Az előadóművészet éltető eleme a közönség, a személyes jelenlét. Ezért is volt a helyzet oly idegen, amikor bezárultak a koncerttermek, a zeneiskolák, és mindennapi életünkben a lakásaink ajtajai is. Nem csak testi, de lelki épségünk is veszélybe került: nyugtalan csenddel és diszharmóniával fertőzött meg minket a pandémia. Meg kellett találnunk a zárt ajtók mögött azokat a kulcsokat, melyek segítségével reménnyel telve, művészileg termékenyen léphettük át a járvány szülte korlátokat. Az egyik ilyen kulcs a klasszikus zene online közvetítése volt, másik pedig a tartós egyedüllét, amiben, ha a kreatív elme ihletre talál, nem zavarja többé a külvilág sürgetése. És miről szóltak az előadó kulcsainak történetei? Igazi rácsokról és lakatokról, amik a karácsonyi börtönmissziója során nyíltak ki előtte, elhozva a Szenteste üzenetét. Kulcsfontosságú összetartozásról, amely a zongorát finomhangolva egy négykezes ciklusban dolgozta fel Európa népeinek dallamait. A violinkulcsról, amely a zenét tanuló gyerekeknek nyitja ki a ZeneVarázslat birodalmát egy készségfejlesztő társasjáték formájában, megkönnyítve számukra a kottaírás és kottaolvasás elsajátítását.
A kezdeti elcsendesedés és a befelé figyelés után a zene olyan hidakat tudott építeni, ami által bizonyosságot nyert, hogy lehet zárt ajtók mögött is a dallamokat segítségül hívva bárhová utazni, abban bízva, hogy nemsokára ismét együtt és egymásnak muzsikálhatunk.