Teltházzal zajlott le Kassai István előadása a Hild-villában

Rendezvény időpontja:

2017. 02. 23. 18:00

Helyszín:

Hild-villa

Megtekintés:

Kassai István zongoraművész, az MMA rendes tagja, egyszerre három feladatot tűzött ki a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMKI) által „Esték a Hild-villában" címmel szervezett Arany-sorozatának február 23-i előadásán. Vállalta, hogy bemutatja Weiner Leó életének titokzatos fehér foltjait, a Toldi című szimfonikus költeményt, valamint ezutóbbit elhelyezi a magyar zeneirodalomban. Az előadó mindhárom célját teljesítette, s a teltházas közönség tapsa ezt vissza is igazolta számára.
A hallgatóság számára láthatóvá vált, hogy Weiner Leó pályaképe gyakorlatilag feltáratlan, s így sem családját, fiatalkorát, magánéletét, sem pedig alkotói műhelyét nem ismerjük. Az életművet megkoronázó opus, a Toldi keletkezésének kulisszatitkai viszont ma már Kassai kutatásai nyomán jól ismertek. A második világháború után elmagányosodott zeneköltő Tersánszky Józsi Jenőhöz hasonlóan egy látszólagos mesevilágot teremtett hangokból. Az egyes tételeket meghallgatva a mai közönség jól érzékelte a pártállami idők erőszakos esztétikai terrorjával szembehelyezkedő zeneszerzői ellenállást és a valódi hőst illető tiszteletet, amely viszont a személyi kultuszt illette éles bírálattal.
Kassai István színes és adatokban gazdag előadásával egyszerre adózott Arany János és Weiner Leó emlékének. A közönség soraiban a korszerűséget meghatározó hatalmak kényuralmáról kibontakozó vitát végül az előadó kerekítette le. Mint mondta, Weiner zenéje minden ideológiától mentes, őszinte, így örök.
A rendezvénysorozat következő előadása:
Windhager Ákos: Arany-alkotások a szimfonikus  zenében
2017. március 09. 18 óra
Hild-villa, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet székháza (1121 Budapest, Budakeszi út 38.)

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni a rendezveny@mma-mmki.hu e-mail címen lehet.

Teltházzal zajlott le Kassai István előadása a Hild-villában

Programfüzet:

A böngészője nem támogatja a PDF fájlok megnyitását
A megtekintéshez töltse le a dokumentumot: Fájl letöltése

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle