Mindketten nevezhetők „garabonciásnak”. Személyes sorsuk és írói figuráik sorsa egyaránt tanúskodik arról, hogy a szocializmus szabályrendszere mennyire sajátos normatív univerzumot hozott létre. Hajnóczy szociográfiája, Az elkülönítő – a Jelentések a süllyesztőből címmel kiadott könyv egyéb prózaszövegeivel, töredékeivel, irataival, leveleivel együtt – úgy tárja fel az elmeszociális intézetben gyógykezeltek valóságos normasértését, abnormalitását, hogy „hitelesen” ábrázolt világában Hajnóczy fikciós prózájának (akár A fűtő, akár A halál kilovagolt Perzsiából) szövegeire ismerhetünk, amit stiláris eszközök is érzékeltetnek. Bereményi önéletrajzának, a Magyar Copperfieldnek a főszereplője szintén folyamatosan konfrontálódik a felnőttek erkölcsével, a nevelőapa fegyelmező hatalmával és az állami erőszakmonopóliummal, a közerkölccsel, a családi elvárásokkal és a jog-renddel. Hajnóczy és Bereményi fiktív, illetve legalább részben fiktívnek tekinthető alakjai, alakmásai a szocializmus „kivételes állapotát”, a normatív erőre emelt normasértést az egyetemes értékpreferenciák, a józan ész és a tisz-tesség előírásai alapján személyes autonómiájukat, cselekvési szabadságukat, önrendelkezési jogukat a végsőkig őrizve vészelik át. A „helyeset” képviselik, és rendbontókká válnak. A referenciális olvasat pedig mind Hajnóczy kísérletező kedvű, mind Bereményi realista prózapoétikáját illetően legitim.
