Augusztus 31-én megrendezésre került a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2019–2022 évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogramjának záróünnepsége a Hild-villában, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) székházában. Az eseményen részt vett Vashegyi György, az MMA elnöke, Richly Gábor, az MMA főtitkára, Csáji László Koppány, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott igazgatója, valamint Farkas Ádám, az MMA rendes tagja, az ösztöndíjas szekciók vezetői, az MMA akadémikusai és a 100 búcsúzó ösztöndíjas.
Az ünnepség Krulik Eszter hegedűművész és Rohmann Ditta csellóművész, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram zeneművészet szekció ösztöndíjasainak produkciójával indult, akik Kodály Zoltán csellóra és hegedűre írt duójának első tételét adták elő.
Vashegyi György, az MMA elnöke megnyitó beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy nem csupán az akadémia lehetséges jövendőbeli tagjai ülnek az ösztöndíjprogram sikeres résztvevői között, hanem az egész magyar művészeti élet legjava. Hozzátette, az akadémikusok szintén sokat tanulhatnak az ösztöndíjasoktól, és saját bevallásuk szerint „diákjaik” kivételes tehetségét felismerve gyakran úgy érzik, hogy még túl is szárnyalják őket. Elmondása szerint a most végzett évfolyamnak jutott ki a legtöbb a Covid okozta nehézségekből, hiszen a program három évéből kettő is a járvány időszakára esett, amely jelentősen megnehezítette a kapcsolattartást. Hangsúlyozta, az MMA mindenekelőtt a jövőt látja az ösztöndíjasokban, így az eddigieknél sokkal aktívabban szeretnék őket bekapcsolni az akadémia vérkeringésébe.
Richly Gábor, az MMA főtitkára beszédében elmondta, hogy annak idején, amikor az ösztöndíj létrejött, nemcsak anyagi biztonságot szerettek volna nyújtani a művészeknek, hanem legalább ugyanilyen fontos céljuk volt, hogy közösséget is teremtsenek általa. A járvány miatti korlátozott lehetőségek ellenére bízik benne, hogy az elmúlt három év alkalmas volt arra, hogy erős kötelék alakuljon ki a program résztvevői között, továbbá szeretné, ha az ösztöndíjasok a távozás után egyfajta alma materként tekintenének az akadémiára. Kiemelte, hogy a több mint tízszeres túljelentkezés a mai napig mutatja a program létjogosultságát és hiánypótló mivoltát, továbbá nem elhanyagolható tényezőnek látja, hogy a női-férfi arány is kiegyensúlyozott a nyertesek névsorában, akik közül többen szereztek akár olyan komoly elismeréseket is, mint a Kossuth-díj.
Ezt követően Weiner Sennyey Tibor író, költő, műfordító, az irodalom szekció ösztöndíjasának felolvasása következett, akinek esszé- és novelláskötetei, kisregényei, valamint négy verseskötete után tizenkettedik – Hamvas Béláról szóló esszéit összefoglaló – könyve 2019-ben jelent meg, jelenleg első regényén dolgozik, és aki ezúttal Arra és A méhész első méhe című alkotásaival állt a közönség elé.
Záróbeszédet Farkas Ádám, az MMA rendes tagja, a képzőművészet szekció vezetője mondott, aki méltatta a 2019–2022-es évfolyam munkáját. Elárulta, hogy az ösztöndíjprogram tanári hitében és művészetről vallott gondolataiban, sőt még kételyeiben is megerősítette, hiszen művészetelméleti, -filozófiai és -szociológiai szempontból is értékes anyagokkal találkozhatott. Hozzátette, az MMA által nyújtott egyedülálló ösztöndíjrendszer által az akadémia olyan fantasztikus értékekhez jut hozzá, amelyek nem csupán elméleti szakemberektől, hanem művészektől származnak. Az így megszületett anyagok összegyűjtése, rendszerezése és közreadása pedig egy nagyon fontos feladat lesz, amely az elkövetkező években várat magára.
Végezetül Navratil Andrea népdalénekes, Nagy Gábor népzenész és ifj. Zsuráfszky Zoltán táncművész, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram népművészet szekciós ösztöndíjasainak Népzenei összeállítás a Balaton két partjáról című zenés-táncos előadását tekinthette meg a közönség.
Az előadások lezárásaként a jelenlévők állófogadáson vehettek részt, valamint lehetőségük volt megtekinteni a 2019–2022-es évfolyam ösztöndíjasainak munkáiból szervezett kiállítást a Hild-villában.
Galéria