„Mozgó dó…” IV. – Zene a katedrán címmel szervezett konferenciát Kodály Zoltán zenepedagógiai műveinek vizsgálatára november 17-én az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Pesti Vigadóban a zeneszerző közelgő, december 16-i születésnapjához kötődően. 

Kodály a múlt század harmincas éveitől fogva készített a zenepedagógiát segítő, ének-zene órákon használható gyakorlatokat, amelyek azért is jelentősek, mert végigkísérik a zenét tanulók életét, segítségükkel a zenei írás-olvasás a legmagasabb szintig elsajátítható úgy, hogy közben a tanuló a különféle zeneszerzői fogásokkal, zenei formák miniatűr változataival, izgalmas hangsorokkal és a magyar népzenével is ismerkedik. A konferencia elsősorban ezek elemzésével, értékelésével foglalkozott, kitérve a művek művészetelméleti vonatkozásaira és kulturális környezetükre is.

Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója köszöntőjében elárulta, hogy a konferencia egyfajta felkészülésként szolgál Kodály születésének közelgő 140. évfordulójára, akinek munkássága előtt a konferencia szervezői és az előadók is tisztelegnek. Hozzátette, a teremben körbenézve és az előadók listáján végigtekintve megállapítható, hogy rutinos, visszatérő professzorok, karnagyok is meghívást kaptak az ülésszakra, amely garanciaként szolgál az érdemi, tartalmas és előremutató tanácskozáshoz.

Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneakadémia professzora, a Zeneakadémia Kodály Intézetének igazgatója, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus művészeti vezetője, a Nemzetközi Kodály Társaság alelnöke, a skót Nemzeti Ifjúsági Kórus zenepedagógiai programjának védnöke, a Brit Kodály Akadémia tiszteletbeli tagja a Kodály Zoltán zenepedagógiai műveinek használatával kapcsolatos módszertani kérdéseket járta körbe. Elsősorban a Kodály-gyakorlatok tükrében igyekezett a többszólamú éneklési készség fejlesztésének néhány fontos állomását körvonalazni, amelynek kapcsán egyrészt bemutatta, hogy Kodály milyen lépésekben vezeti el a zenét tanuló fiatalokat a népzene világából a vokális műzene gazdag kincsesházának küszöbe elé, másrészt arra mutatott példát, hogy milyen módon érdemes az énekgyakorlatok feldolgozását megtervezni, segítve a zenei készségek és zenei tudás folyamatos és sokoldalú fejlődését, gyarapodását.

Horváth Andrea karnagy, énektanár, a Magyar Kodály Társaság társelnöke, az Andor Ilona Baráti Társaság alapítója és elnöke, a Kodály Zoltán Női Kar újraalapítója előadásában a Kodály írásaiban megtalálható, azokból kiolvasható üzeneteket járja körbe, amelyek álláspontja szerint a mai napig fontos és követendő utat mutatnak azok számára, akik gyerekekkel foglalkoznak, azaz a katedrán állnak.

Néhány példán keresztül bemutatta a tanári munka ezer lehetőségét, amelyek nemcsak az énekre, de más tárgyakra is vonatkozhatnak.Emellett elárulta, Kodály mindig biztatta tanítványait, amellyel nagy örömet okozott. Az előadó szerencsésnek vallotta magát, hiszen a pályafutása alatt semmilyen korosztálynál nem találkozott a Kodály-módszer iránti ellenvetéssel, ez pedig jogosan támasztja alá annak sikerességét.

Hartyányi Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott művésztanára az első Kodály gyermekkari esten szereplő népdalfeldolgozásokat és azok utóéletét mutatta be az iskolai nevelésben. Központi szerepet játszottak előadásában az 1929. április 14-én bemutatott szerzői est körülményei, amelyen először szólaltatták meg gyermekkarok az 1925 és 1929 között komponált kórusműveket.

Ahogy azt a sajtó is elismerte, „aki ezeket a gyerekeket hallgatta, megleshette, hogyan keletkezik a nemzeti zenekultúra”. A 13 gyermekkari mű elhangzása revelációként hatott, ezek közül öt mű bemutató előadásában gyönyörködhetett a közönség. A nyolc csokorba szedett, korabeli híres ifjúsági énekkarok előadása – mint a székesfővárosi Wesselényi utcai polgári fiúiskola és a Szilágyi Erzsébet Leánylíceum diákjainak éneke – valósággal elvarázsolta a hallgatóságot.

Fehér Anikó karnagy, népzenekutató, az MMA MMKI megbízott kutatója, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökségi tagja előadása az „Örvendjen az egész világ!” címet viselte, amely Kodály Bicinia Hungarica című négykötetes, mintegy 180 kétszólamú énekgyakorlatot tartalmazó műve bevezetőjének utolsó mondata. Mint azt elárulta, Kodály ezt a négy kötetet bevezetőnek szánta a tiszta és a kétszólamú éneklésbe.

Míg az első kötetben a régi stílusú népdalfeldolgozások, a másodikban az új stílusú népdalok vannak többségben. Az előadó kitért arra a politikai tartalmú támadássorozatra is, amely Bartókot és Kodályt érte: ennek folytán a két zeneszerzőt többen „destruktív lélekként” emlegették, „akik ezt éreztetik és viszik diadalra”. A népdalok utóéletével kapcsolatban megtudhattuk: Kodály nem igazán szerette a népdalfeldolgozás szót, meglátása szerint a népdal a legzavartalanabb élvezetet eredeti varázsában nyújtja, kíséret nélkül.

Windhager Ákos művelődéstörténész, az MMA MMKI tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója a Kodály-koncepciót járta körbe a magyar hangszeres iskolák viszonylatában. Elsősorban olyan emberekről kívánt szót ejteni az 1940–1950-es évekből, akik német hangszermetodikákon nőttek fel, ezáltal egy egészen más zenei gondolkodásból jönnek (pl. Molnár Antal, Ádám Jenő, Romagnoli Ferenc és Szervánszky Endre). Kitért arra is, hogy miben áll a Kodály-koncepció: fontos, hogy a zenének központi szerepe legyen a nevelésben, csak a legjobb zenei anyagokat szabad a gyerekeknek adni, zenei nevelésük anyanyelve a népdal legyen; illetve mi a népdal funkciója a nemzet életében: minden társadalmi réteget össze kell kapcsolnia és közös nevezőre hoznia. Az előadás során több más zenemű mellett megszólalt Szervánszky Endre egy darabja is, a Kis szvit magyar népdalokból Várda Zsófia (kürt) és Rostetter Szilveszter (zongora) előadásában.

Olsvay Endre zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Kodály Epigrammák című darabfüzérét járta körbe, amely 64 évvel ezelőtt íródott, az egy- és két ének/hangszeres szólamot pedig zongorakísérettel is bemutatta. Elmondása szerint egy olyan nagy formátumú részletes analízishez szeretett volna adalékokkal hozzájárulni, amely egyelőre még várat magára. Rávilágított arra, hogy a darabok esetében határeset-műfajjal, illetve kétarcú-műfajiságú sorozattal állunk szemben, emellett maga a cím is jelentésváltozáson ment keresztül: az epigramma szó eredetileg nem csupán bölcseleti tartalmú kis költeményt, hanem olyan művet jelölt, amelynek ellentétből fakadó csattanó van a végén. Kérdés, hogy a zenében mindez hogyan nyilvánulhat meg és hol találkozhatunk epigrammákkal, ugyanis előfordulása számos más irodalmi műfajjal szemben (ballada, románc, rapszódia) nem jellemző a zenében.

Szabó Márta, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense, a Nemzetközi Kodály Társaság tagja a Kodály énekgyakorlataiban fellelhető romantikus stíluselemeket vizsgálta meg közelebbről. Meglátása szerint valamennyi énektarának ismernie kellene Ittzés Mihály gondolatait az énekgyakorlatokról, amelyek Kodály közel 70 évnyi alkotóművészetének második felében jelentős szerepet töltöttek be.

A mintegy 1400 mű a legkisebbeknek szánt kéthangos gyakorlatoktól (333 olvasógyakorlat) a koncertpódiumokon is megszólaltatható háromszólamú kórusművekig (Tricinia), vagy zongorakíséretes dalokig (Epigrammák) méltó módon tükrözi szerzőjük pedagógiai ars poeticáját: értékes zenei anyagot adni a zeneoktatás valamennyi szintjére.

Ez utóbbiak közül Ordasi Péter nyugalmazott főiskolai tanár a Tricinia című kötetről számolt be, amely elmondása szerint nem más, mint a kromatika intonálásának iskolája. Úgy véli, ezekre a művekre tekinthetünk a társas ének örömet okozó anyagaiként, de akár szívós munkát igénylő feladatként is, hiszen intonációs szempontból nem könnyűek. A kötet tobzódik a kromatikus menetekben, túlnyomó részében kromatikus meneteket tartalmaz, 29-ből mindössze 6-ban nem találunk ilyet.

Ezzel kapcsolatban kifejtette azt is, hogy mi a probléma a kromatikus menet intonálásával. A kromatikus menetet könnyebb intonálni, ha kis szekund lépéssel kezdődik, szünettel vagy páros kötésekkel választjuk el a prím lépéseket egymástól, illetve ha a kezdőhangot nyugvópontként megtartja egy szólam vagy egy hangszer.

Gráf Zsuzsanna, az Angelica Leánykar karnagya, a Városmajori Gimnázium és a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára Kodály mindennapokban alkalmazott gyakorlatait ismertette. Ennek kapcsán beszámolt tanári munkásságáról, pedagógiai tapasztalatairól, illetve bemutatta azt az utat, amelynek során a zenei tagozatos gimnázium 11. és 12. osztályos növendékei eljutnak oda, hogy a műveket folyékonyan olvassák, ezáltal a klasszikus, a romantikus és a kortárs zenét is könnyedén megérthetik.

A korábbi előadókhoz csatlakozva kitért Kodály Zoltán triciniumaira és epigrammáira is. Az előadás központi részeként a Városmajori Gimnázium ének-zene fakultációs csoportja élőben mutatta be, hogyan szólalnak meg ezek a művek.

A konferencia a személyes részvétel mellett élőben is követhető volt, illetve bármikor visszanézhető az MMA MMKI YouTube-csatornáján.

Galéria

Megérthető-e a zene? – Lendvai Ernő emléknap címmel tartott tudományos műhelybeszélgetést a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet október 18-án a Hild-villában.

A műhelytalálkozó-sorozat első alkalma Lendvai Ernő, a magyar zenekutató elméletét vizsgálta meg. A tengelyelméletként ismert megközelítési mód hosszú ideje lehetőséget ad Bartók (és mások) harmóniavilágának korszerű elemzésére. Az elméletet ugyanakkor számos szakmai vita övezte és övezi. A meghívott előadók amellett, hogy részletesen bemutatták az elméletet, a gyakorlati elemzések révén használhatóságát is körüljárták, a felkért opponensek pedig megfogalmazták annak kritikáját.

A műhelytalálkozót Győrffy István, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium nyugalmazott tanára, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet óraadó oktatója nyitotta meg Klasszikus funkciórend és tengelyrendszer – A tonalitás két szisztémájának különbsége és történeti kapcsolata című prezentációjával. Az előadás megvilágította mind a klasszikus és a tengelyelvű tonalitás közti különbséget, mind az előbbi rendszerből az utóbbiba vezető történeti folyamat fő mozzanatait. Állítása szerint a Lendvai Ernőhöz való viszony máig megosztja a muzsikustársadalom elméleti érdeklődésű részét, a fő gond pedig az, hogy sosem lett tisztázva: mire is érvényes az általa Bartók Bélánál felfedezett tengelyrendszer?

Ordasi Péter nyugalmazott főiskolai tanár előadásában a tengelyes funkciórend „csíráit” kereste Mozart műveiben. Meglátása szerint Lendvai Ernő Bartók-elemzéseinek alapvetően új megközelítési módja, rendszerszerűsége a múlt század derekán szenzációként hatott a magyar és a nemzetközi Bartók-kutatásban. A magyar kutatók között nyilvános vita folyt, amely megosztotta a Lendvai elméletére korszakalkotóként tekintőket és a következtetéseit és módszereit kifogásolókat, akik még az új megközelítés szükségességét is vitatták. A magyar kritikusok közül néhányan ideológiai szempontokat is hangoztattak, nemzetközi szinten pedig leginkább azok támadták, akik a schönbergi dodekafon alapú atonális zenét progresszivitás és esztétikai érték tekintetében Bartók elé helyezték.

Beischer-Matyó Tamás zeneszerző, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasa a tengelyrendszer meglepő felbukkanásáról beszélt Erkel Ferenc Bánk bán című operájában. Mint arra rávilágított, Lendvai Ernő a Verdi és a XX. század című könyvében említ a tengelyrendszer alkalmazására egy izgalmas lehetőséget: a Don Carlosról szóló fejezetből derül ki, hogy egy nagyszabású, romantikus műben a hangnemek elrendezése lehet tengelyelvű. Az előadó 2010-ben írt doktori disszertációjának egyik fejezete is ennek nyomán alakult ki: a hangnemek tengelyelvű elrendezését vizsgálta a Bánk bánban.

Ezután Dalos Anna tudományos tanácsadó, a Magyar Tudományos Akadémia Doktora, az ELKH BTK Zenetudományi intézet 20–21. Századi Magyar Zene Archívumának vezetője reflektált az elhangzott előadásokra, amelynek során tágabb zeneelmélet-történeti és magyar zenetörténeti távlatból értelmezte és értékelte az előtte szólók hipotéziseit. Kitért Lendvai Ernő elméletének hazai és nemzetközi fogadtatására és a teóriában rejlő pedagógiai, zeneszerzői és zeneelméleti potenciálra, valamint arra, hogy a viták mögött milyen szakmai háttér bontakozott ki. Elmondása szerint Lendvai munkássága azért is válhatott „gyanússá”, mert egyes elméletek szerint ideológiailag semleges volt, másfelől viszont ideológiák kereszttüzében is el szokták helyezni.

Olsvay Endre zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja úgy véli, hogy Lendvai Ernő nagyhatású, szemléletünkre alapvetően kiható, azt formáló Bartók-elemzéseinek sarokpontjai folyamatos reflexiókra ösztönöznek. Az egyes jelenségeket, zeneszerzői eszközöket érintő definíciókra és tételes megállapításokra az évtizedek során – akár kiterjesztett „hatályú” – értelmezés rakódott rá; némely esetben pedig a kezdetektől meglévő kérdőjelekkel szembesülünk. Éppen ezért érdemesnek tartotta a tengelyrendszer funkciós logikájával, vonatkozásaival elkezdeni mindezek tisztázását. Győrffy István gondolataihoz csatlakozva kiegészítette az első előadásban foglaltakat, különös figyelemmel a megnevezésekben rejlő, tartalmat érintő kérdésekre.

Az előadásokat a nap végén kötetlen diszkusszió zárta.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíjprogramjának immáron negyedik évfolyamát köszöntötték szeptember 20-án a Pesti Vigadó, az MMA székházának Dísztermében. A száz nyertes pályázó és a jelen lévő akadémikusok előtt beszédet mondott Vashegyi György, az MMA elnöke, Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, Kocsis Miklós, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) igazgatója és Takó Sándor, az MMA ösztöndíjasa.

Az ünnepséget Polgár Éva zongoraművész előadása nyitotta meg, aki a tavalyi évben nyerte el az ösztöndíjat zeneművészet kategóriában: Léo Delibes és Dohnányi Ernő Naila keringő című darabját mutatta be.

Az egybegyűlteket Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta az MMA akadémikus tagjainak és a köztestület tagjainak gratulációját, együttműködését és támogatását az ösztöndíjasok felé a pályázatokban kitűzött célok, alkotások és kutatások megvalósításához, művészi fejlődésük eléréséhez. Mint azt kiemelte, többéves előkészítés után indult útjára az ösztöndíjprogram, és egyik legizgalmasabb elnöki feladata volt a részletek meghatározása. Fő törekvésük volt akkor és most is, hogy a magyarországi támogatási és finanszírozási rendszerekhez képest gyökeresen új, komplexebb és nagyobb léptékű együttműködést kínáljanak a 18 és 50 év közötti művészek számára. A kiírásban tudatosan nem adnak tematikus ajánlásokat, hiszen a művészi fantázia alkotói szabadságát nem kívánták korlátozni, ezt a beérkező pályaművek színessége és eredetisége is alátámasztja.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára beszédében kihangsúlyozta a közösségiség kérdését: míg az akadémikusok közössége a múltat szimbolizálja, az ösztöndíjasok közössége a jelen és a közelmúlt, de reményei szerint a jövő kiválóságain alapul, így lesz a generációk közötti kapcsolat egyre erősebb az akadémia keretein belül és a kortárs magyar művészi életben. A teljes évfolyamtalálkozók alkalmával kialakul az a többkörös közösség, amelyben az összművészetiség jegyei is már megjelenhetnek. Hangsúlyozta, az MMA már a kezdtektől fogva nyitott volt a fiatal művészek megkeresére. Elmondása szerint végignézve a végzős ösztöndíjasok körén – hiszen akadémikus és professzor is kikerült közülük – számos útja-módja van az MMA-val való együttműködésnek az ösztöndíjprogramon keresztül és azon túl is.

Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója előadásában beszámolt az eddigi tapasztalatokról, valamint ismertette az elmúlt három év pályázati számadatait, amelyek határozottan kimutatták a program iránti hatalmas érdeklődést. Felhívta a figyelmet az ösztöndíjprogram egyik legfontosabb jellemzőjére, a programszerűségre, amely magában foglalja a három évre szóló, alkotó és előadóművészeti, valamint művészetelméleti tevékenységek támogatását a megjelölt 9 művészeti területen. Az MMA és az MMA MMKI a támogatás megvalósításában kíván hatékonyan közreműködni azzal, hogy nem pusztán az ösztöndíj elnyerésének lehetőségére és az ösztöndíj folyósítására szorítkozik, hanem a támogatási időszakban az alkotás folyamatát segítő szakmai mentorálásra, valamint utógondozásra, publikációra, bemutatkozásra is lehetőséget biztosít.

Az eseményen felszólalt a 2019-es pályázat egyik nyertese, Takó Sándor művészetelméleti ösztöndíjas is, aki megosztotta tapasztalatait az ösztöndíjprogramról. Azt javasolta nekik, éljék meg ezt a pillanatot, okkal lehetnek ugyanis büszkék magukra: közel 1600 pályázó közül kerültek be a legjobb 100 fő közé. Azt kérte tőlük, merítsenek erőt ebből a mai eseményből azokra a nehéz pillanatokra is, amikor esetleges kétségeik támadnak a feladat megvalósításával vagy a pályájuk megválasztásával szemben. Ez az ösztöndíj nem a múltuknak, hanem éppen ellenkezőleg, a jövőjüknek szól, hiszen lehetőségük nyílik egy általuk választott művészeti területen egy saját programot önálló ütemezés szerint megvalósítani: hatalmas szabadság van a kezükben, ebben is egyedülálló az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramja.

A megnyitót követően a friss ösztöndíjasoknak alkalmuk adódott jobban megismerni egymást a művészeti területek szerint szerveződött kötetlen szakmai beszélgetések által.

A Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és A Jövő Művészetéért Alapítvány Zenepedagógiai Kutatócsoportja Váradi Judit egyetemi docens vezetésével 2018 novemberében indított felmérést az Észak-Alföld régióban Az extrakurrikuláris művészeti tevékenység lehetőségei címmel. A kutatás az általános iskolás tanulók kötelező tanórákon kívüli művészeti tevékenységét és a művészeti rendezvényeken való részvételének lehetőségeit vizsgálta a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelmélet és Módszertani Kutatóintézete támogatásával.

A kutatócsoport tagjai arra fókuszáltak, hogy a gyermekeknek a kötelező oktatásban jelenlévő művészeti tárgyak mellett van-e, és ha igen, milyen lehetősége van tanórán kívüli iskolai és iskolán kívüli művészeti tevékenységekre, illetve hogy mennyire élnek ezekkel a lehetőségekkel. A kutatás öt dimenzióban vizsgálta a művészeti rendezvényeken való részvételt és az általános iskolás tanulók kulturális attitűdjére és ízlésére ható tényezőket. Az alapkutatás az Észak-Alföld régióban (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) történt, ahol több mint kétezer 4. és 6. osztályos általános iskolás diák és szüleik, majd másfélszáz művészeti tárgyat oktató pedagógus mellett felmértük az intézményvezetők álláspontját is a művészeti nevelés szerepéről, szervezéséről és lehetőségeiről, az iskolai és tanórán kívüli tevékenységek meghatározó tényezőiről. A helyzet további árnyalásához a kutatás ötödik dimenziójaként a szolgáltatói oldal felmérésére is megtörtént. A DEXARTA adatbázis alapján elkészült kutatási jelentés Művészeti körkép címmel tanulmánykötet formájában jelenik meg. A tizennyolc szerző a művészeti nevelés kurrikuláris jellemzői és a művészetközvetítő pedagógusok szakmai megújulásának lehetőségei mellett feltárta a kulturális tőke szerepét a művészeti nevelésben, valamint a szülők és tanulók kulturális fogyasztásának jellemzőit.
A reprezentatív minta alapján összegzett kutatási eredmények hitelesen tükrözik a valóságot, így szembe kell néznünk azzal a társadalmi jelenséggel, hogy a felnövekvő generáció kétharmadának életéből hiányoznak azok a művészeti tevékenységek és hatások, amelyek nem direkt tantárgyi képességet fejlesztenek, hanem szokás- és értékrendet formálnak, műveltséget kínálnak, tanórai keretek között fel nem fedezhető képességeket, tehetséget tárnak fel és ápolnak, értelmes közösségi életre készítenek fel. A tanórán kívüli tevékenységek nem kizárólag a szabadidő hasznos eltöltésére szolgálnak, jelentősen hozzájárulnak az önértékelés, önmegvalósítás fejlődéséhez, valamint a szociális és érzelmi fejlődéshez. Az extrakurrikuláris tevékenységben részvevő tanulók az itt megszerzett tapasztalatokkal és kompetenciákkal később az életben is kreatívabbnak bizonyulnak, amely a sikeresség előfeltételét is magában hordozza. A művészeti nevelés színterén kiemelt szerepet kapnak a tanórán kívüli művészeti tevékenységek és rendezvények, mert ezek tudnak teret biztosítani az egyéni tehetségfejlesztésnek és a művészeti élmény megtapasztalásának. Megdöbbentő tapasztalat, hogy a tanulók felének még soha nem adódott lehetősége művészeti előadáson való részvételre. A kutatás feltárta, hogy vannak nagyszerű és példamutató kezdeményezések, de ez a tanulók szűk rétegét érintik, a kulturális hátrányokat nem tudják feloldani.
A tanulmánykötet eredményei nemcsak kutatók és oktatáspolitikai szakemberek számára lehet érdekes, a tartalmas információk ismerete segítséget nyújthat a gyermeknevelés, a művészeti, esztétikai nevelés, a szabadidő pedagógia kérdései iránt érdeklődnek és szakembereknek, valamint a kulturális és művészeti szolgáltatóknak.