Az előadás azt mutatja be, hogy Kodály Zoltán összművészeti koncepciója (és azon belül balettkoncepciója), miként érhető tetten a magyar paraszti életet kilenc jellegzetes eseményét táncepizódokban elbeszélő Magyar Csupajáték (1938) előadásban. A zeneszerző a romantikus összművészeti koncepciókkal (Liszt, Wagner) szemben dolgozta ki a saját változatát, amelyet a Háry János és a Székelyfonó kapcsán tárhatunk fel. A tanítványai és korábbi munkatársai által az elvei alapján megvalósított Csupajátékban azonban nem vett részt, mégha a nevét adta is hozzá. A zömmel derűs jelenetekből álló történetfüzért Paulini Béla írta, aki Kodállyal a Háry szövegében együttműködött, és Mestere hatására a Gyöngyösbokréta-mozgalmat alapította meg. A zenét Kodály tanítványai és barátai (tk. Farkas Ferenc, Ránki György és Veress Sándor) írták. A táncokat A csodálatos mandarin és a Kurucmese (Kodály zenekari műveire készült balett) koreográfusa, Milloss Aurél tanította be ismert táncművészeknek (Bordy Bella). A díszlettervezők szintén az időszak neves alakjai (pl. Pekáry Gyula, Szőnyi István és Molnár C. Pál) voltak. A zeneszerzők ugyan mindannyian a népdalokból indultak ki, de volt, aki Liszt, Sztravinszkij vagy Lehár világát idézte meg. Az előadás slágerei – az említett három szerző mellett még Kenessey Jenő jelenete – azonban a kodályi zeneszerzés alapjaiból indultak el. Az előadás a Háry, a Székelyfonó és a Csupajáték alapján feltárja, hogy mi volt Kodály összművészeti koncepciója, és hogy miért nem csatlakozott az 1938-as táncsorozathoz.
