A magyar régi zenei mozgalom az 1970-es évektől szélesedett ki, s hasonló szerepet játszott a komolyzene közönsége számára, mint a táncház a szórakozási formák között. Kobzos Kiss Tamás (1950–2015) különleges helyzetét az adja, hogy mindkét „szubkultúrában” jártas volt, sőt énekmondói hivatása révén még az énekelt vers, illetve a pol-beat világában is. Ez a sokoldalúság előadói, majd később tanári munkáját is meghatározta, a nyugat-európai középkori és reneszánsz zene, a török és finnugor népek zenéje, a japán és kínai zeneelmélet egyaránt hatott művészetére és pedagógiájára. 1986-tól az Óbudai Népzenei Iskola tanáraként, majd igazgatójaként, később pedig a Zeneakadémia Népzene Tanszékének egyik alapítójaként kivételes lehetőséget kapott e kultúrkörök párhuzamos bemutatására, értelmezésére, a „nomád nemzedék” tudásának és habitusának szakszerű, tudományos értékű képviseletére. Az előadás e gazdag, nemzetközi szinten is kiemelkedő pálya néhány tanulságát szeretné összefoglalni – tanítványi szemmel és baráti hűséggel.
