„Vajon a társadalom többi tagjának van-e fogalma arról, hogy milyen művésznek „születni”? Értékeli-e a tehetséget, ami tanulással fejleszthető ugyan, de nélküle művésszé válni nem lehet? Érzékeli-e a művész azon képességét, hogy az adott kor helyzetét, legfontosabb problémáit és kérdéseit az alkotásai tükrözni tudják?”

Megjelent a Kortárs helyzet – Milyen ma képzőművésznek lenni? című tanulmány, Bérczi Linda és dr. Olajos Anna szerkesztésével. A kutatás arra vállalkozik, hogy feltárja a művészek jelenkori helyzetét az ő véleményük alapján – azaz, hogy választ kapjunk a kérdésre: milyen ma Magyarországon képzőművésznek lenni? Egy aktuális, átfogó képet kapva lehetőség legyen a helyzetükből adódó nehézségeket megérteni az ő szemszögükből. Ez az első lépés afelé, hogy a jövőben a szükséges korrekciók megtételével mind a művészek, mind a közeg többi szereplője részéről egy egészségesebb művésztársadalom és ezzel egy egészségesebb társadalom jöhessen létre.


A kutatás célja, hogy a képzőművészettel kapcsolatos kérdésekre, hipotézisekre választ kapjunk, különböző szakirodalmi áttekintéssel egybevetve. A kiadvány betekintést ad az olvasó számára, hogyan lehet elemezni az online kérdőívet kitöltők válaszait, bemutatja a hazai művészeti színtér pozitív és negatív aspektusait és egy külön szakaszban vizsgálja azokat az esettanulmányokat, ahol a művészek kizárólag művészeti alkotótevékenységükből tartják fent magukat.
A kutatás részletesen tárja fel a kortárs magyar képzőművészeti közeg helyzetét és problémáit. A hipotézisek között egyaránt találni evidensnek tűnő, ám még be nem bizonyított feltételezéseket, valamint újonnan megfogalmazott kérdéseket. A négy fő területcsoport a művészeti karrier, a magyarországi művészeti oktatás, a brandépítés és a hazai képzőművészeti világ működése.
A magyar képzőművészek itthoni érvényesülését pozitívan befolyásolja a külföldi karrierépítés – többek között ezt is bizonyította a Kortárs helyzet kutatása. A kérdőívben feltett kérdések által bebizonyosodott, hogy az alkotótevékenységből származó jövedelem és az anyagi biztonság érzete pozitívan korrelál a hazai galériás képviselettel, azonban azok, akik külföldön is kiállítanak, gyakrabban tudnak kizárólag művészeti alkotásaikból megélni. Tehát a külföldön is karriert építő művészek nem csak nagyobb anyagi biztonsággal rendelkeznek, de képesek csupán alkotótevékenységeiknek élni.
A magyar művészeti oktatás komplex területét két szempontból érintette a vizsgálat: a szakmai tudás, és ahhoz szorosan kapcsolódó művészeti pályára való felkészítés megléte volt kérdéses. Előbbi, bár nehezen vizsgálható terület, azonban megfelelőnek bizonyult, míg a hazai művészeti életben való eligazodáshoz nem kapnak elegendő felkészítést a képzőművészek, így karrierjük építésének elkezdésében már hátrányból indulnak, hiába a tudás és tehetség.
A Kortárs helyzet – milyen ma képzőművésznek lenni? című tanulmány során publikált eredmények a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet és az Együtt a Művészetért Egyesület kooperációja révén létrejött, közös kutatási eredmény.

A teljes tanulmány itt érhető el: https://www.egyuttamuveszetert.hu/wp-content/uploads/2020/09/kortars-helyzet-2020-09-30.pdf

A Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és A Jövő Művészetéért Alapítvány Zenepedagógiai Kutatócsoportja Váradi Judit egyetemi docens vezetésével 2018 novemberében indított felmérést az Észak-Alföld régióban Az extrakurrikuláris művészeti tevékenység lehetőségei címmel. A kutatás az általános iskolás tanulók kötelező tanórákon kívüli művészeti tevékenységét és a művészeti rendezvényeken való részvételének lehetőségeit vizsgálta a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelmélet és Módszertani Kutatóintézete támogatásával.


A kutatócsoport tagjai arra fókuszáltak, hogy a gyermekeknek a kötelező oktatásban jelenlévő művészeti tárgyak mellett van-e, és ha igen, milyen lehetősége van tanórán kívüli iskolai és iskolán kívüli művészeti tevékenységekre, illetve hogy mennyire élnek ezekkel a lehetőségekkel. A kutatás öt dimenzióban vizsgálta a művészeti rendezvényeken való részvételt és az általános iskolás tanulók kulturális attitűdjére és ízlésére ható tényezőket. Az alapkutatás az Észak-Alföld régióban (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) történt, ahol több mint kétezer 4. és 6. osztályos általános iskolás diák és szüleik, majd másfélszáz művészeti tárgyat oktató pedagógus mellett felmértük az intézményvezetők álláspontját is a művészeti nevelés szerepéről, szervezéséről és lehetőségeiről, az iskolai és tanórán kívüli tevékenységek meghatározó tényezőiről. A helyzet további árnyalásához a kutatás ötödik dimenziójaként a szolgáltatói oldal felmérésére is megtörtént. A DEXARTA adatbázis alapján elkészült kutatási jelentés Művészeti körkép címmel tanulmánykötet formájában jelenik meg. A tizennyolc szerző a művészeti nevelés kurrikuláris jellemzői és a művészetközvetítő pedagógusok szakmai megújulásának lehetőségei mellett feltárta a kulturális tőke szerepét a művészeti nevelésben, valamint a szülők és tanulók kulturális fogyasztásának jellemzőit.
A reprezentatív minta alapján összegzett kutatási eredmények hitelesen tükrözik a valóságot, így szembe kell néznünk azzal a társadalmi jelenséggel, hogy a felnövekvő generáció kétharmadának életéből hiányoznak azok a művészeti tevékenységek és hatások, amelyek nem direkt tantárgyi képességet fejlesztenek, hanem szokás- és értékrendet formálnak, műveltséget kínálnak, tanórai keretek között fel nem fedezhető képességeket, tehetséget tárnak fel és ápolnak, értelmes közösségi életre készítenek fel. A tanórán kívüli tevékenységek nem kizárólag a szabadidő hasznos eltöltésére szolgálnak, jelentősen hozzájárulnak az önértékelés, önmegvalósítás fejlődéséhez, valamint a szociális és érzelmi fejlődéshez. Az extrakurrikuláris tevékenységben részvevő tanulók az itt megszerzett tapasztalatokkal és kompetenciákkal később az életben is kreatívabbnak bizonyulnak, amely a sikeresség előfeltételét is magában hordozza. A művészeti nevelés színterén kiemelt szerepet kapnak a tanórán kívüli művészeti tevékenységek és rendezvények, mert ezek tudnak teret biztosítani az egyéni tehetségfejlesztésnek és a művészeti élmény megtapasztalásának. Megdöbbentő tapasztalat, hogy a tanulók felének még soha nem adódott lehetősége művészeti előadáson való részvételre. A kutatás feltárta, hogy vannak nagyszerű és példamutató kezdeményezések, de ez a tanulók szűk rétegét érintik, a kulturális hátrányokat nem tudják feloldani.
A tanulmánykötet eredményei nemcsak kutatók és oktatáspolitikai szakemberek számára lehet érdekes, a tartalmas információk ismerete segítséget nyújthat a gyermeknevelés, a művészeti, esztétikai nevelés, a szabadidő pedagógia kérdései iránt érdeklődnek és szakembereknek, valamint a kulturális és művészeti szolgáltatóknak.

Kocsis Miklós jogász, közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem docense, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója. Másfélszáz publikáció – köztük több általa írt vagy szerkesztett kötet – szerzője, százas nagyságrendű hazai és nemzetközi konferencia előadója. Jelentős szakmai és közéleti – így különösen országos érdekképviseleti szerv vezetésében, intézményátszervezésben, szervezetfejlesztő munkában és szakmapolitikai egyeztetések során szerzett – tapasztalatokkal rendelkezik, kulturális jogi (művészeti és oktatásjogi) és közjogi területen kiterjedt kutatói, valamint szakértői tevékenységet folytat. A koronavírus-járvány ideje alatt bevezetett korlátozások a kulturális szférát sem kerülhették el: hogy miként alakult az intézet kutatóinak élete, és hogyan érintette mindez az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramját, arról Kocsis Miklós sok érdekességet tud mondani. Mindemellett folyamatban lévő kutatásairól, a mindennapok kihívásairól és a veszélyhelyzetből adódó megpróbáltatásokról is nyilatkozik kutatóinkról szóló interjúsorozatunk befejező részében.


Az általad vezetett kutatóintézet működéséről, életéről számos tudósítást olvashatunk. Igazgatóként hogyan látod az elmúlt öt év sikereit?

Az elejéről kezdve: az MMA Kutatóintézete fantasztikus feladat. Működésünk megkezdését követő elmúlt bő öt évben nap mint nap új kihívásokkal és egyben új lehetőségekkel találkoztunk, és találkozunk most is. Ezt konkretizálva: egy, a művészetelméletnek szánt szellemi műhely az elmúlt években az eredeti rendeltetését megtartva (és azt elsődlegesként értelmezve) előzetesen nem kalkulált mértékű sikerrel működő rendezvénysorozatokkal, több helyszínen működő könyvtárral, általa fenntartott emlékközponttal és egy ösztöndíjprogrammal bővült, amelyek mind-mind gazdagítják a tevékenységét. Együttműködünk több tucat külső szakmai partnerrel (közte szinte minden, a témában érdekelt felsőoktatási intézménnyel), százas nagyságrendben tartunk bárki által látogatható nyilvános szakmai rendezvényeket, 15-20 kötetet jelentetünk meg évente. Ezek a témakörök egymást kiegészítőek, egymásra hatóak, amelyek fejlődésére vigyázni és fejlesztésüket előmozdítani komoly elkötelezettséget igényel.

Igazgatói munkád mellett kutatóként is részt veszel a tudományos életben. Mesélnél erről egy kicsit?

Igazgatási tevékenységem mellett a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara Alkalmazott Művészetek Tanszékének (PTE KPVK) oktatója vagyok. A kar működése komoly potenciállal rendelkezik. Emellett büszkeség, hogy a pécsi Filozófia Doktori Iskola akkreditált törzstagja lehetek, amely a tudományos utánpótlás biztosítása szempontjából elsőrendű feladat. Megtiszteltetésként élem meg, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszékén tudományos kutatómunkát végezhetek, ami igen inspiráló szellemi közeg, öröm és szakmai élmény ebben részt venni (aktuálisan egyes államok közjogi berendezkedését vizsgálva). Több más írás mellett az utolsó simításokat végzem az NKE-n megjelenő új kötetemen, amely a kulturális intézményrendszerrel kapcsolatos állami feladatellátásról szól. Közeli terveim között egy kultúragazdaságtani monográfia megírása szerepel, amelyet komoly, magammal szemben támasztott kihívásként élek meg.

A Pécsi Tudományegyetemmel való kapcsolatodra visszatérve: több más felsőoktatási intézménnyel is folyamatban vannak kutatásaitok, amelyek közül az egyik az MMA MMKI és a PTE KPVK által közösen felállított kutatócsoport keretein belül valósul meg. Mi a kiindulópontja ennek a tudományos projektnek?

Az MMKI és a PTE KPVK a kutatást filozófus, jogász, közgazdász, szociológus, történész, valamint pszichológus szakemberek bevonásával végzi. A kutatásunk célja, hogy felszínre hozzuk azokat a tudományos eredményeket, amelyek a művészet – mint a kultúra legfontosabb alappillérének – valamennyi ágának és a tág értelemben vett kultúrának – antropológiai értelemben az emberi cselekedetek és megnyilvánulások összessége, tehát a közösség különböző, egymással szoros összefüggésben álló kifejezési formái – továbbá ez utóbbi átadásának keretet biztosítanak. A kultúra átadása a kultúraközvetítés antropológiai és ontológiai értelmezése szerint az ember és a természet, az ember és az ember (a társadalom), valamint az ember és önmaga között jön létre, a kultúraközvetítés ez utóbbi legbelső köre az ember önmagára irányuló reflexiója, a gondolkodás, tanulás, memorizálás, a kultúra egyéni elsajátítása. Fontosnak tartom kiemelni itt a kultúraközvetítő intézményeket, amelyek a művelődésnek, a szellemi élet egészének vagy meghatározott részének szervezését, irányítását, fejlesztését, valamely művelődési feladat végzését ellátó szervezeteket jelentik. Azonban tudnunk kell, hogy az egyes intézmények között jelentős különbségek vannak működési területük, tevékenységi körük, felépítésük tekintetében.

Meglátásod szerint miért fontos ez a kutatás, illetve hogyan lesznek hasznosíthatóak az elért eredmények?

A számos eltérő tudományterület, valamint az egyes kultúraközvetítő intézmények képviselőinek bevonásával a projekt lehetőséget teremt arra, hogy – többek között a fenti tézisek mentén – a szakemberek komplex képet alakítsanak ki a társadalmat – és a közelebbről érintett közpolitikai területeket, esetenként globális politikai viszonyokat is – érdemben meghatározó, sőt, megváltoztató jelenségekről. Úgy gondolom, a kutatással elért eredmények hasznosítása számos módon elképzelhető: felhasználhatók mind alapkutatási eredményként, továbbá annak folytatólagos elemzéseként pedagógiai módszerként, szakmapolitikai előkészítő anyagként, valamint további kutatások ösztönzőjeként is. A másik fontos célunk, hogy a feltárt eredmények érvényesülni tudjanak a pedagógusképzésben, és ezáltal megjelenjenek a köznevelésben.

Immáron második éve került nagy sikerrel megrendezésre a Művészet közege című konferencia, amelynek szellemi atyja és Boros Jánossal közösen szakmai szervezője vagy. Mit gondolsz, miért olyan népszerű ez program? Számíthatunk folytatásra?

A kutatóintézetről tudnunk kell, hogy nagy hangsúlyt fektet a művészetek társtudományok irányából való vizsgálatára, legyen az pszichológia, filozófia, közgazdaságtudomány vagy jogtudomány… A művészet közege című konferenciák is ennek fényében kerültek megrendezésre. Azért is kiemelkedő ez a konferenciánk, mert a többi rendezvényünkhöz képest rendhagyó módon elsősorban a művészetet körülvevő világot, atmoszférát és társadalmat helyezte középpontba mindkét alkalommal. Ennek értelmében persze azt is vizsgálta, hogy milyen nyomot hagy, avagy milyen hatást vált ki a művészet abban a közegben, amely körülveszi, amelyben helyet foglal, és miképpen képezi más művészetek vagy műalkotások közegét. Mivel a lehető legkülönfélébb művészeti- és tudományágak aspektusából tanulmányozta a művészet hatásait és megnyilvánulási formáit, nem emelhető ki egyetlen határozott irány vagy tematika, amely mentén haladt előre: minden egyes előadás más-más területen keresztül szemlélte a művészet fogalmát. Egy rendkívül színes és változatos összművészeti programról, azaz jobban mondva már-már programsorozatról beszélhetünk, hiszen a konferencia folytatása várhatóan 2021-ben ismét megrendezésre kerül.

A kihirdetett veszélyhelyzet idejére a kutatók részére otthoni munkavégzést rendeltél el. A te napirendedet mennyiben változtatta meg a kialakult helyzet? 

A saját munkavégzésemet gyökeresen megváltoztatta, hiszen a helyzet nem tette lehetővé, hogy személyes egyeztetéseket tarthassunk a felmerülő kérdésekben sem intézeti munkatársaimmal, sem külső partnereinkkel. Ehhez természetszerűleg kellett igazodni, amely – úgy vélem – a helyzethez képest jól sikerült. Most, amikor ez az interjú véglegesedik, az elrendelt veszélyhelyzet végén járunk, de mégis inkább azt mondom, hogy mérleget később lesz érdemes vonni.

Megítélésed szerint a kutatói lét mennyire van kiszolgáltatva a mostani helyzetnek, mennyire tud működni az online kutatás?

Meggyőződésem, hogy elmélyült kutatómunkát csak akkor lehet végezni, ha a kutatót más feladatok nem terhelik. Napjaink eszközrendszere – a mi szakmánkban – jelentősen támogatja az „online kutatást”, ezért – nem túl népszerű módon – azt gondolom, hogy azok a kutató kollégák, akiknek más feladata nincsen, a jelen helyzetet akár (sőt…) a javukra, saját és mások tudományos épülésére tudják fordítani, hiszen nem nyomasztják őket különféle megjelenési kényszerek. Természetesen mindenki másképp éli meg ezt az időszakot, és teljesen megértem azokat a kollégákat is, akik számára esetlegesen kihívást jelent a kialakult helyzet. Elfogadó típus lettem az elmúlt években, megértem, ha valaki emiatt nehézségekkel találkozik, és ahol tudok, törekszem segíteni.

A Magyar Művészeti Akadémia a kutatóintézetet bízta meg három évre szóló Művészeti Ösztöndíjprogramjának működtetésével. A jelenlegi helyzet milyen hatással van a 2020-2023-as évfolyamra beérkezett pályázatok elbírálási folyamatára?

Szerencsére erre nincs hatása, hiszen az ösztöndíjprogram pályázati folyamata teljesen online térbe volt tervezve már akkor is, amikor a járványhelyzetről még nem is tudtunk. Az elmúlt hónapok munkájának eredményeképpen végső döntés előtt áll egy olyan pályázati folyamat, amelyre harmadik éve tizenháromszoros a túljelentkezést. Ez önmagában komoly siker, de a legfontosabb, hogy azok, akik az ösztöndíjprogram részesei, ki tudják bontakoztatni a tevékenységüket, azok pedig, akik adott évben nem nyertek el támogatást, késztetést érezzenek arra, hogy színvonalas munkákkal a jövőben is pályázzanak. Rendszeresen szoktam hangoztatni, hogy a pályázók között jelentős számú komoly tehetség van, és az a jó, hogy van közöttük verseny, hiszen ez újabb és újabb munkák létrehozására inspirálhatja őket.

Hogyan látod a kutatóintézeti élet újraindulásának lehetőségét?

Nem jó szó az újraindulás, hiszen egy pillanatra sem álltunk le. A március közepén elrendelt veszélyhelyzetre – fenntartói támogatás mellett – egy napon belül reagáltunk, drasztikusan csökkentettük a személyes találkozások számát, védelmi intézkedéseket vezettünk be. Nem tagadom, hogy mindez nehézségekkel járt, de messze nem beszélünk leállásról.  Kiadványaink továbbra is folyamatosan jelennek meg honlapunkon, legutóbb például két – eddig csak nyomtatott formában elérhető – kötetünket tettük közzé e-könyv formájában, őszre pedig még több újdonsággal készülünk ezen a téren. Kutatóink töretlenül végzik munkájukat, amelyről a koronavírus-járvány ideje alatt elindított interjúsorozatból folyamatosan tájékozódhattak, és nem utolsó sorban új oldalukról ismerhették meg kollégáinkat. Az Esték a Hild-villában sorozatunk elmaradt előadásait új formába öntve áttettük az online térbe, és felvételen közvetítjük a nyár folyamán a megszokott csütörtök esti időpontokban. Kijelenthetjük, hogy lényegében készen van az őszi programunk, amelynek kapcsán szintén törekszünk az online jelenlétre: a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára az Országos Széchényi Könyvtárral szervezünk közös konferenciát, megújult Esték a Hild-villában sorozatunk pedig építészeti témában folytatódik tovább, amelyeken terveink szerint már nem csupán személyesen, hanem élő közvetítés keretein belül is részt vehetnek. Ezek mögött minden oldalon komoly teljesítmények vannak.

Nyelvünk metaforikus, a metaforák használatának megalapozottságán és kifejező erején lehet vitatkozni, azon is, hogy kiket rendelhetünk a metaforával kifejezett kategória alá. A harmadik út esetében, ahogy Bibó István 1947 tragikus évében megállapítja, azon múlik a dolog, hogy mi a másik két út, amit elutasítunk. Farkas Attila filozófus, az MMA MMKI tudományos munkatársa, a Szent István Egyetem adjunktusa az elmúlt évek vizsgálódásait folytatva a harmadik út kifejezést használja mindazon elképzelésekre, amelyek a XX. században alternatívát tartottak szükségesnek és kívántak kidolgoznia egyfelől a szabadpiaci individualista anarchizmus, másfelől a magántulajdont tiltó kollektivizmus, különösen annak totalitárius végkifejlete között. A két szélsőség között bárhová elhelyezheti magát az elmélet. Amelyik extrémitást veszélyesebbnek tartja, attól igyekszik magát eltaszítani. Ráadásul magasabb szintre is emeli magát, végtére is a jó nem lehet azonos nívón a két rosszal. Attól függően, hogy alkalmazása milyen hatókörű, hogy mennyire elterjedt és divatos, a harmadik út lehet autósztráda, és lehet jóval szerényebb forgalmú ösvény, amit itt-ott be is lepett az avar.


Az előbbire példa John Maynard Keynes gazdaságfilozófiája, utóbbira a magyar népi mozgalom különböző tervezetei. A harmadik út Farkas Attila felfogásában nem korlátozódik a modern fejlődésben megkésett területek, például Közép-Európa fejleményeire, ahol valamilyen állítólagos szükségszerűség hívta volna életre ezt az állítólag elmaradott ideológiát, hanem magában foglalja a kapitalizmus centrumának fejleményeit is.
Keynes Georg Edward Moore etikájából kiindulva akart létrehozni egy gyakorlati filozófiát, amihez elengedhetetlennek tartotta a klasszikus gazdasági liberalizmussal szembeni forradalmat. A klasszikus elmélet által feltételezett szabadpiac nem képes optimálisan működni. Ebből az a társadalomfilozófiai program következik, hogy feltétlenül szükség van a fogyasztás és a beruházás összehangolására, különösen gazdasági válság idején. Az összehangolás szerinte alapvetően technikai feladat, ám nem vezethet a magántulajdon megszüntetéséhez. A társadalmi összehangolásnak különböző ágensei és intézményi lehetnek, de nagy valószínűséggel az állam nem hagyható ki a műveletekből. Keynes maximálisan támaszkodott Adam Smith tételére, hogy minden gazdasági cselekvés végső célja és értelme a fogyasztás, de tiltakozott az ellen, hogy a fogyasztás lenne az emberi lét értelme. Meggyőződése szerint létezik olyan, hogy megelégedett jó élet. A kapitalista telhetetlen önzés nem alapvető antropológiai jellemzője az embernek, a jó élethez kellenek anyagi javak az adott civilizációs szinten elérhető mértékben, hogy aztán az emberek a nyomortól megszabadulva élvezhessék a barátság és a művészet adta örömöket, életük hosszú, békés és tartalmas lehessen. Az angol közgazdász a szabad politikai berendezkedést védte a jobb- és baloldali totalitarizmusoktól, ezt úgy látta megoldhatónak, ha szakít a klasszikus liberalizmus piaci eszméjével, s kialakítja az irányított piaci vegyes gazdaságot. Ha úgy teszik, a liberalizmus kapitalizmusának kapitalista alternatíváját támogatta szemben a szocializmussal. Németh László viszont szocializmust akart harmadik útként, de nem marxizmust, hanem minőségszocializmust. A Szabó Dezsőért lelkesedő író esszéiben nem annyira Keynes, hanem inkább Oswald Spengler és Ferdinand Fried nézeteire reflektálva fejti ki koncepcióját. A harmadik út nála is egyszerre filozófia, és ebből következő gyakorlati program. Amelyben egy olyan cél jelenik meg, amely egyszerre emelkedik el a kapitalizmus és a bolsevizmus tömegtermelésétől és rabszolgaságától. Elemzései során azonban nem fordít kellő figyelmet, legalábbis nem ad elég hitelt a kapitalizmus megreformálhatóságának.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle