A századfordulóra a nyugati kultúra, némi maradványtól eltekintve, a nulláig züllött. A naturalizmus az ember állattá csupaszításával, valamint a relativizmus és az individualizmus az egész szem elől tévesztésével magát az embert tette embertelenné, mindez végképp utat nyitott ahhoz, hogy az élet minden területe alól kicsússzon a talaj. Nem kivétel a politika sem, de mivel sohasem ártatlan gyermekek játéka volt, a modernitás csupán csak kibontakoztatta (és mára már sokak számára nyilvánvalóvá tette) azt, hogy a politikai eszmék többnyire pontosan fordítva mutatnak túl önmagukon, mint ahogyan azt elvárnánk: nem a moralitás felől határozzák meg magukat, hanem ezt igyekeznek magukhoz igazítani, kihasználva abszolút mivoltát, de elegánsan megfeledkezve a perspektivikusságáról és megismerésének nyitott útjáról. A pragmatikus hozzáállás miatt a politika végül is szellemi értelemben üres formalizmussá, gyakorlati értelemben egyszerű voluntarizmussá aljasodik, az előadás erről kíván szólni.
