I. Végóráit éli a Gutenberg-galaxis?

A rendezvény közérthető módon és közérdeklődésre számot tartó témafelvetésekkel járja körbe a kortárs magyar olvasói szokásokat, rámutat az igények változásaira, és felvázolja a jövőbeli lehetőségeket. A műhelykonferencia a közgyűjteményi, a kiadói és a humántudományi szakterületeken dolgozók szakmai tapasztalatcseréje és közös gondolkodása révén valósul meg. 1962-ben jelent meg Marshall McLuhan híres tanulmánya, amelyben azt írja: „Vége a Gutenberg-galaxisnak!” A szerző kifejti, hogy a mozi, a rádió és a televízió elterjedésével a nyomtatott sajtó, a nyomtatott adathordozók szerepe csökken, s hamarosan már nem ezekből fognak tájékozódni az emberek. Az információáramlás a világháló megjelenésével felgyorsult, a nyomtatott sajtó pedig ehhez képest elmaradottnak számít. Sokan vélekednek úgy, hogy már nincs is szükség nyomtatásban megjelenő művekre, újságokra, könyvekre. Rengeteg érvet lehetne hozni az online világ produktumai mellett és ellen is. Egyszerűbb, gyorsabb és talán olcsóbb is az internetről letölteni egy könyvet, mint megvásárolni a boltban, de valóban jobb is?

10.15–10.55 Előadások

Gál Katalin: Hogyan változik a kiadók és a könyvterjesztők szerepe a digitális korban és a mai Magyarországon?

Szentmártoni János: Melyek a digitális kor kihívásai a magyar könyvkiadók számára?

Pomázi Gyöngyi: Mi a nyomtatott könyv és az e-könyv szerepe ma Magyarországon?

Gyenes Ádám: E-book: az olvasás forradalma?

 

10.55- 11.35 Kerekasztal-beszélgetés az előadókkal

Moderátor: Sepsi Enikő, az SZFE rektora

 

11:35-11:55 Kérdések az előadókhoz

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle