Árendás Péter: Múltbéli mesterek jelenkori követői – A falusi vonószenekari hagyomány továbbélése

Az 1970-es évek elején indult táncházmozgalom egyik nagy eredménye, hogy a fiatal városi népzenészek addig elképzelhetetlen precizitással, anyanyelvi szinten sajátították el a falusi muzsikusok repertoárját és játéktechnikáját. A népi dallamok korábbi – más zenei műfajokban tevékenykedő – előadóival szemben a népzenei anyag bemutatásakor már legalább annyira fontossá vált az autentikus előadásmód, mint az igényes dallamválogatás. Sokan felkeresték a falusi mestereket és tőlük első kézből, velük együtt muzsikálva tanulták meg e mesterség fortélyait. Az immár tánckísérő funkciót is kiszolgáló népzenészek a dallamok hiteles és stílusos eljátszásán túl megértették az egyes játéktechnikai elemek fontos szerepét, a zenei folyamatok felépítését, a tánczene ritmikai törvényszerűségeit, a kíséret harmonizálási rendszerét. Ezáltal részben improvizatív módon, ám a zenei szabályok szigorú betartásával képesek stílushűen reprodukálni a falusi vonószenekari hagyományt. Az előadó néhány példán keresztül bemutatja, kik a legjelentősebb falusi zenei példaképek, mik a vonósbandák kamarazenélésének legfontosabb jellemzői, mik a tudásátadás módszerei és milyen szempontok vezérelnek egy mai táncházzenészt.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle