Kovács Őrs Levente szociológus, történész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa. A Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskola doktorandusz hallgatója, kutatási területe a kortárs magyar színházművészet művészetfilozófiai vizsgálata. Civil szervezeti vezetőként több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a civil kezdeményezések eredményeként megvalósuló műemlék- és örökségvédelmi programok, kulturális programszervezés területén. Jelenleg a Koreszmék hatása alatt – A kortárs magyar színházművészet művészetfilozófiai vizsgálata munkacímet viselő doktori disszertációján dolgozik. Kutatását a koronavírus-járvány ideje alatt is folytatta, amelyről néhány érdekességet is elárult interjúsorozatunk legújabb részében.

A home office ideje alatt a legfontosabb munkád minden bizonnyal a doktori disszertációd befejezése. Beavatnád az olvasókat ennek témájába?

A téma eleve egy szélesebb merítéssel indult, tehát amikor felvételt nyertem vele a doktori iskolába, akkor a kortárs magyar színházművészet művészetfilozófiai vizsgálata keretében még nem fogalmaztam meg azokat a szűkítő-behatároló elemeket, amik később megjelentek ebben a doktoriban. Jelenleg Shakespeare Hamlet című művének magyarországi adaptációira és azok vizsgálatára koncentrálódik, azon belül is kiemelten az 1940-es évek elejére, valamint a XXI. század eleji időszakra. Három-négy színpadi adaptáción keresztül vizsgálom meg a kortárs magyar színházművészet alakulását, fejlődését és azon belső mechanizmusait, amelyek művészetfilozófiai szempontból relevánsak lehetnek.

Jelen körülmények között hogyan tudsz haladni az ezzel kapcsolatos kutatással?

Szerencsére már a vége felé járok, így jónéhány évem volt arra, hogy anyagot gyűjtsek. Kis túlzással azt kell, hogy mondjam, az eddig feldolgozott anyag majdnem teljes egészében rendelkezésemre állt a járvány ideje alatt is. Számítógépen, illetve nyomtatott formában is nagyon sok minden megvan, rengeteg könyvet és írásos anyagot gyűjtöttem össze. Maga a járvány és a velejáró szabadmozgás-korlátozások ilyen szempontból egyáltalán nem befolyásolják a kutatást, zökkenőmentesen tudtam vele haladni.

A doktori disszertációd mellett milyen egyéb projektekkel vagy elfoglalva?

Nemrég fejeztem be azt a tanulmányt, amelynek témája a néptánc és a színpad kapcsolata, különös tekintettel az autentikussság-hitelesség és a színpadi koreográfia kérdéskörére. A tudományos munka rendkívül nagy figyelmet fordít az 1984-ben bemutatott, Novák Ferenc Tata nevéhez fűződő Magyar Elektra című előadásra és a kortárs magyar táncszínházi folyamatokra.

Milyen szempontok szerint épül fel ez a tanulmány?

Döntően színházművészeti kontextusban próbálom meg körbejárni a néptánc és a színpad viszonyát. Ez azért is érdekes számomra, mert rendkívül figyelemre méltó maga a tánc és a színház kapcsolata: miképp jelenik meg a tánc a színpadon, milyen speciális funkciókat tölt be, mennyiben és milyen értelemben befolyásolja a tánc jelenléte magát a színpadon bemutatott művet… Még speciálisabb eleme ennek a témának a néptánc, merthogy itt egy sokkal összetettebb kérdéskör kerül előtérbe. A néptánc esetében, mint azt az előbb is említettem, feltétlenül foglalkoznunk kell az autentikusság-hitelesség kérdéskörével. A koreográfia súlya a néptáncművek színpadon történő bemutatását illetően sokkal nagyobb nyomatékkal jelenik meg, sokkal fontosabbá válik, én pedig pontosan ezt próbálom meg körbejárni. A magyar koreográfusok által gyakorlatilag az 1970-es évek végétől, valamint az 1980-as évek elejétől színpadra állított művekben a néptánc autentikussága, hitelessége különböző formákban kerül előtérbe. Azért is foglalkozom kiemelten a Novák Ferenc által színpadra állított Magyar Elektra című művel, mert ha csupán a táncszínházi bemutatókat nézzük, talán az egyik legjelentősebb ilyen táncszínházi alkotásról beszélhetünk. A mű elemzése révén – én egyébként még nem is találkoztam ehhez hasonló feldolgozással – talán sikerül körbejárni a táncszínház jelenségének egyik legfontosabb magyarországi időszakát és aspektusait.

Kapcsolódik ez a tanulmány a disszertáció témájához?

Ez egy nagyon érdekes ügy, mert a doktori disszertációm témája alapvetően művészetfilozófiai és azon belül színházművészeti téma. A tanulmány témáját tekintve inkább csak perifériálisan, közvetett módon kapcsolódik a doktorimhoz, de egy nagyon izgalmas, színes eleme. Bólya Anna Mária kért fel, hogy vegyek részt egy nagyobb projektben, amelynek végső célja egy kiadvány publikálása lesz. Minden kutató, aki részt vesz benne, más-más területet érint, színházművészeti aspektusból én közelítem meg a dolgot.

Februárban te is felszólaltál a Kultúraláncolatok című konferencián a Pesti Vigadóban, ahol az előadásod címe Cseresznyéskert – Tóth Árpád a színház világában volt. Mit gondolsz, miért olyan jelentőségteljes ez a téma?

Tóth Árpád közvetetten kapcsolódik az én témámhoz, hiszen gyakorlatilag műfordítói tevékenységében és kultúremberként, a magyar kultúrát formáló kiemelkedő zseniként van jelen az én szakterületemen. Ennek ellenére olyan kapcsolódási pontokat tudtam megragadni a felkérést követően, amelyekkel releváns módon tudtam Tóth Árpádot a színházművészet részéről elemezni és bemutatni. Azért is volt érdekes mindez számomra, mert a kortárs magyar színházművészetnek részét képezték azok a bemutatók, amelyek Tóth Árpád fordításai alapján készültek el (pl. Cseresznyéskert), ily módon volt egy közvetlen kapcsolat is a témámmal. Tóth Árpád műfordítói tevékenységét sokan és sokféleképpen elemezték már, de a színházművészet részéről szerintem ilyen megközelítés még nem történt. Megvizsgáltam azt is, milyen jelentőségű volt ez a műfordítás, az irodalmi súlyát tekintve milyen hihetetlen utóéletet élt meg. Olyan maradandó műről van szó, amely műfaját tekintve is unikum, ugyanakkor majdnem hatvan éven keresztül egyedülálló fordításként használták a magyar színházművészet berkein belül. A témában egy esszét is írtam a konferencia előadásaiból készülő tanulmánykötetbe.

Tervezel még hasonló szerepléseket a közeljövőben?

A kutatók között folyamatosak az egyeztetések a jövőbeli konferenciákról, ezek előadói felállásáról, témáiról. Több olyan téma is felmerült, amelyben lenne színházművészeti vonatkozás, így számomra is ideális lehet. Egyelőre most a doktorim élvez prioritást, de remélem, hogy az imént szóba került tanulmányaim is hamarosan olvashatóak lesznek. Ha lesznek felkérések, szívesen állok rendelkezésre, bízva benne, hogy ezek közvetlenül kapcsolódnak az én témámhoz.

Mit jelent számodra bölcsész kutatónak lenni?

Klasszikusan, a bölcsészkutatások alapján kezdek el irodalmat gyűjteni és olvasni. Az embernek mindig van egy alapkoncepciója a saját területéről, ahonnan elindul, és amikor elkezd új területeket feltérképezni, mindig új és új irodalommal találkozik, amely szintén új irodalmakat hoz magával. Ez akkor lesz sikeres, ha nem egy feneketlen kútba csöppen bele, hanem látja folyamatosan az általa tervezett tanulmány vagy bármilyen más írás kereteit és végpontját. Amikor még bölcsészhallgató voltam, ez a fajta online virtuális tér nem állt rendelkezésre, de most hihetetlenül nagy segítség a bölcsész kutatók számára, élek is a lehetőséggel. Számomra rengeteg hasznos anyag van fent, nagyon jól lehet meríteni az online virtuális térből.

A Magyar Művészeti Akadémia a kutatóintézetet bízta meg a Makovecz Központ üzemeltetésével, amelynek kutatói munkád mellett kijelölt kapcsolattartója is vagy. Meglátásod szerint a Makovecz Központ és Archívum hogyan alkalmazkodott a rendkívüli helyzethez?

Náluk a foglalkoztatotti és az ügyviteli létszámot tekintve viszonylag kis munkaközösségről beszélhetünk. Úgy gondolom, kellőképpen rugalmasan kezelték ezt a dolgot, a kutatóintézethez hasonlóan nagyon éberen és figyelmesen követték az eseményeket, gyorsan reagáltak a szabályozásokra, korrekten bevezettek minden szükséges intézkedést. Jelenleg a Makovecz Központban folyamatos ügyelet van, de zárt kapuk mögött. Ők is nagyon várják a nyitást, és igyekeznek a kiesett rendezvényeiket későbbi időpontokban megrendezni, áthelyezni és folyamatosan tájékoztatni mindenről. Több olyan rendezvénysorozat indult, amelyet sajnos nem sikerült befejezni. Makovecz elnök úrral folyamatosan egyeztetek ez ügyben.

Milyen akadályokkal kellett szembenézned a home office idején?

Ezeket nem nevezném akadályoknak, inkább apróbb nehezítő körülményeknek. Mi egy nagy család vagyunk négy gyerekkel, kicsitől a nagyig itt mindenféle gyerek van, és mindenki a virtuális térben próbálja meg az ügyeit intézni. Ily módon a virtuális technológia keresztül-kasul lepi el a házat, néha közelharcot kell vívni egy laptopért. Az együttélésnek vannak olyan pillanatai, amikor az ember nem tudja kivonni magát a napi tennivalókból, de ezeket azért általában meg tudjuk oldani.

Mennyire ment nehezen az otthoni munkarend megszokása?

A home office egy nagyon praktikus dolog, ha nem hagyjuk, hogy kifolyjon a kezünkből az idő. Az én koromban azért már rendelkezik bizonyos önfegyelemmel az ember, így azon vagyok, hogy kijelöljek valamilyen idősávot magamnak naponta, amikor a saját dolgaimmal foglalkozom, az ütemezett feladataimat próbálom ellátni. Amikor ez összejön, az itthonról végzett munka kifejezetten előnyös. De mindig előfordulhat, hogy kiszökik a kutya és elszalad az utca végére, utána kell menni, vagy elfelejtjük, hogy kilenc utcán nem mehetünk boltba, és akkor gondban vagyunk. Az én munkám szempontjából kifejezetten előnyös ez a helyzet, emellett azzal is nagyon sok időt nyertem, hogy nem utazom annyit: a Budapestre való ingázás idejét most megspórolom, hiszen vidékről járok be nap mint nap. Én jól érzem magam ebben a környezetben, szeretem az otthonomat. Viszonylag egyszerűen meg tudtuk oldani, hogy ne kelljen sehova se mennünk, legfeljebb a boltba.

Mennyiben változtatta meg a napirendedet a kijárási korlátozás?

Az intézeti és doktori tanulmányaimhoz kapcsolódó feladatokat igyekszem délelőtt elvégezni.  Mindig vannak olyan elemek, amelyek családi környezetben jobban előtérbe kerülnek, de hát ez így működik. Bölcsészként számomra az éjszakai munka már egy jól ismert üzemmód. Ilyenkor mindenfajta zavaró tényező ki van zárva, az ember jobban tud foglalkozni a saját dolgával. Az is igaz, hogy utána nem egészen olyan formában tölti a napját, ahogyan azt szeretné, de az biztos, hogy hatékonyabb ilyenkor a munka.

Hogyan kapcsolódsz ki, amikor nem dolgozol? 

Tökéletes az idő, és mivel kertes házban élünk, számos lehetőségünk van a kikapcsolódásra. Egyébéként nagyon szívesen biciklizek a hegyekben, de ez most háttérbe szorult, ugyanis hobbi jelleggel elkezdtünk kemencét építeni az udvaron. Emellett persze locsolom a kertet, füvesítek… a szokásos ház körüli tevékenységek. A napi sportolás, azaz kirándulás nekünk abban nyilvánul meg, hogy kiengedjük a két kutyát és elindulunk velük a közeli erdő felé, ez már mindennapos rutin.

Mi az, ami a legjobban hiányzik a járvány előtti időszakból?

A munkatársi közösség. Hétfőnként szoktunk tartani a kutatókkal online megbeszélést, nagyon jó csapat gyűlt össze a kutatóintézet keretein belül, kiváló eszmecserék alakulnak ki, amelyek tényleg gondolkodásra és kreativitásra serkentenek. Az ember közösségi lény, ezt nem tudjuk semlegesíteni, a találkozások mellőzése egyértelműen hiátust jelent. A szabad mozgás lehetősége is hamar eléri az ember érzékenységét… Furcsa, amikor a boltban fel kell venni a maszkot. De ilyenkor elszámolunk háromig, és azt mondjuk, ez most egy ilyen időszak, túl kell élni és kész.

Hogyan tekintesz a jövőre most, hogy enyhítettek a korlátozásokon?

Naiv és optimista vagyok: azt szeretném, hogy minden onnan folytatódjon, ahol megszakadt. Ugyanúgy folytatok mindent, mint azelőtt, nem érzem át ezt a „világégés” dolgot. Volt egy krízishelyzet rajtunk kívülálló okok miatt, amely előbb-utóbb véget ér. Akkor ártunk a legkevesebbet magunknak, ha megpróbáljuk a saját normális életritmusunkat és életmódunkat folytatni, ez lenne most a legfontosabb cél.