„Megvan a pontos helyünk a világban, térben és időben is, jelenlévőn, nosztalgia nélkül.”
A hagyományt – az építészetét is – úgy tekintem, mint ami segít megőrizni a helyhez, annak történetéhez, kulturális szubsztanciájához fűződő kapcsolatot. Nem nosztalgikus és nem szépelgő. Amit az ember az örökségével tehet, hogy tanul belőle, hasonlóan az anyanyelv elsajátításához. A hagyománynak az apró lokalitásokból álló folytonosságában hiszek. Ha ezt nem tartjuk lényegesnek, az otthonosság elvész a világból, nincs hová tartozni, pedig ez az egyik legősibb ösztönünk. Ha építészként programom lehet, akkor az, hogy törekedjek megteremteni a kapcsolatot az örökség lényegi – őrizhető, de legfőképpen folytatható – elemeivel.
A vidék építészete számomra nagyobb részt a műépítészeten kívüli kategória. A hagyomány keresése egyben a közösség keresése is, ezért vidéken építészetet művelni nem elsősorban a műépítészetet, hanem sokkal inkább a közösség építését jelenti. Építészként természetesen az építészet eszközeivel – vagyis olyan mintákkal, amik képesek magukban hordozni azokat a kulturális tartalmakat, amik a világban elfoglalt helyünket, korunkat, szükségleteinket, de talán a ki sem mondott vágyainkat is megjelenítik, és a jövőnket meghatározzák.”
