragad.
Itt kapott helyet a tervezés első pillanataitól kezdve a intézmény könyvtára is, ami egy olyan olvasóteremmel gazdagodott, amely mindaddig nem állt a hallgatók rendelkezésre. Hozzátette, az akkori egyetemistáknak nagy igénye volt egy hasonlóan nyugodt tanulókörnyezetre és a benne található színvonalas olvasmányokra.
Péterfi Rita olvasásszociológus, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója arról beszélt, miként legyünk jobbak a szakmánkban, ennek kapcsán művésztanárok és művészeti tárgyakat oktatók tájékozódási lehetőségeit járta körbe a digitális korban. Felhívta a figyelmet a szakkönyvtári vonatkozásokra, hiszen a művészetelmélettel és a módszertannal foglalkoznak, ezt közvetítik a felhasználók felé.
Évente közel 10 ezer bibliográfiai tétel kerül be a bázisukba, amely egy szisztematikusan feltárt gyűjteményt eredményezett. Az előadó konkrét példákon keresztül bemutatta, hogy milyen információhoz juthatnak például a zene, a tánc, a vizuális vagy az esztétikai nevelés iránt érdeklődők, valamint hogy az egyéb tárgyakba miként építhető be a művészeti szemlélet, és miként erősödhetnek a tantárgyközi kapcsolatok.
Végezetül Gál Vivien Tünde, a Műcsarnok Könyvtár és Archívum könyvtárosa a könyvtár feladataiba, lehetőségeibe és jövőbeli céljaiba engedett betekintést a közönségnek. Elmondása szerint a kortárs képzőművészet és művészetelmélet témakörében, illetve a Műcsarnok működéséhez kapcsolódóan találhatók meg náluk dokumentumok. Jelenleg nyilvános szakkönyvtárként működnek, így nem csak a szakmai közönséget várják szeretettel helyben használatra.
Milyen új lehetőségekkel tudják fejleszteni könyvtáruk kihasználtságát? Hogyan kapcsolódhatnak, és válhatnak partnerintézményekké a hazai és a határon túli képzőművészeti és kortárs művészettel foglalkozó középiskolák, felsőoktatási intézmények számára? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre igyekezett választ adni az előadás.
A művészeti könyvtárak digitális korban betöltött szerepéről tartott konferencia visszanézhető az MMA MMKI Youtube csatornáján.
Galéria
A Magyar Csupajáték című összművészeti produkcióról tartott tudományos ülésszakot a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szeptember 23-án a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában.
A konferencia aktualitásául a 2021-ben Budapesten megrendezésre kerülő, az Eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítésére létrehozott világméretű ünnepségsorozat szolgált, tudniillik az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti programjának annak idején a Magyar Csupajáték is része volt. A produkció idehaza a Szent István-év programsorozatában került színre az akkori Művész Színházban. Az esemény másik aktualitása a produkció létrejöttében jelentős szerepet játszó Paulini Béla halálának 75. évfordulója, valamint a Magyar Állami Népi Együttes 70. születésnapja kapcsán a magyar néptánc színpadi feldolgozásának sokszínű és igencsak időszerű kérdésének vizsgálata. A konferencia célja a Magyar Csupajáték értékeinek elemző feltárása, valamint a népművészet és összművészet koncepciójának vizsgálata volt a néhai előadás nyomán.
Az egybegyűlteket Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója köszöntötte, aki elsősorban a konferencia és az ezzel kapcsolatos kutatás kezdeményezőinek példanélküli vállalkozását méltatta, akik megkísérelték összefogni a Csupajátékkal kapcsolatos már meglévő és új ismereteket. Külön kiemelte a programból Váradi Judit zongoraművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docensének zongorajátékát, hiszen a Csodafurulya című darab, amelyet a konferencia keretében megszólaltatott, 1986 óta nem hangzott el élő előadásban.
Első előadóként Windhager Ákos művelődéstörténész, az MMA MMKI tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója Kodály Zoltán baletthez való viszonyát elemezte. Kodály pedagógiai koncepcióját leginkább az a gondolat jellemzi a köztudatban, hogy meg kell tanítani a magyarságot zeneileg írni-olvasni, az előadó viszont konkrétan a balettkoncepciót vizsgálta meg közelebbről.
Elmondása szerint Kodály jellemzően gyűjtötte a népzenei mintázatokat, amelyeket aztán meg is formázott; beemelte a parasztzenét, de ugyanakkor megőrizte a művek eredeti auráját. Kiderült az is, vajon tényleg a Csupajáték-e az egyetlen olyan balett, amely a kodályi koncepcióra épül.
Bólya Anna Mária zeneelmélet- és tánctörténet-tanár, az MMA MMKI tudományos munkatársa, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi docense arra világított rá, hogy a Magyar Csupajáték milyen módon befolyásolta a modern magyar táncművészeti hagyományt. Körbejárta, hogy a különféle táncnyelvezetek hogyan alakulhattak a produkcióban, annak ellenére, hogy nem tudjuk konkrétan, milyen formai elemekkel rendelkezett a tánc, hiszen az erről készült felvétel még nem került elő.
Mint azt elárulta, a tánc tartja össze a produkciót, így két táncnyelvezetet lehet megvizsgálni közelebbről: a tradicionális anyagot és a mozdulatművészetet. Az élő folklór értelmező átalakítása a színpadon és az improvizativitás jelentette a produkció sajátosságát.
Gombos László zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa a modern magyar balett kezdeteit vizsgálta Harangozó Gyula Csárdajelenete kapcsán, amelynek első bemutatójára egy különleges esemény adott alkalmat, mégpedig Horthy Miklós kormányzó névnapja 1936-ban. Az operaházban 1927-től rendeztek Miklós-napi előadást, amelyen megjelentek az ország képviselői is.
Az alkalomhoz látványos és szórakoztató műsor illett, lehetőleg két rövidebb magyar vagy magyar témájú darabbal. Elmondása szerint ezeken az eseményeken fontos szerepet kapott a leglátványosabb műfaj, a balett is.
Orbán Jolán professor professzor, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének intézetvezetője a pantomim groteszk táncjátékokat mutatta be előadásában. Megvizsgálta, mit jelentett a pantomim Franciaországban: állítása szerint a pantomimra nem egy meglévő szöveg eljátszásaként kell tekintenünk, inkább létrehoz a tánc nyelvén egy olyan történetet, amelyet aztán megjelenít.
Az egész francia irodalmat foglalkoztatta ez a műfaj, ugyanakkor fontos szerephez jut a rájátszás, hiszen itt lelhető fel az az improvizatív mozdulat, ahol a táncos felszabadulhat. Az előadó sort kerített a filozófus összevetésére a táncossal, fontos mozzanatként emelte ki a filozófiai szempontok hozzáadását.
Váradi Judit zongorajátékát követően Kővágó Zsuzsa tánctörténész, címzetes egyetemi docens arról számolt be, hogyan kerültek elő fokozatosan – különböző hagyatékokból – fontos sajtó- és kéziratos emlékek. Az előadónak 1986-ban készült dokumentum-közreadása és oktatómunkája során mégis sikerült felkeltenie az érdeklődést, így kollégák és tanítványok leltek és lelnek fel újabb anyagokat, élesztik fel a Magyar Csupajáték történetét. A produkcióban a korszak jeles képzőművészei, fiatal zeneszerzői, tánc-, és színművészei egyenrangú alkotótársként vettek részt, utat mutattak a népművészetnek egy lehetséges nagyszínházi megmutatására.
Lengyel Zsanett okleves design- és művészetteoretikus, a Pécsi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola hallgatója Bordy Bella balett-táncosnő karrierjének és életének fontos fordulópontjait ismertette. Bordy lenyűgöző, korának kiváló művésze volt, aki elmondása szerint mindig jó táncosnő szeretett volna lenni. A korabeli interjúkon keresztül érezhető odaadó szeretete a művészet, de kifejezetten a táncművészet iránt, miközben igazi szakmai alázatról is tanúbizonyságot tesz.
Egészen fiatal korában, mindössze 15 évesen vált az Operaház ösztöndíjasává, és karrierje során számos film és prózai szerepet is magáénak tudhatott.
Kovács Őrs Levente szociológus, történész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy magyar művelődéstörténet mind a mai napig adós egy Paulini Béla-életművet feldolgozó monográfiával.
Neve és tevékenysége csak közvetve jelent meg eddig a néptáncmozgalomra fókuszáló publikációkban, miközben majd negyed évszázados munkásságával alapvető hatást gyakorolt a magyar néptáncmozgalom kialakulására és elterjedésére, s úttörő munkával, az eredeti néptánc-motívumok alapján, az elsők között alkalmazta magas művészeti színvonalon színpadra a népmesei motívumokat, témákat. Az előadó néhány olyan szempontot vetett fel a szűkebb téma kapcsán, amelyek megkerülhetetleneknek látszanak az életmű egészét tekintve.
Az MMA MMKI kutatási projektének eredményeit a konferencia keretében bemutatásra kerülő tanulmánykötet fogja össze, amely részleteit tekintve sok új eredményt tár elénk, ezáltal régi hiányt pótol a produkció többrétű bemutatásával. A könyvről az előadásokat követően Kocsis Miklós, Windhager Ákos és Bólya Anna Mária beszélgetett.
Kocsis Miklós elismeréssel méltatta a kötetet és a mögötte rejlő kutatómunkát, hiszen elmondása szerint teljes mértékben tükrözi az MMA MMKI legfőbb célját és tevékenységét, valamint azt a logikát, amely az kutatóintézet alapvető vállalása volt a kezdetekkor. Ez nem más, mint az arra való törekvés, hogy összművészeti szemléletben próbálnak meg konferenciákat, kiadványokat, egyéb eseményeket megvalósítani. Fantasztikusnak tartja, hogy ez a kiadvány létrejöhetett, és éppen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt láthatott napvilágot.
Bólya Anna Mária ismertette a kötet különlegességeit, többek közt a Rakovszky Gyöngyvér által készített illusztrációkat a darabhoz, amelyeket az egyedülálló jelmeztervek mellett szintén közreadtak a kiadvány képmellékletében. Elárulta, hogy a kutatáshoz Kővágó Zsuzsa már régebben elindult kutatása adta az alapot, és körülötte alakult ki az a kutatói csoport, amelyből végül kibontakozott a teljes projekt. Érdekességként emelte még ki a képzőművészeti vonalat, hiszen a Csupajáték véleménye szerint a képzőművészetben szintén nem egy kutatott terület. Bár a BBC annak idején közvetítette az angliai előadást, az erről készült felvétel egyelőre nem került elő, így az online adatbázisokban is vizsgálták ennek fellelhetőségét.
Windhager Ákos rávilágított, hogy bár meglátása szerint első ránézésre jelentéktelennek tűnik a téma, céljuk a produkció teljes szövegkönyvének kiadása, a zongorakivonatok felkutatása, illetve minden olyan tevékenység, amely egy esetleges újbóli előadás alapjait előkészíti. Maga a kutatási terület véleménye szerint a „megszakított hagyományok” világához kötődik, ugyanis egyszerűen el lett vágva az a hagyomány, amelyhez a mű csatlakozott, ezért is fontos, hogy újra foglalkozzanak vele, és kiérdemelje a neki járó figyelmet és megbecsülést.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíjprogramjának immáron negyedik évfolyamát köszöntötték szeptember 20-án a Pesti Vigadó, az MMA székházának Dísztermében. A száz nyertes pályázó és a jelen lévő akadémikusok előtt beszédet mondott Vashegyi György, az MMA elnöke, Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, Kocsis Miklós, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) igazgatója és Takó Sándor, az MMA ösztöndíjasa.
Az ünnepséget Polgár Éva zongoraművész előadása nyitotta meg, aki a tavalyi évben nyerte el az ösztöndíjat zeneművészet kategóriában: Léo Delibes és Dohnányi Ernő Naila keringő című darabját mutatta be.
Az egybegyűlteket Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta az MMA akadémikus tagjainak és a köztestület tagjainak gratulációját, együttműködését és támogatását az ösztöndíjasok felé a pályázatokban kitűzött célok, alkotások és kutatások megvalósításához, művészi fejlődésük eléréséhez. Mint azt kiemelte, többéves előkészítés után indult útjára az ösztöndíjprogram, és egyik legizgalmasabb elnöki feladata volt a részletek meghatározása. Fő törekvésük volt akkor és most is, hogy a magyarországi támogatási és finanszírozási rendszerekhez képest gyökeresen új, komplexebb és nagyobb léptékű együttműködést kínáljanak a 18 és 50 év közötti művészek számára. A kiírásban tudatosan nem adnak tematikus ajánlásokat, hiszen a művészi fantázia alkotói szabadságát nem kívánták korlátozni, ezt a beérkező pályaművek színessége és eredetisége is alátámasztja.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára beszédében kihangsúlyozta a közösségiség kérdését: míg az akadémikusok közössége a múltat szimbolizálja, az ösztöndíjasok közössége a jelen és a közelmúlt, de reményei szerint a jövő kiválóságain alapul, így lesz a generációk közötti kapcsolat egyre erősebb az akadémia keretein belül és a kortárs magyar művészi életben. A teljes évfolyamtalálkozók alkalmával kialakul az a többkörös közösség, amelyben az összművészetiség jegyei is már megjelenhetnek. Hangsúlyozta, az MMA már a kezdtektől fogva nyitott volt a fiatal művészek megkeresére. Elmondása szerint végignézve a végzős ösztöndíjasok körén – hiszen akadémikus és professzor is kikerült közülük – számos útja-módja van az MMA-val való együttműködésnek az ösztöndíjprogramon keresztül és azon túl is.
Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója előadásában beszámolt az eddigi tapasztalatokról, valamint ismertette az elmúlt három év pályázati számadatait, amelyek határozottan kimutatták a program iránti hatalmas érdeklődést. Felhívta a figyelmet az ösztöndíjprogram egyik legfontosabb jellemzőjére, a programszerűségre, amely magában foglalja a három évre szóló, alkotó és előadóművészeti, valamint művészetelméleti tevékenységek támogatását a megjelölt 9 művészeti területen. Az MMA és az MMA MMKI a támogatás megvalósításában kíván hatékonyan közreműködni azzal, hogy nem pusztán az ösztöndíj elnyerésének lehetőségére és az ösztöndíj folyósítására szorítkozik, hanem a támogatási időszakban az alkotás folyamatát segítő szakmai mentorálásra, valamint utógondozásra, publikációra, bemutatkozásra is lehetőséget biztosít.
Az eseményen felszólalt a 2019-es pályázat egyik nyertese, Takó Sándor művészetelméleti ösztöndíjas is, aki megosztotta tapasztalatait az ösztöndíjprogramról. Azt javasolta nekik, éljék meg ezt a pillanatot, okkal lehetnek ugyanis büszkék magukra: közel 1600 pályázó közül kerültek be a legjobb 100 fő közé. Azt kérte tőlük, merítsenek erőt ebből a mai eseményből azokra a nehéz pillanatokra is, amikor esetleges kétségeik támadnak a feladat megvalósításával vagy a pályájuk megválasztásával szemben. Ez az ösztöndíj nem a múltuknak, hanem éppen ellenkezőleg, a jövőjüknek szól, hiszen lehetőségük nyílik egy általuk választott művészeti területen egy saját programot önálló ütemezés szerint megvalósítani: hatalmas szabadság van a kezükben, ebben is egyedülálló az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramja.
A megnyitót követően a friss ösztöndíjasoknak alkalmuk adódott jobban megismerni egymást a művészeti területek szerint szerveződött kötetlen szakmai beszélgetések által.
Szabó Dezső író, kritikus, publicista alakja köré szervezett kétnapos konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában Szabó Dezső helye a magyar kultúrában címmel október 2829-én. A tudományos ülés az életmű szerteágazó jellegéből, sokszínű hatástörténetéből fakadóan különböző tudományterületek képviselőit hívta párbeszédre. A konferencia tárgyát képezte többek közt az író életpályája, filozófiai világképe, politikai eszmerendszere, irodalomszemlélete és prózapoétikája is.
A konferencia első napján Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Felhívta a figyelmet arra, hogy Szabó Dezső ellentmondásos személyisége a magyar irodalom történetének, amely ellentmondásosságra reflektálva épült fel a konferencia programja is. Mint azt hangsúlyozta, az író munkásságában nem kifejezetten maguk a művek bírnak fontos szereppel, hanem azok hatásai: mind a filozófiai és politikai nézet, mind az írói teljesítmény közrejátszik abban, hogy teljes képet kapjunk Szabó Dezsőről.
Első előadóként Eőry Áron politológus szólalt fel: Szabó Dezső politikai gondolkodását vizsgálta regényeinek és kisregényeinek tükrében, amelynek során kitért a politikai nyelv jellegzetes fejleményeire is. A prezentáció a szépírói művek feldolgozásával keresett választ arra, hogy azokon keresztül milyen rajongókat szerző világlátás tárult az egykorú olvasók szeme elé. Farkas Attila filozófus, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Szent István Egyetem adjunktusa előadásának A pamflet retorikája címet adta, amelynek során a vitairat, röpirat, gúnyirat, vádirat műfajának szerepét és annak retorikai szabályrendszerét, retorikájának változó megítélését járta körbe Szabó Dezső életművének aspektusából, többek közt az Ede megevé ebédem című mű példáján keresztül megközelítve. Kovács Dávid történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense Az elsodort falu eszmetörténeti jelentőségét mutatta be. Jelentősége egyrészt abban áll, hogy egy új nemzetfogalmat hozott a köztudatba, azonban a magyarság megújulásának vágya, amely a műben intenzíven jelen van, egyfajta fordulatot is jelent Szabó Dezső életútjában (mondhatni „internacionalista íróból nacionalista íróvá válik”). Falusi Márton költő, esszéista, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa a Segítség! című regény elemzését állította előadásának középpontjába, amelynek során eszmetörténeti megközelítésből igyekezett feltárni az író korát, személyiségét és társadalmi programját. Elmondása szerint Szabó Dezső szépírói munkásságát ellentmondások jellemzik; elsősorban eszméi, gondolatai teszik őt naggyá. Monostori Imre irodalomtörténész beszédében Szabó Dezső és Németh László egymáshoz fűződő viszonyát elemezte, érintve többek közt a két szerző munkásságában szerepet játszó mélymagyarságot és a magyar protestantizmust, valamint Ady Endre felbukkanását a szerzők életművében. Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő Szabó Dezső és Ady Endre számos kérdést felvető kapcsolatát vizsgálta meg közelebbről. Mint azt hangsúlyozta, egymáshoz való viszonyuk érdekessége, hogy működésük két külön korszakhoz kapcsolódott, azonban születésük között csupán két év telt el – mégis elég volt ennyi ahhoz, hogy más generációhoz tartozzanak. Windhager Ákos művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója prezentációjában Bartók Béla és Szabó Dezső életművének párhuzamait tárgyalta, amelynek során említésre került többek közt a falu képének, valamint nő és férfi kapcsolatának megjelenítése a két életműben. Arra kereste a választ, hogy az elmúlt évtizedek során egymástól két teljesen elkülönített „harcostárs” között egykoron saját maguk által kimondott sorsközösség mit takarhatott.
A konferencia második napját Papp István történész, az Állambizottsági szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója kezdte meg előadásával, aki Szabó Dezső édesapját, Szabó Józsefet helyezte beszédének középpontjába. Elmondása szerint az író életének és munkásságának kutatásán belül eddig viszonylag kevés szó esett családjáról, szüleiről, pedig az apa személyisége kitüntetett szerepet játszott világlátásának, politikai véleményének, irodalmi ízlésének alakulásában. Bartha Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének posztdoktor kutatója Szabó Dezső pénzhez való viszonyát járta körbe. Rávilágított arra, hogy miben nyilvánult meg a két nehéz természetű közszereplő, Szabó Dezső és Bajcsy-Zsilinkszy Endre világnézete, hogyan vezetett mindez konfliktushoz, illetve mely pontokon kapcsolódik egymáshoz a két életút. Veszprémy László Bernát történész, a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézet tudományos segédmunkatársa új források tükrében vizsgálta Szabó Dezső antiszemitizmusát. Az előadó fontos szerepet szánt az olyan korabeli zsidó sajtóban megjelent interjúknak, amelyeket a szakirodalom eddig figyelmen kívül hagyott, álláspontja szerint ugyanis Szabó Dezsőről megannyi kép él a magyar irodalomban és a közéletben – ezekre kívánt reflektálni. Zuh Deodáth filozófus, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának posztdoktori kutatója Szabó Dezső magyaros építészetről formált vélekedéseit mutatta be az első világháború utáni eszmetörténet kontextusában. A felszólalás legfőbb célja volt érthetővé tenni, hogy Szabó Dezsőnek a magyar nemzeti építészeti és iparművészeti törekvésekről formált kritikus véleménye mely forrásokból táplálkozik, illetve melyek voltak azok a közös élmények, amelyek külön utakra terelték a kor hasonló gondolkodású íróit. Babus Antal irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattárának osztályvezetője Király István Szabó Dezsőről alkotott képét vázolta fel előadásában. Az elhangzottak szerint Király István, a Kádár-rendszer irodalomtörténésze és irodalompolitikusa világképét Szabó Dezső alakja nagy mértékben befolyásolta, a rendszerváltás hajnalán pedig lényegében rehabilitálta az író munkásságát, amikor is visszahozta őt az irodalmi köztudatba. Papp Ádám, a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza arra kívánt részletesen rávilágítani, hogyan látta a két világháború közötti időszak katolikus közéleti publicisztikája az író irodalmi tevékenységét, nemzetszemléletét és társadalomfelfogását. Az előadó a Szabó Dezső műveivel és szemléletmódjával kapcsolatos korabeli katolikus sajtóreflexiók vonzásában azon felekezeti-politikai orgánumok anyagára kívánt támaszkodni, amelyek a szóban forgó időszak során a legszínvonalasabb publicisztikai munkásságot nyújtották. Végezetül Boros János filozófus, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára egy filozófus szemszögéből vizsgálta meg Szabó Dezső politikai gondolkodásmódját az író egyes műveiből kiragadott példákon keresztül. Mindenekelőtt a politikára vonatkozó fogalomkészletet és azok morális általánosíthatóságának lehetőségét vette figyelembe, feltéve a kérdést, hogy a gondolkodástörténet fényében milyen értékelés adható az irodalmi gondolkodó politikai felfogásának.
A kétnapos konferencia lezárásaként Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára tartotta meg zárszóját. Beszédében Kocsis Miklóshoz hasonlóan felhívta a figyelmet Szabó Dezső életútjának ellentmondásosságára, mint fontos tényezőre. Véleménye szerint az útkeresés kezdetén jelen lévő irányzatok jelentős szerepet játszottak abban, hogy később egy új gyakorlat vegye kezdetét Szabó Dezső életében, amely egyfajta önkorlátozásban nyilvánult meg. A konferencia végén a jelenlévőknek lehetőségük volt kérdéseket feltenni és hozzászólásokat megfogalmazni az előadások témájához kapcsolódóan.
A tudományos ülés elsősorban a művészetet körülvevő világot, atmoszférát és társadalmat helyezte középpontba, valamint azt hivatott vizsgálni, hogy milyen nyomot hagy, avagy milyen hatást vált ki a művészet abban a közegben amely körülveszi, amelyben helyet foglal, és miképpen képezi más művészetek vagy műalkotások közegét, illetve közeg-elemét. A konferencia a lehető legkülönfélébb művészeti- és tudományágak aspektusából tanulmányozta a művészet hatásait és megnyilvánulási formáit, így nem emelhető ki egyetlen határozott irány vagy tematika, amely mentén haladt előre, hiszen minden egyes előadás más-más területen keresztül szemlélte a művészet fogalmát.
Az ülést Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója nyitotta meg, aki külön köszöntötte Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökét, valamint a széksorokban helyet foglaló akadémikusokat és szakmabeli érdeklődőket. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatóintézet nagy hangsúlyt fektet a művészetek társtudományok irányából való vizsgálatára, legyen az pszichológia, filozófia, közgazdaságtudomány, vagy akár jogtudomány – jelen konferencia is ennek fényében került megrendezésre. Legfőbb céljuk az volt, hogy tanulmányozzák azt a közeget, amelyben napjainkban alkotó alkot, alkotás születik.
Első előadóként Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a művészetpártolás, a művész-, illetve művészeti oktatás, a művészetközvetítés és a közönségnevelés kérdésköreit tárgyalta, amelyek véleménye szerint a társadalomtudományok felől nézve lényegiek és megválaszolandók. Mint hangsúlyozta, a művészeti tevékenység során létrehozott alkotások, produkciók eljuttatása a közönséghez a kulturális szférában szerepet vállaló állami és nem állami szereplőknek egyaránt kiemelt feladatot ad. Azonban az „örök értékek nélküli rendszerben a viszonyítás elnehezül”, így könnyen megeshet, hogy a művészet felszámolja önálló létezési formáját, mialatt feloldódik a populáris kultúrában, ezáltal „értéktelenítve értékel, értékelve értéktelenít”.
Farkas Attila filozófus, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Szent István Egyetem adjunktusa A totális közeg címmel tartotta meg előadását, amelyben az ipari civilizációban helyet foglaló művészet szerepekörére hívta fel a figyelmet: összefoglalta annak a XX. századi elméletnek a jellemzőit, amely szerint a modern ipari termelés civilizációja a társadalmat, a kultúrát és az ember egész lényét a saját képére formálja, különböző csatornákon történő manipuláció segítségével. Elmondása szerint ebben az elméletben kiemelkedő szerephez jut a művészet és a tágabb értelemben vett modern tömegkultúra, de gyakran hivatkoznak politikai vonatkozásokra is – a modern tömegdemokráciában tehát a megszemélyesített, de lényegében személytelen hatalom a társadalom egészét, illetve az emberek késztetéseinek teljességét uralja. A továbbiakban rávilágított azokra a lehetőségekre, amelyek képesek feloldani az elmélet szorítását, és esélyt adnak az autonóm művészetnek.
Orbán Jolán, a Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének intézetvezető egyetemi tanára Hantai Simon művészetének közegeit vizsgálta meg prezentációjában, amelynek során a művészet, az irodalom és a filozófia közötti viszony újraértelmezésére tett kísérletet. Ezt a viszonyt három felállított szempont alapján elemezte: az első az írás mint módszer, a második a „hajtogatás (pliage) mint módszer”, a harmadik pedig a „másolás-hajtogatás” (copliage) mint módszer.
Cseporán Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa a művészetigazgatás és a művészetmenedzsment fogalmát helyezte előadása középpontjába, amelyben rámutatott arra, hogy a művészeti élet koordinációja alapvetően két dimenzióban értelmezhető, nevezetesen közhatalmi és intézményi szinten. Míg az előbbi alanyai az állam és a helyi önkormányzatok, akik tevékenységeként az irányítás jelölhető meg, vele ellentétben az utóbbi alatt konkrét művészeti intézmény vezetését értjük. Meglátása szerint nem csupán jogi és gazdasági, hanem szakmai szempontból is lényeges különbségek mutathatók ki a művészetigazgatás és a művészetmenedzsment területe között, emellett szoros összefonódásuk is kimutatható többek közt a rész-egész viszonyból adódóan és a top-down vagy bottom-up folyamatok párhuzamosságának köszönhetően.
Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja a művészeti könyvkiadás jelenkori problémás kérdéseit tekintette át előadásában. Véleménye szerint a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized alatt nem szerveződött meg egy olyan új struktúra, amely piaci körülmények között biztosítani tudná a rendszeres, a művészeti területeket kellően reprezentáló művészeti könyvek megjelenését és a célközönséghez való eljuttatását. Ennek következtében megállapítható, hogy a mai könyvkiadási folyamatokat leginkább az esetlegesség és a tervezhetőség hiánya jellemzi, legyen szó szerzőkről, kéziratokról, könyvkiadókról, a gyártás finanszírozásáról, vagy akár marketing és kereskedelmi szempontokról.
Demeter Tamás, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára a közeg és tartalom viszonylatait tárgyalta, amelyhez kapcsolódóan kitért a szociológiai művészetértelmezés korlátaira és kilátásaira. Mint hangsúlyozta, a szociológiai fogalomalkotásra támaszkodó művészetértelmezés lehetőségei a XX. századi magyar művészetfilozófiai gondolkodás egyik centrális problémája. Előadásában a klasszikusok örökségétől indulva érvelt amellett, hogy bár a szociológiai eszköztár nem alkalmas arra, hogy a művészetről kimerítő diskurzust folytassunk, ám általa olyasmiről tudunk beszélni, amiről más eszközökkel nem, és ennek az az oka, hogy nem létezik a művészetre vonatkozó kimerítő diskurzus.
Kuráth Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Rektori Kabinetének marketing osztályvezetője a Pécsi Tudományegyetem európai mértékkel is jelentős 650. jubileumi projektjéről tartotta meg előadását, amelyet Jarjabka Ákossal, a Pécsi Tudonmányegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi docensével együtt jegyeztek. A prezentációban művészeti alkotások szerepét vizsgálta, valamint arra a kérdésre is kereste a választ, hogy vajon egy jubileumi projektnek lehet-e hosszú távú hatása a felsőoktatásban. Az eddig megvalósult művészeti alkotások bemutatásán túl elárulta, hogy céljuk a hazai felsőoktatás megünneplése volt, míg ezzel párhuzamosan a Pécsi Tudományegyetem erősíteni kívánta hazai és nemzetközi elismertségét. A 650. alapítási évforduló méltó megünneplése így nemcsak Pécs, de a magyar kultúra és oktatásügy kiemelkedő eseménysorozataként is jelentős volt.
A nap utolsó előadójaként Szabó Andrea, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának megbízott intézetigazgató-helyettese, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa szólalt fel. Előadásában a Magyar Ifjúság 2016 nagymintás ifjúságkutatás eredményeit mutatta be és értelmezte, ezáltal párhuzamba állította a magyar fiatalokat és a kultúra fogalmát. Elmondása szerint a 2000-es évek elején kialakuló, „új ifjúságnak” nevezett réteget a szabadidő szinte korlátlan felhasználási lehetősége jellemzi. Többek közt arra is kereste a választ, hogy ez a fiatalság hogyan is tölti el a szabadidejét, milyen jellegzetességei vannak a magyar kultúra talán legnagyobb felhasználói csoportjának, illetve értelmezhető-e egyáltalán olyan hagyományos kultúrafelfogás a körükben, mint magas kultúra vagy populáris kultúra.
A konferencia második napját Boros János, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára nyitotta meg, aki megköszönte az előadók részvételét és néhány szóban összefoglalta az eddig elhangzott témákat.
A tudományos ülést Fehér Anikó népzenekutató, karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa folytatta prezentációjával, amelyben a világzene fogalmát vizsgálta. Ez a téma véleménye szerint a mai napig megosztja a kutatókat, ugyanakkor kikerülhetetlen terület a művészetkutatásban. Meghatározta a fogalom definícióját, eszerint a világzene az az alapvetően szórakoztató céllal létrehozott és előadott zenei alkotás, amely a népzenére, illetve a hagyományos zenére alapoz, valamint feldolgozza azt különböző szórakoztatózenei elemek felhasználásával. A világzene-jelenség napjainkban virágzását éli Magyarországon, az előadásban az idáig vezető folyamat lépései kerültek bemutatásra Woodstocktól kezdve egészen Sebestyén Mártáig.
Windhager Ákos művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója a magyar balett-történet megszakítottságáról tartotta meg előadását, amelyben a balett műfajának recepcióját igyekezett bemutatni. A magyar balett-történeti kutatás hermeneutikájának ismertetése mellett a korai korszakban értelmezte a megszakítottság általános olvasatát. Mint azt hangsúlyozta, a balett legalább három művészeti ágat (zene, tánc, irodalom) összekötő műfaj, így folyamatosan követeli magának a legmegfoghatatlanabb közeget, a teret, a térben való megvalósulás pedig a hangzó anyag elrebbenésével, az irodalmi szüzsé örökkén válásával történik meg úgy, hogy „csak a mozdulat vezet át az egyik pontból a másikba”. Végül arról is szót ejtett, hogy miért nem hallhatjuk, láthatjuk, táncolhatjuk napjainkban az egykor kifejezetten népszerű darabokat.
Wesselényi-Garay Andor építész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa előadásában az építészet közegét, az építészeti kiállítást és a borderline építészetet helyezte középpontba. Kiemelte, hogy amennyiben az építészetet a tudás egy speciális formájának tekintjük és engedjük kilépni abból a monomedialitásból, amelyben ennek a tudásnak az egyetlen és kizárólagos hordozója a ház, akkor a közegek és a közvetítők egymásba fonódó, egymást alakzatilag is erősítő rendszerére bukkanunk: ez a mező értelmezi és konstituálja, magyarázza és termeli az építészetet. Az előadás példákat sorakoztatott fel arra a problémára való reagálásként, hogy a múzeumba helyezett építészet szükségképp veszti el auráját, és ez egyben el is bizonytalanítja a művészeteken belül elfoglalt pozícióját.
Sík Attila, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanára egy nem kifejezetten humán területről származó témával érkezett a konferenciára, előadása azonban mégis szorosan összefonódott azzal, ugyanis a neuroesztétika kérdésköreit tárgyalta. „Miért szép a szép?” – teszi fel a kérdést rögtön az elején. Állítása szerint ugyanis a művészet nem egy önmagában létező jelenség, hanem az érzékszervek által közvetített, érzelmekkel színezett manifesztáció, amely az emberi agyban képződik. A művészet eszerint egy humánspecifikus jelenség, amely az állatvilágban egyáltalán nem fordul elő, méghozzá az emberi agy felépítésének sajátosságai miatt. A vázolt hipotézisnek megfelelően az evolúció során kialakult és fajfenntartáshoz kötődő esztétikai jellegeket, mint például a szimmetriát kereső agyat felváltja az újdonságot keresés vágya, amely eljuttat az aszimmetria, az absztrakció, illetve a meghökkentő vizuális elemek esztétikai felértékeléséhez.
Kassai Endre társadalomkutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem óraadó oktatója a művészet- és kultúrafinanszírozás vizsgálatának fedezeteit ismertette. Elsősorban azokra a keretekre kívánt rámutatni, amelyek egyrészt megkerülhetetlenek, másrészt több-kevesebb szakmai egyetértés övezi őket. Elmondása szerint ehhez elengedhetetlen a vizsgálni kívánt kulturális univerzum meghatározása és a művészeti ágazatok számbavétele, lehatárolása, amely többek közt fogalmi tisztázást, leírást, egyfajta szakmai bemutatást is jelent. A különféle finanszírozási modellek számbavétele és bemutatása után a kultúrafinanszírozás állami gyakorlata került fókuszba, amelynek köszönhetően Kassai Endre szerint értelmezhetővé válnak a „nem állami” finanszírozás lehetőségei, keretei, jelentősége és valós szerepe az egyes ágazatok életében.
Keresnyei János, a Kreatív Ipari Klaszter elnöke azt a kérdést vizsgálta előadásában, hogy hogyan tudjuk feltárni és modellezni a kulturális műhelyek működésének társadalmi-gazdasági viszonyrendszerét, ehhez pedig a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének Műhely Modell című kutatását vette alapul. Mint azt részletezte, a kutatás arra a feladatra vállalkozik, hogy feltárja, milyen bemeneti és kimeneti változókkal lehet jellemezni az egyes kulturális műhelyek működését, avagy melyek az ok-okozati viszonyrendszerek. Saját bevallása szerint a kutatás legnagyobb kihívása, hogy a sokféle adat közül megtalálja, minősítse és kiemelje a releváns és szignifikáns hatásokat, majd modellé formálja azokat, végül leírhatóvá tegye a kulturális műhelyek sikeres működésének feltételrendszerét.
Fehér Euridiké, a Csiky Gergely Színház igazgatóhelyettese és marketingigazgatója előadásának témája a színházmarketingben jelentkező „újmédiás” kihívások voltak, amelyeket vidéki kőszínházi példák alapján mutatott be. Elmondása szerint a színházmarketingben egyre nagyobb szerephez jut a közösségi média, amely a közönséggel való kapcsolattartás legkiválóbb eszköze lehet. Külön kitért a mobiltelefonra, mint legfontosabb marketingkommunikációs eszközre és a „mikro idők”, avagy az egyéb fogyasztás alkalmával történő mobiltelefonozásra, valamint a közösségi térben történő élménymegosztásokra. Véleménye szerint fontos és jó dolog az „újmédia” kihasználása, hiszen a digitális világban van a jövő, azonban számos veszélyforrása is lehet – mindennel összevetve hozzátette, hogy a művészetek, színházak korrekt kommunikációs eszközéről beszélhetünk.
Utolsó előadóként Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja tartotta meg beszédét, amelyben a filmet mint stratégiai ágazatot vizsgálta, beleértve a magyar film támogatásának gazdasági relevanciáit és jogfejlesztő hatásait. Elmondása szerint a film a kultúra vagy művészetek felől stratégiai ágazat, hiszen különös szerepet játszik a kultúra és akár a nemzeti identitás formálásában, de gazdaság szempontjából is fontos, mert jelentős szerepet tölt be a nemzetgazdaságokban, nem utolsó sorban munkahelyeket teremt. Hozzátette, hogy a filmszektor a fénykorát éli ma Magyarországon, hiszen hazánk stratégiai ágazatává nőtte ki magát. Az előadás célja volt a szektorban végzett friss kutatási adatok felhasználásával a film hazai intézményrendszerén keresztül annak bemutatása, hogy a filmek támogatásának milyen közgazdasági, jogfejlesztő vonatkozásai vannak hazánkban a kultúrateremtés mellett.
A kétnapos konferenciát Boros János szavai zárták, aki megköszönte a jelenlévőknek a nagyfokú érdeklődést, majd hozzátette, jelen konferencia volt az egyik legmeghatározóbb számára azok közül, amelyeken valaha is részt vett.
Az esemény végén Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke is felszólalt, aki felhívta a figyelmet arra a kérdésre, hogy vajon a kultúra milyen helyet foglal el a világban. Ehhez kapcsolódóan a kultúra fogalmát az oktatás-nevelés, a tudomány és a művészetek szétválaszthatatlan szimbiózisaként, egységeként határozta meg, ez a hármas egység pedig elmondása szerint azon alapszik, hogy a kultúra nem örökölhető, így kizárólag az oktatás révén sajátítható el. Ezt az egységet kell a mindennapjainkban szem előtt tartanunk, ehhez viszonyulva szükséges minden körülmények között a kultúrához való hozzáállásunkat formálni és alakítani.