Az előadás témája a századfordulós Magyarországon a közgondolkodást uraló nemzetszemlélet tartalmi rekonstrukciója, illetve ezen nemzetszemlélet – a háború és Trianon nyomán bekövetkezett – átalakulásának bemutatása. A vizsgálódás ezen metamorfózis két lényegi vonására helyez különös hangsúlyt. Az egyik vonás abban a törekvésben rajzolódott ki, amely nem elsősorban az államból értelmezte, hanem annál elementárisabb és attól független társadalmi formációnak tekintette az etnikainyelvi közösséget. Szabó István történész 1943-as tanulmányában a háború utáni szemléletváltást két évtized távlatából úgy jellemezte, hogy „a magyarságnak, mint népnek már-már elködösült vonásai élesedő vonalakkal” rajzolódtak ki, szemben a XIX. század második felével, amikor az a politikai nemzet mellett „hangsúlytalan” volt. Az átalakulás másik vizsgált vonása a nemzeti önképhez kapcsolódik. A „trianoni trauma” fogalmával jelölhető egyéni és kollektív történelmi tapasztalatok, amelyek a közösségnek a „történelem rémületével” szembeni kiszolgáltatottságára és tehetetlenségére mutattak rá, egyben a magyarság önképét is módosították. A századforduló hangsúlyosan önidealizáló nemzetkarakterológiáival szemben Trianon után erősödött meg a közfelfogásban a „faji öntudatában” és közösségi szolidaritásában gyenge magyarság önképe.
