1929. április 14-én Kodály Zoltán első olyan szerzői estjére került sor, amelyen gyermekkarok szólaltatták meg az 1925 és 1929 között komponált kórusműveket. Bónis Ferenc írja: „Csokorba gyűjtésük nagyszabású nevelői programról tanúskodik: a jövő felnőttjeinek és a művészi muzsika világának egymáshoz közelítéséről.” (Élet-pálya, Kodály Zoltán, 244–245. o.)
13 gyermekkari mű elhangzása revelációként hatott, ezek közül öt mű bemutató előadásában gyönyörködhetett a közönség. Nyolc csokorba szedve a kor híres ifjúsági énekkarai friss, lelkes előadása, mint a székesfővárosi Wesselényi utcai polgári fiúiskola és a Szilágyi Erzsébet Leánylíceum diákjainak éneke – akiknek két megtisztelő ajánlás is szólt – varázsolta el a hallgatóságot. Kodály Zoltán nagyra becsülte a kórusok karnagyait, Borus Endrét és B. Sztojanovits Adrienne-t, akik a Lengyel László és a Pünkösdölő évtizedeken és országokon átívelő sikereit megalapozták. Sztojanovits Adrienne-t híres kórusa élén Mohayné Katanics Mária követte a Szilágyi Gimnáziumban, tanítványaiba örökítve felejthetetlen zenei, szellemi és érzelmi gazdagságát.
Tóth Ferenc – bár nem volt Borus Endre tanítványa – lelki rokonként csodát művelt a komlói gyerekek lelkébe oltva a magyar népzene és történelem Kodály által a Lengyel Lászlóban megfogalmazott múltat.
Dr. Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke (2012–2018) és Kodály Zoltán műveinek legavatottabb ismerője méltó megemlékezésként gondolta, hogy – az első Éneklő Ifjúság hangverseny 80. évfordulójára és az első Kodály gyermekkarest 85. évfordulójára - a Társaság szervezésében megismétli az első hangverseny műsorát 2014-ben, a második évezred elején elismert gyermek-és ifjúsági kórusok szereplésével.
2021-ben pedig kerek évforduló nélkül emlékezünk a máig friss népdalfeldolgozások szerzőjére, az első előadókra és az őket követőkre. „Évtizedek óta valamilyen belső erő tartja frissen a kórusműveket. Nem válnak megunttá, nem kopnak, valahányszor elővesszük, újjászületnek.” (Mohayné Katanics Mária: Válogatás Kodály kórusműveiből, 270. o.) A következő karnagy-generációkon múlik, hogy így legyen!
