A 2023-2026. évi Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíjprogram ünnepélyes megnyitóját szeptember 13-án tartották meg az MMA székháza, a Pesti Vigadó dísztermében. Az MMA idén tavasszal immár hatodik alkalommal hirdette meg három évre szóló művészeti ösztöndíját, azaz az ünnepségen a hatodik évfolyam ösztöndíjasai körében ünnepeltek.


 

A rendezvényt Szokody Anikó zongoraművész és Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző közös produkciója nyitotta meg, amelynek során Szentpáli Roland Carmen-fantázia című darabját adták elő. Ez idő alatt az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasainak alkotásaiból készült válogatást tekinthették meg a résztvevők diaporámán.

 

A megjelenteket Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte, és az MMA akadémikusai, valamint köztestületi tagjai nevében is gratulált az új ösztöndíjas évfolyamnak, továbbá biztosította őket az intézmény teljes támogatásáról. Beszédében visszaemlékezett az ösztöndíjprogram elindításának előzményeire, előkészítésére, amelyet egyik legizgalmasabb, legösszetettebb elnöki feladataként tart számon. Kiemelte, hogy az ösztöndíjprogram megalapításával egy gyökeresen új és nagyléptékű lehetőség nyílt meg a fiatal és középgenerációs művészek életében. Ezáltal 2018-ban megindult a magyar művészetmecenatúra egyik legnagyobb szabású kezdeményezése. Az idei száz új ösztöndíjassal hatszázra emelkedett a részt vevő ösztöndíjasok száma. Az elnök beszéde végén kifejezte reményét, hogy az évi száz ösztöndíjasból – akiket idén több mint 1200 pályázó közül választanak ki – erős közösség kovácsolódik, amely véleményformálóként és értékközvetítőként is részt vesz a művészeti és kulturális életben.

Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója ismertette az ösztöndíjprogram célkitűzéseit, valamint az ösztöndíjasok lehetőségeit a program ideje alatt és a végzést követően. Kiemelte, hogy az MMA művészeti ösztöndíja nem csupán anyagi támogatást jelent, hiszen általa a művészek és művészetelméleti szakemberek rendkívül fontos szakmai kapcsolatokat építhetnek ki, melyek akár művészeti területeken átívelő alkotó tevékenységre is lehetőséget adhatnak a jövőben. Az MMA MMKI igazgatója hangsúlyozta, hogy a műhelybeszélgetéseken, szekciótalálkozókon és alkotótáborokon kívül a kutatóintézet olyan programok szervezésével is igyekszik támogatni az ösztöndíjasok szakmai fejlődését, melyeken nemzetközi szinten elismert művészekkel és szakemberekkel ismerkedhetnek meg. Az ösztöndíjas évek lejártát követő lehetőségek között említette az Essentia Artis rendezvénysorozatot, valamint az Ösztöndíjas Eredmények Népszerűsítési Programját, melynek keretében a végzést követő 5 éven keresztül nyújt az intézmény financiális és szakmai segítséget a korábbi ösztöndíjasoknak.

 

Ezt követően Juhász Zoltán népzenész, az MMA tagja és Juhász Réka népdalénekes, művészeti ösztöndíjas közös előadásában visai népzene, valamint egy bukovinai Mária-ének csendült fel.

 

 

A megnyitó műsorát Kisfaludy Zsófia színésznő versmondása zárta, amelyben Marcsák Gergely kárpátaljai író, költő Ketten egy öreg házban és Ároklét című verseit adta elő.

 

 

Az előadások után a művészek az első ösztöndíjas találkozón vehettek részt, amelyre rendhagyó módon nem a Hild-villában, hanem a nyitóünnepség helyszínén került sor. Az új ösztöndíjasok megismerték szekcióvezetőiket, szekciótársaikat, és kötetlen szakmai beszélgetést folytattak.

 

Galéria


 

 

Döntés született a Magyar Művészeti Akadémia 2023 februárjában kiírt ösztöndíjpályázatáról. A 10 tagú döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották: Vashegyi György (a bizottság elnöke), Buglya Sándor, Olsvay Endre, Rátkai Erzsébet, Salamin Ferenc, Sára Ernő, Solymosi-Tari Emőke, Szerényi Béla, Szurcsik József, Vári Fábián László. A támogatásra érdemes munkákat az akadémikusok külső szakértők bevonásával, velük együttműködésben bírálták el.

A Magyar Művészeti Akadémia 2023–2026. évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogram nyertes pályázói névsorát a következő dokumentum tartalmazza: Az MMA 2023. évi Művészeti Ösztöndíj pályázat nyerteseinek listája. A 100 nyertes pályázó névsora megtalálható továbbá az ösztöndíjat kezelő MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) honlapján is:

https://osztondij.mma-mmki.hu/

Tájékoztatjuk, hogy a tartaléklistára került pályázók névsorát megtekinthetik a nyertesek névsorát tartalmazó dokumentumban. A Döntőbizottság egyhangú döntése alapján a Magyar Művészeti Akadémia, tartaléklistán szereplő személyt, nyertes pályázó általi visszalépés esetén, az adott művészeti terület kategóriában, a sorrendiséget követve, automatikusan nyertes pályázóként fogad el.

Mint ismert, a Magyar Művészeti Akadémia átfogó művésztámogatási rendszer kiépítését kezdte meg 2018-ban. Az MMA költségvetéséhez rendelt forrásból 2023. szeptember 1-étől további 100 új ösztöndíj kiadása történik meg fiatal és középgenerációs művészek számára.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle