A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) idén is részt vesz a hagyományosan szeptember utolsó péntekén, ez alkalommal szeptember 27-én megrendezendő Kutatók Éjszakáján. A számos tudományterületet, illetve a  kutatói pályát népszerűsítő programsorozat alkalmából az MMA MMKI által a Hild-villában szervezett előadások és foglalkozások minden generációnak izgalmas programlehetőséget kínálnak.

 


A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyre a Kutatók Éjszakája honlapján vagy ITT

a honlapunkon keresztül van lehetőség.


 

 

13:0018:00 között: Utazás a reformkorba  A Hild-villa épületének kalandos felderítése


Az interaktív családi játékon keresztül a résztvevők felfedezhetik a reformkori Hild-villa épületének múltját és jelenét, és az időutazás során Hild József életének különös titkaira is fény derül. Az egyes állomásokon végighaladva az érdeklődők megismerik egy reformkori nyaraló viszontagságos sorsát, miközben értékes információkkal is bővíthetik tudásukat azzal a történelmi korszakkal kapcsolatban, amelyben a villa is megszületett.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, családi program

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

10:00–11:15 Napra-forgó – Zenés-játékos mesefoglalkozás


A közelgő magyar népmese napja alkalmából megrendezett népművészet-pedagógiai program során a kisiskolások nemcsak meghallgathatják Az aranyszőrű bárány című népmesét, hanem maguk is a történet részévé válhatnak. Cseke-Marosi Eszter kézműveskedéssel, népdallal, népi játékokkal kalauzolja el a magyar hagyományok világába a gyermekeket, akik a foglalkozás végén a mesebeli násznéppel együtt perdülnek táncra. A mesés programot Cseke Bodza citerajátéka varázsolja még hangulatosabbá.

Korosztály: alsó tagozatos (7–8 évesek)

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

 

12:00–13:00 Ritmuskuckó – Interaktív hangszerbemutató kicsiknek


A program egy izgalmas utazás a hangszerek különleges világában Mucsi Gergő ütőhangszeres művész vezetésével, megfűszerezve a ritmusok és a zene mindent megmozgató erejével. Az egyedi, interaktív bemutató során az érdeklődők különleges hangszerekkel ismerkednek meg. Többek közt kiderül, hogy hogyan lehet zenei hangokat kicsalogatni egy kagylóból, milyen hangja van egy afrikai agyagedénynek, vagy hogy vajon víz hullámzik-e az óceándobban.

Korosztály: felső tagozatos (10–12 évesek)

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

 

13:30–15:00 Legyél Te a hangadó! – Szinkronizációs játék Hirtling István színésszel


B. Nagy Ervin animációs tervezőművész 10 éve dolgozik a Cserebogarak – Animációs történetek magyar bajnokokról című sportsorozatán. Idén a futball-Eb időszakában elkészült A fekete párduc című rész, amely az Aranycsapat világhírű kapusa, Grosics Gyula pályáját mutatja be. Az interaktív program során az alkotó beszél az epizód érdekességeiről, majd a résztvevők bepillantást nyernek a szinkronizálás rejtelmeibe is.

A közönséget Hirtling István az MMA rendes tagja, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész kalauzolja a mesterség világában, miközben maguk is a szereplők bőrébe bújhatnak.

Korosztály: középiskolásoktól a felnőttekig

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

15:30–16:30 Less be a restaurátorműhelybe!


Az érdeklődők az interaktív program során a rendhagyó művészettörténeti áttekintést követően bepillanthatnak egy restaurátor „műhelyébe”, ahol kiderül, hogy a különféle retusálási technikákat hogyan lehet a digitális eszközök segítségével alkalmazni. Bakonyi Tímea élőben, egy digitális rajztábla segítségével mutatja be, hogy a festményeken kialakult hiányokat miként lehet helyreállítani. A résztvevők is kipróbálhatják magukat restaurátorként, hiszen a program végén kiegészíthetnek egy töredékes alkotást.  A műhelyfoglalkozást vezető Bakonyi Tímea kezei között az elmúlt években olyan alkotások születtek újjá, mint például Il Sodoma Szépművészeti Múzeumban megtekinthető Keresztvitele.

Korosztály: 8. osztályosok, középiskolások, felnőttek

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

17:15–18:15 Mozgó tőke – Készíts animációt a bankjegyek ábráiból!


Ismerd meg a filmet, amelyhez a világ összes pénze sem elég! Kőszegi Tamás animációs filmrendező – miután elkészítette A forint arcai című tízjelenetes alkotást – arra vállalkozott, hogy minél többet összegyűjt a világon létező több mint 24 ezer bankjegyből, és egyedülálló módon olyan animációt készít, amely kizárólag forgalomba helyezett bankjegyek ábráiból áll össze. Hogyan bontják rétegekre az ábrákat? Mit rejt az 1945-ös belga kongói 500 frankos?

A filmes szakember az interaktív program során beszél a filmkészítés kulisszatitkairól, megmutatja több száz bankjegyéből álló gyűjteményét, és bevonja a közönséget a történetírás folyamatába.

Korosztály: középiskolások, felnőttek

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

18:30–19:10 Éjszaka a Hild-villában – Tűz- és akrobatikus show


Napnyugta után a Hild-villa és kertje különleges megvilágításba kerül. Az est folyamán a OneTwoMany Collective – amelynek Csuzi Márton MMA művészeti ösztöndíjas koreográfus az egyik társalapítója – a cirkusz és a tánc egy új dimenzióját hozza el látványos és nagyszabású, akrobatikai és térelemekkel tarkított produkciójával. A Proper Mess című performansz a káosz és a rend izgalmas és teátrális összecsapását jeleníti meg két karakteren, Mr. Properen és Miss Messen keresztül. Az előadás során a művészek a levegőben és a földön is a tűzzel játszanak.

Korosztály: felnőttek, családok

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

 

 

 

Galéria


 

 

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) idén is részt vesz a hagyományosan szeptember utolsó péntekén, ez alkalommal szeptember 29-én megrendezendő Kutatók Éjszakáján. A számos tudományterületet, illetve a  kutatói pályát népszerűsítő programsorozat alkalmából az MMA MMKI által a Hild-villában szervezett előadások és foglalkozások minden generációnak izgalmas programlehetőséget kínálnak.

 


A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyre a Kutatók Éjszakája honlapján vagy a

rendezveny@mma-mmki.hu e-mail-címen van lehetőség.


 

10:0018:00 között: Utazás a reformkorba A Hild-villa épületének kalandos felderítése

Az interaktív családi játékon keresztül a résztvevők felfedezhetik a reformkori Hild-villa épületének múltját és jelenét, és az időutazás során Hild József életének különös titkaira is fény derül. Az egyes állomásokon végighaladva megismerik egy reformkori nyaraló viszontagságos sorsát, miközben értékes információkkal is bővíthetik tudásukat azzal a történelmi korszakkal kapcsolatban, amelyben a villa is megszületett.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, családos

 

10:00–11:30 Huzatsárkány a várban – Dávid Ádám játékos papírszínházmeséje titkokkal és kézműveskedéssel 

A férőhelyek beteltek. 

A Japánból eredő papírszínház, a kamishibai a mesélést színházi élménnyé varázsolja. Ebből ad ízelítőt Dávid Ádám egy interaktív vetítéssel egybekötött workshoppal és a Huzatsárkány a várban című meséje előadásával. Ebben a szeles történetben a keret ajtajai is aktív szereplői az eseményeknek: hol kinyitódnak, hol gondosan bezárulnak. A program végén mindenki kipróbálhatja magát papírszínházi előadóként, majd a gyermekek kezei alatt életre kelnek a mesék szereplői, a sárkányok és a szélkakasok.

Korosztály: alsó tagozatosoknak (7–9 éveseknek)

 

11:00–12:30 Tanuljunk a filmszakmákról! – Az art directortól a focus pulleren át az SFX-supervisorig

A Média a Közösségért Filmturisztikai Egyesület interaktív foglalkozása, a Pályaorientációs Mozgóképszakmai Program filmbejátszókkal, kvíz- és puzzle-játékkal hozza közelebb a filmesek világát a fiatalokhoz. Basa Balázs, a Magyar Művészeti Akadémia 2018–2021. évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasa és Názer Ádám filmes szakember előadását filmrészletek színesítik, amelyek segítségével az érdeklődők olyan régi, klasszikus magyar filmekbe nyernek bepillantást, mint Az aranyember, az Egri csillagok vagy a Dögkeselyű, de mai magyar és nemzetközi sikerprodukciókról is szó lesz. Miközben az egyes alkotásokhoz kapcsolódva sorra veszik a szakmákat, lerántják a leplet a filmes trükkökről is.

A program célja, hogy felkeltse a mozgóképkultúra iránt érdeklődők figyelmét. Egyben lehetőséget kínál arra is, hogy a fiatalok a jövőben itthon kamatoztassák a megszerzett szakmai tudást, és a világsztárok közvetlen környezetében dolgozzanak egy olyan nemzetgazdaságilag is jelentős ágazatban, ami a vizuális kultúra legfontosabb termékeit állítja elő a nagyvilág számára.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista

 

13:00–14:00 Hősök tere – Alkoss képregényhőst a mesterséges intelligenciával!

Az érdeklődőket a képregények világába Németh Levente, a Magyar Művészeti Akadémia 2018–2021. évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasa vezeti be. A grafikusművész szerkesztésében tavaly jelent meg a Hősök tere című könyv, amely történelmünk 1000 évnyi múltját 13 magyar hősön és 1000 rajzon keresztül mutatja be. Németh Levente programjából kiderül, hogy a mesterséges intelligencia segítségével a különböző szavak hozzáadásának segítségével hogyan lehet csodás képeket, egyedi illusztrációkat készíteni, illetve az is, hogy meddig terjednek az MI határai.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, felnőtt

 

15:30–16:30 Legyél Te a hangadó! – Szinkronizációs játék Csőre Gábor színésszel

 A program során a közönség bepillantást nyer a szinkronizálás rejtelmeibe, és fültanúja lehet egy profi színész improvizálásának a Hild-villában kialakított „stúdióban”. A résztvevőket Csőre Gábor színész, szinkronszínész kalauzolja a mesterség világában, miközben maguk is a mesehősök bőrébe bújhatnak.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, felnőtt

 

 

(A fotót Madar Edit készítette.)      

 

17:00–18:00 Akartok-e játszani? – Zenés-verses színházi játék Kosztolányi Dezső lírai és prózai szövegeinek felhasználásával 

A férőhelyek beteltek. 

Hajnali részegség, Halotti beszéd, egy novella, némi játék. Játék a nyelvvel, játék egy bábbal, játék kortárs zenével. Fuvolával, hárfával, ütőhangszerekkel.
A művészek Kosztolányi Dezső jól és kevésbé ismert műveiből válogattak, azt kovácsolták eggyé, hogy egy játékos est keretében kalauzolják végig a nézőket valós életen és halálon, generációkon, szülő-gyerek viszonyon, háborún és vágyott békén, emberi és létkérdéseken.

 

Közreműködnek: Az MMA Művészei Ösztöndíjprogram művészei, Nizsai Dániel (színművész, bábszínész), Vámosi-Nagy Zsuzsa (fuvola, altfuvola), Szilágyi Kinga Katinka (hárfa) és a Budapesti Fesztiválzenakar ütőse, Herboly László (ütőhangszerek).

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, felnőtt

 

18:00–19:00 Hang-villa – A Misztrál együttes koncertje

Egy estére a megzenésített verseké lesz a főszerep a Hild-villában. Az 1997-ben alakult Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjas Misztrál együttes a magyarországi zenei élet egyik népszerű formációja. Magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek repertoárjukon. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is. Az érdeklődők a koncert folyamán Ady Endrétől Babits Mihályon át egészen a kortárs szerzőkig merülhetnek el a „Misztrál-hangzásban”.

Közreműködik:

Heinczinger Miklós – furulyák, klarinét, doromb, fidula, duda, ének
Pusztai Gábor – ütőhangszerek
Tóbisz Tinelli Tamás – gitárok, nagybőgő, ének
Török Máté – cselló, gitár, mandolin, koboz, szájharmonika, tambura, ének

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, felnőtt

 

 

Galéria


 

 

Szeptember 24-én a gyermekeket szórakoztató programokkal, rejtvényekkel, a felnőtteket pedig irodalmi sétánnyal és izgalmas beszélgetésekkel várta az MMA MMKI a Hild-villában.

 

Délelőtt a regisztrált alsó tagozatos iskolás csoportok vették birtokba a kutatóintézetet, ahol az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasával, Mechler Annával a Nadin és a varázstégely elnevezésű ismeretterjesztő foglalkozás részesei voltak. A gyermekek megismerkedtek a gyógynövényekkel és elkészítették saját gyógynövényes teájukat is.

 

 

 

 

A zenés interaktív foglalkozás keretében pedig Windhager Ákos, az MMA MMKI tudományos munkatársa rávilágított arra, hogy a wagneri zenedráma-sorozat (A Niebelung gyűrűje) német mesékre épül, amelyeket az előadás visszaadott a gyerekeknek. Az ismert dallamok ezúttal karaktert váltottak, és gyerekdal, tánc, filmzene, illetve lassú galopp lett belőlük.

 

 

A délután folyamán 14–18 óra között a gyermekeket kalandos reformkori utazásra, a Hild-villa épületének felderítésére invitálta az intézet.

A játék során a látogatók körbejárhatták a villa területét és a különböző állomásokon összegyűjtött információk segítségével juthattak el a végső megfejtésig. Az egyes feladványok mellett sok más érdekességet olvashattak a villa történetéről, megépítésének korszakáról, illetve magáról Hild Józsefről is.

 

A Mi fán terem a vers? elnevezésű program keretében a játékos kedvűek a villa kertjében felállított irodalmi sétány mentén haladva a neves irodalmi személyiségek művei mellett számos érdekes információra tehettek szert az MMA MMKI és az MMA Kiadó gondozásában megjelent Magyar irodalmi művek 1956–2016 című irodalmi lexikon jóvoltából.

16–17 óra között Marosi Eszter, az MMA művészeti ösztöndíjprogram ösztöndíjasának Komplex művészeti nevelés című előadása várta a kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Marosi Eszter olyan alkotói feladatgyűjtemények összeállításával foglalkozik, amelyek az építészettörténet korszakain keresztülvezetve, egy-egy téma kibontása közben segítik a gyerekeket közelebb kerülni a világ és benne önmaguk megismeréséhez is.

Ezekben elsősorban a görög mitológia kalandos történetei adják a keretet az alkotói feladatoknak, amelyek feldolgozása során sokféle művészeti ágat, alkotói műfajt ismerhetnek meg a gyerekek. Az alkotó, gondolkodó tizenéveseket nevelő és formáló szülőknek, pedagógusoknak szóló előadáson bemutatásra került Marosi Eszter Egyiptom korszakát feldolgozó kötete.

 

 

17 órától Windhager Ákos, az MMA MMKI tudományos munkatársa előadásában a magyar operák legszebb szerelmi jelenetei alapján fogalmazott meg hol komor, hol derűstanulságokat.

18–19 óra között a Fény és árnyék szerelmesei, Pályi Zsófia és Somogyi Márk fotográfusok kerültek fókuszba.

Az alkotókkal készült beszélgetés során többek közt szó került Somogyi Márk Kínai kis falak című sorozatáról, a távol-keleti élményekről és kultúráról, míg Pályi Zsófiát egy égető társadalmi-politikai jelenségről, a migrációt középpontba helyező Tranzitország című projektjéről is kérdezték. Az ellentétpárok okozta feszültség (érintetlen természet, béke – nyüzsgő városok, kínai diktatúra; iszlám vallás és háború – búcsújáróhelyek és keresztény értékrend, férfi–női látásmód) egy kellemes hangulatú beszélgetésben oldódott fel, amelynek középpontjában a fény–kép–ész állt.

 

A programsorozat zárásaképpen 19–20 óra között Köbli Norbert Balázs Béla-díjas és Golden Reel-díjas magyar forgatókönyvíró, érdemes művész, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének alapító elnöke vendégeskedett a kutatóintézetben. A szakember nevéhez olyan filmek fűződnek, mint A berni követ, a Félvilág vagy az Örök tél, de sorozatokon is sokat dolgozik (Válótársak, Apatigris, A tanár). A népszerű forgatókönyvíróval az igényes történelmi filmekben megjelenő hősök születéséről, Magyarország első szabadon választott kormányfője, Antall József személyét és élettörténetét mutató Blokád című készülő alkotásáról és jövőbeli terveiről beszélgettek.

 

 

Galéria

Immár hagyományosan szeptember utolsó péntekén nyitott ház programmal vesz részt az MMA MMKI a Kutatók Éjszakáján. A kutatói pályát és a különféle tudományokat népszerűsítő programsorozat alkalmából az MMA MMKI kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztató előadásokkal, foglalkozásokkal készül szeptember 24-én.

 

14.00–18.00

Utazás a reformkorba –

A Hild-villa épületének kalandos felderítése

A játék során a látogatók körbejárhatják a villa területét, és a különböző állomásokon összegyűjtött információk segítségével juthatnak el a végső megfejtésig. Az egyes feladványok mellett sok más érdekességet olvashatnak a villa történetéről, megépítésének korszakáról, illetve magáról Hild Józsefről is.

 

14.00–18.00

Mi fán terem a vers? – Irodalmi sétány

A nap folyamán a Kutatók Éjszakája programjainak résztvevői végigjárhatják a Hild-villa kertjében felállított irodalmi sétányt, amelynek mentén a neves irodalmi személyiségek művei mellett számos érdekes információra tehetnek szert az MMA MMKI és az MMA Kiadó gondozásában megjelent Magyar irodalmi művek 1956–2016 című irodalmi lexikon jóvoltából. Az út során egy rejtvény is rendelkezésre áll, amelynek helyes megfejtéséért a vándorok meglepetés jutalomban részesülhetnek.

 

16.00–17.00

Komplex művészeti nevelés – Inspiráló művészeti könyvsorozat és alkotói feladatgyűjtemény tizenévesek számára

Marosi Eszter, az MMA művészeti ösztöndíjprogram ösztöndíjasának előadása

Marosi Eszter olyan alkotói feladatgyűjtemények összeállításával foglalkozik, amelyek az építészettörténet korszakain keresztülvezetve, egy-egy téma kibontása közben segítik a gyerekeket közelebb kerülni a világ és benne önmaguk megismeréséhez is. Ezekben elsősorban a görög mitológia kalandos történetei adják a keretet az alkotói feladatoknak, amelyek feldolgozása során sokféle művészeti ágat, alkotói műfajt ismerhetnek meg a gyerekek. Az alkotó, gondolkodó tizenéveseket nevelő és formáló szülőknek, pedagógusoknak szóló előadáson példaként bemutatásra kerül Marosi Eszter Egyiptom korszakát feldolgozó kötete.

 

17.00–18.00

A szerelemhez nem elég, ha herceg vagy!

5+1 párkapcsolati tanulság a magyar operákból

Windhager Ákos, az MMA MMKI tudományos munkatársának előadása

A hercegnek – legyen az valódi nagyúr, vezér, vagy ellenállhatatlanul karizmatikus férfi – hol lova van, hol vára, tornya és Tisza-menti kastélya. Akad, amelyik nagyon szeret; a másik csak játszik, de nem ritka, hogy kizárólag önmagát imádja. A választottjaik, ha naiv szerelmesen jelennek is meg az első felvonásban, az opera végére felelős és érett nővé válnak. A kapcsolattal a tragédiát engedték be a sorsukba, de azzal megküzdve dönthettek, hogy elkábított áldozatként, önfeláldozást vállaló társként vagy a halálon is győzedelmeskedő úrnőként fejezzék be. Illetőleg, ahogy egyikük teszi, a komolytalan herceget útjára engedve kezét nyújtja az egyszeri fuvolásnak, mert ő legalább állva marad a halálos veszélyben. Az előadás a magyar operák legszebb szerelmi jelenetei alapján fogalmaz meg hol komor, hol derűs tanulságokat.

 

18.00–19.00

Fény és árnyék szerelmesei

Beszélgetés Pályi Zsófia és Somogyi Márk fotográfusokkal

Pályi Zsófia többnyire magazinoknak fényképez és saját hosszú távú anyagaira fókuszál. Fotói többek közt megjelentek a Marie Claire, Nők Lapja, a The New York Times, és a CNN Photo Blog hasábjain, de megbízója volt a Magyar Állami Operaház és az Al Jazeera is. Somogyi Márk – aki sokáig Svájcban élt és ott ismerkedett meg a fotózással – természetközeli kompozícióival hozta létre saját stílusát. Célja, hogy látásmódján keresztül megismertesse az érdeklődőket a természet és az ember alkotta értékekkel. Hogy mégis mi a közös a két művészben? Azon túl, hogy mindketten a fény és árnyék szerelmesei, sorozataik megtekinthetőek A fény képei – II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 című csoportos kiállításon a Műcsarnokban. A beszélgetés során többek közt szó kerül Somogyi Márk Kínai kis falak című sorozatáról, a távol-keleti élményekről és kultúráról, míg Pályi Zsófiát egy égető társadalmi-politikai jelenségről, a migrációt középpontba helyező Tranzitország című projektjéről is kérdezzük. Az ellentétpárok okozta feszültség (érintetlen természet, béke; nyüzsgő városok, kínai diktatúra; iszlám vallás és háború; búcsújáróhelyek és keresztény értékrend, férfi-női látásmód) egy kellemes hangulatú beszélgetésben.

 

19.00–20.00

Ahogy a hősök születnek - Beszélgetés Köbli Norberttel

19 órától a Hild-villában vendégeskedik a Balázs Béla-díjas és Golden Reel-díjas magyar forgatókönyvíró, érdemes művész, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének alapító elnöke. Olyan filmek fűződnek Köbli Norbert nevéhez, mint A berni követ, a Félvilág, vagy az Örök tél, de sorozatokon is sokat dolgozik (Válótársak, Apatigris, A Tanár). A népszerű forgatókönyvírót az igényes történelmi filmekben megjelenő hősök születéséről, Magyarország első szabadon választott kormányfője, Antall József személyét és élettörténetét mutató Blokád című készülő alkotásáról és jövőbeli terveiről kérdezzük.

 

 

 

 

A Kutatók Éjszakája rendezvény további programjairól az alábbi linken olvashatnak:

Kutatók Éjszakája – 2021. szeptember 24-25. (kutatokejszakaja.hu)

Idén online módon kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája programsorozat, amely egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet évek óta rendkívüli művészeti programokkal készül az általános- és középiskolás osztályok részére.
November 27-én délelőtt rendhagyó módon YouTube-csatornánkon várjuk az osztályokat az alábbi programokkal: 


09.00-09.40 MOZGÁS ÉS KÉPZELET
ajánlott korosztály: általános iskola alsó tagozat

Modern táncóra Taba Benjamin táncművésszel, aki a kortárs tánc befogadását megkönnyítő művészeti módszerek kutatásával foglalkozik.
A játékos feladatok során a képzeletünk segít minket ahhoz, hogy testünkben mozdulat születhessen. A feladatok alatt nincs jó vagy rossz megoldás, mindenki a saját lehetőségei és képességei szerint oldja meg a feladványt, ami egy sajátos mozgáshoz vezet. A foglalkozás segít megismerni a testünket, egymásra figyelésre, és testtudatra tanít, és bevezet a tánc és a szabad mozgás világába.
Az órán való részvétel feltétele: egy internetes kapcsolattal rendelkező számítógép, kivetítő és megfelelő tér szükséges a gyerekeknek, kezüket oldalra kinyújtva ne ütközzenek egymásba.

10.00-10.40 KÉPES KRÓNIKÁK, AVAGY HOGYAN KELTSÜK ÉLETRE A TÖRTÉNELMET MOBILTELEFONUNK SEGÍTSÉGÉVEL (RAJZOS TÖRTÉNELEMÓRA)
ajánlott korosztály: általános iskola felső tagozat, középiskola

Hogyan kerültek viking harcosok egy Szent István korát bemutató képregénybe? Vajon miért lett az egyik legvéresebb és legizgalmasabb negyven éve történelmünknek az első királyunk halála utáni időszak? Ki az a száműzött velencei nemes, aki később kétszer is magyar király lett? Hányan dolgoznak egy képregényen, mire kézbekerül, és hogyan készül?
Németh Levente grafikusművész előadásában bemutatjuk hogyan lehet egy képregénnyel és egy applikációval közelebb kerülni a magyar történelemhez.
Az órán való részvétel feltétele: egy internetes kapcsolattal rendelkező számítógép és kivetítő.
November 19-ig történő tanári regisztráció esetén az előadásban bemutatott képregény egy példányát megküldünk minden érdeklődő osztály részére, hogy élőben is kipróbálhassák az előadás során bemutatott applikációt. A regisztrációkat a rendezveny@mma-mmki.hu e-mail címre várjuk az iskola pontos nevének és címének megjelölésével.

11.00-11.40 VERSET MONDANI MENŐ
ajánlott korosztály: középiskolai osztályok, egyetem

Különleges irodalomóra Takács Bence Ervin vers- és prózamondó előadóművész, televíziós műsorvezető tolmácsolásában, aki a következő kérdéseket intézi a diákokhoz:
„Voltál már szerelmes? Csak egy kicsit? Érezted úgy, hogy most valami megváltozik, de nem találod rá és hozzá a szavakat? Voltál már szomorú? Bántott már meg valaki? Vagy éppen rosszalkodtál már egy rendeset azokkal, akiket szeretsz? És még mindig nem találod hozzá a szavakat? Pedig...a szó veszélyes fegyver és vannak azok, akiknek a szó és szavaink forgatása, újragondolása és alkotása a hivatásuk, feladatuk egy életen át. Ők a költők, az írók, akik sokszor elírták már előlünk érzelmeinket, megírták már, hogy hogyan is érdemes szeretni, látni, elesni és felkelni, harcolni, mérgesnek lenni, üvölteni, vagy éppen csendben maradni. Ők azok, főleg a szellemi társulat tagjai, akik a mankóink. Minden időben. Mert általuk és velük leszünk többek, nekik köszönhetően nem kell mindent olvasni, mindent elolvasni, csak érteni és lapozni őket, műveiket.” Előadása során személyes példákkal mutatja be, hogy a sokszor kevésbé könnyedebb út, hogy vezethet el mindenkit egy magasabb dimenzióba az élet minden területén. Bemutatja, hogy aki ma verset mond, fejből, az nem bolond, hanem egy trendi és követendő figura, akár insta-sztár is lehet. Versekre fel, a versek által!
Az órán való részvétel feltétele: egy internetes kapcsolattal rendelkező számítógép és kivetítő.

12.00-12.40 TÁNCOS UTAZÁS A DIÓTÖRŐVEL
ajánlott korosztály: általános iskola alsó tagozat

Windhager Ákos, művelődéstörténész mesés zeneelemzése Csajkovszkij: A diótörő című balettje alapján mutatja be, hogy a dallamok és azok foglalata: az egyes táncfajták szabadon felcserélhetők. Hallható majd induló és ugyanaz foxtrott táncként, később egy csodaszép keringő s annak tangóváltozata. A zenészek közreműködése révén játszva ismerhetik meg a gyerekek a táncokat, a ritmusokat és a hangszereket.
Az órán való részvétel feltétele: egy internetes kapcsolattal rendelkező számítógép és kivetítő.

Az előadások november 27-én itt érhetők el: https://www.youtube.com/playlist?list=PLF2JebFSRnTFTjUCi6y4eaZ0s6VRShCmc

Megújult formában és megújult tartalommal jelent meg az MMA MMKI 2020 őszi-téli félévének rendezvényeit is tartalmazó legújabb kiadványa. A kutatói élet mellett megismerkedhetnek az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasainak munkásságával, tárlatvezetés rovatunkban betekintést nyújtunk a Hild-villa felújításának történetébe, illetve a Makovecz Emlékközpont életébe. Dér Csaba Dezső - Márkus Renáta szerzőpárossal legújabb könyvük kapcsán arról beszélgettünk, hogy milyen kíhívásokkal kell szembenéznie egy kulturális intézménynek a világjárvány idején.


A teljes kiadvány ITT érhető el.

A Debreceni Egyetem zenepedagógiai kutatócsoportja a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet támogatásával, „Az extrakurrikuláris művészeti tevékenység lehetőségei és hatása” elnevezésű kutatási program keretein belül az általános iskolás diákok tanórán kívüli művészeti lehetőségeit és az élménypedagógia hatásait vizsgálja. A kutatási programról Váradi Judit PHD, kutatásvezető, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar egyetemi docense és Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója adtak tájékoztatást a Magyar Művészeti Akadémia Oktatási Képzési és Tudományos Bizottsága 2019. szeptember 17-i ülésén.


A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelmélet és Módszertani Kutatóintézet támogatásával a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolája, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány Zenepedagógiai kutatócsoportja 2018. novemberében kutatást indított, amelyben az általános iskolai tanulók kötelező tanórán kívüli iskolai és iskolán kívüli művészeti tevékenységének, valamint a művészeti rendezvényeken való részvétel lehetőségét vizsgálja. A cél objektív képet adni arról, hogy a művészeti nevelés hogyan járul hozzá a tanulók kulturális attitűdjének kialakulásához, a magas kultúra értékeinek megismeréséhez, egy művelt, empatikus, magas érzelmi intelligenciával rendelkező ifjúság neveléséhez. A vizsgálat célcsoportját az észak-alföldi régió (Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. és 6. osztályos általános iskolás tanulói alkották. A kutatás mintáját többlépcsős rétegzett valószínűségi mintavételi eljárással vették. A feladatellátási helyek kiválasztása a következő szempontok szerint reprezentatív: településtípus (megyeszékhely, város, község), fenntartótípus (tankerület, egyház, egyéb), valamint figyelembe lett véve az egyes megyékben az AMI aránya is. A kutatásba bevont 30 iskolában (megyénként 10-10) a többdimenziós felmérés célcsoportja a tanulók mellett a szülők, tanárok és intézményvezetők voltak. A felmérés során öt mérőeszközt alakítottak ki, amelyet digitális és papíralapú kérdőív formájában töltöttek ki.
A tanulói mintát 2089, a szülői mintát 1772 kitöltött kérdőív reprezentálja. A vizsgálatban 38 itemes saját fejlesztésű zárt és nyitott kérdéseket tartalmazó mérőeszköz segítségével kérdezték meg a művészeti tárgyat oktató tanárokat is. Az adatfelvétel papír alapú kérdőíves módszerrel zajlott, a kutatás során 30 iskolából 139 tanár töltötte ki, valamint minden intézményvezető segítette a munkát konstruktív gondolataival. Az ötödik dimenzió, a szolgáltatói oldal számára augusztus hónapban elkészült mérőeszköz, amely digitális kérdőív formájában vált elérhetővé. A minta bázisát a kulturális statisztika közművelődési OSAP 1438-as adatlapját kitöltő szervezetek alkotják. Az összes 8000 mintából leválogatták a kutatásban érintett három megye aktorait, így a kérdőív 600 szervezet, intézmény részére került kiküldésre e-mailen.
Az adatbázisnak a DEXARTA nevet adták, amely a kutatás angol kulcsszavaiból alkotott mozaikszó: Debrecen EXtracurricular ARTistic Activities.
A kutatás pilot mintájának próbaértékelését a Magyar Oktatás- és Neveléskutatók konferenciáján mutatták be (HUCER) 2019. májusában Egerben. A kutatás első eredményeit a Kiss Árpád konferencián Debrecenben prezentálták szeptemberben, valamint novemberben az Országos Neveléstudományi Konferencián Pécsen.
November végére a tanulói és szülői adatbázis kiértékelésével a kutatócsoport gyorsjelentést készít.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle