Mit lehet a zenében megmutatni a doni katasztrófáról? Miben térjen az el a pártállami idők szokványos csataszimfóniáitól (pl. Tardos Béla a háború befejezésének 15. évfordulójára írt Szimfóniája) vagy a polgári demokrácia posztmodern nosztalgikus emlékműveitől? Milyen élmények, dokumentumok és vélekedések férnek bele a megemlékezésbe? Hogyan tudja a zeneszerző önnön emlékét megjeleníteni? Milyen választ vár (el) a közönségtől? S főként, mit és mikor lehet bemutatni? Az előadás a felsorolt kérdésekre keresi a választ Hidas Frigyes Gyászzene egy hadseregért című műve kapcsán. Meglepően kevés ugyanis a II. világháború magyar áldozataira emlékező zenemű. Amíg a gyönyörű és drámai erejű kórusművek még – talán – ismertek, addig a nagyszabású, oratorikus alkotások alig. Kimagaslik az utóbbiak közül Hollós Máté lírai oratóriuma, az Egyenes adás a háború dúlta Budapestről, amely sajnos nem érhető el nyilvánossá tett felvételen. Hidas Frigyest az 1943-as tragédia emléke már főiskolás korában komponálásra késztette, de néhány részlet után abbahagyta. Külső megerősítést kapott Nemeskürty István 1972-es könyvétől, amelynek hatására befejezte az alkotását. A következő évben a Rádió felvételt készített róla és egyszeri sugárzását engedélyezték. Meghallgatni második ízben 1988-ban lehetett egy szűk körű találkozón. 1993-ban végül felcsendült a Zeneakadémia nagytermében, a partitúra- és lemezkiadás azonban elmaradt, így a mai napig egyike elásott zenei kincseinknek.
