Windhager Ákos: A Kodály-koncepció a magyar hangszeres iskolákban – Tandarabok mögöttes tartalommal

Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciójának története közismert, így ma már az egyes módszereket munkatársaihoz köthetjük, például a szolmizáció bevezetését Molnár Antalhoz, az énektanításét Ádám Jenőhöz, a zenei írás-olvasásét Szőnyi Erzsébethez, a karvezetését Bárdos Lajoshoz. Arról azonban kevesebbet hallani, hogy a Mester által ellenzett magyar zeneiskolák is kaptak a koncepció alapján írt hangszeres tankönyveket. Két, hozzá közelálló tanítványa, Szervánszky Endre és Járdányi Pál dolgozta ki a hangszeres iskolákat a kor jeles hangszerjátékosaival együtt. A hegedűiskolát Sándor Frigyessel, a fuvolaiskolát Jeney Zoltánnal, a fagottiskolát Hara Lászlóval, a klarinétiskolát Berkes Kálmánnal írták közösen. Az oboa- és kürtiskolát – Járdányi egyéb irányú elfoglaltságai miatt – csak Szervánszky jegyzi, aki a zenész Szeszler Tibor és Ónozó János mellett a zeneszerző Székely Endrét vonta be a munkába. Jellemző Járdányi és Szervánszky elkötelezettségére, hogy fúvósiskoláik csúcsaként művészi igényű – a koncepcióra támaszkodó – fúvósötöst is alkottak. A kutató konkrét előadási darabok példáján mutatja meg, hogy a koncepció két eleme: az énekközpontúság és a népdal-alapú zenei gondolkodás miként került be a fúvóshangszer-oktatásba, s miként vált meghatározóvá a korábbi német és orosz módszertannal szemben. Élőben szólal meg Szervánszky és Székely darabjaiból egy-egy tétel, amelyek pedig arra példák, hogy a tandarabok mögött is érdemes többletjelentést keresni.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle