A táncházmozgalom jelentős hatást gyakorolt a hetvenes-nyolcvanas évek alternatív zenei irányzataira és a könnyűzenére is. Az első generáció, a Sebő együttes, a Kaláka, a Makám, a Vízöntő, Waszlavik „Gazember” László, Tolcsvay Béla zenei nyelvezetét éppen annyira meghatározta, mint ahogy Szörényi Levente dalait, színpadi műveit, beleértve az István, a király rockoperát. Ebből a népzenén alapuló, ugyanakkor alapvetően gitárral kísért „folkrock” zenei irányzatból nőtt ki az énekelt versek műfaja, vagy a gyermekdalok feldolgozásának sok példája. Mindez nem független a kezdeti „világzenei” próbálkozásoktól, amelyek képviselői között ott találjuk például a táncházmozgalom két atyját, Sebő Ferenc és Halmos Béla duóját, az akkor még a Muzsikás együttesben zenélő ifj. Csoóri Sándort, a mai napig zeneszerzőként alkotó Kiss Ferencet, vagy a professzionális zenei képzési rendszerből érkező komponistákat, Rossa Lászlót, Kelemen Lászlót, Szalay Zoltánt. Ez a fajta világzenei nyelv az alkalmazott zeneszerzésben, a színpadi zenékben, a magyar filmzenékben is megjelenik. Az előadás a kezdeti kísérletektől a mai napig ábrázolja a népzene feldolgozásának populárisabb vonalát, vázolva az egyes irányzatokat és a kapcsolódási pontokat a kortárs zeneszerzéssel.
