A XIX. század második felétől kezdve szokatlan jelenség lépett fel a baranyai parasztság körében, amelyet az évről évre csökkenő tendenciát mutató születésszámok jeleztek. Az erről készült legkorábbi feljegyzést Baranya vármegyei főorvos, Hölbling Miksa jegyezte fel 1845-ben. Néhány évtizeddel később már közbeszéd tárgya az Ormánságban pusztító „egyke”, amely a nemzet jövőjére nézve is veszélyes következményeket hordoz magában. A századforduló környékén megkezdődik az egykekérdés erkölcsi és gazdasági okainak feltárása, a magyar szellemi életben viszont csak az 1920-as években kezd szélesebb körű érdeklődést kiváltani. A téma vizsgálata során olyan szempontok merülnek fel, mint a földbirtokreform szükségessége, a magyar társadalom vezető rétegeinek felelőssége, a felemás polgárosodás megítélése, valamint az idegen népek térnyerése az üresedő magyar falvakban. A népi írók nemzeti ügyként tekintettek az egykekérdés megoldására, írásaikkal hamar a figyelem középpontjába terelték a problémát. A népiek egykézésről vallott nézetei azonban eltérőnek bizonyultak, ezt talán Kodolányi János és Kovács Imre felfogása közti különbség szemlélteti a legjobban. Az előadás a századfordulótól kezdődően az 1930-as évek végéig kialakult szempontokat és állásfoglalásokat mutatja be, különös tekintettel a népi írók témáról írt gondolataira.
