A szocialista évek alatt munkálkodó hazai művészek megítélése olykor egy kalap alá esik azokéval, akik a II. világháborút követő időszakban rettenetes bűnöket követtek el honfitársaikkal szemben. Művészi örökösként az utódokra hárul a feladat, hogy felmenőik munkásságát óvják és őrizzék olyan időszakokban is, amikor érdemet szerezhet az, aki az elődöket gyalázza. Ugyanakkor nem vitatható az sem, hogy aki egy adott időszakban él, az részese annak a kornak, így mások bűnei rá is árnyékot vethetnek. „Nemcsak nem hazudni, hanem az igazságot megmondani, ez kötelességünk, s ki ezt nem tevé, vétkezett, ki hallgat, hazudott” – mondja Eötvös József, de szót emelni egy agresszív társadalmi rend ellen igencsak kockázatos. Martsa István hitt a kollektivizmus eszméjében, de küzdött az emberi aljasság ellen. Életéről, alkotásaiban is megnyilvánuló humanizmusáról szól az előadás.
