Szabó Dezső helye a magyar kultúrában - konferencia

Rendezvény időpontja:

2019. 10. 28.

Helyszín:

Pesti Vigadó

Megtekintés:

Szabó Dezső kétségtelenül – életművének recepciója is ezt húzza alá – a magyar kultúrtörténet nagyhatású, megkerülhetetlen alakja. Szerepének jelentőségét, hatásának mibenlétét azonban mind a kortársak, mind az utókor értékelői másban látták. Sokan regényeiben mint a magyarság történelmi önmegértésének páratlan, esztétikai formát nyert dokumentumaiban ismerik fel az oeuvre lényegi elemét. Mások számára az expresszionista irodalmi nyelv úttörője, a magyar prózai stílus megújítója Szabó Dezső. A kortársak közül Juhász Gyula az író korai novelláinak „lét és nemlét kérdéseit feszegető”, örökérvényű bölcseleti tartalmát méltatta.


Az értelmezők és értékelők közt ugyanakkor mindig többségben voltak azok, akik nem az irodalmi műalkotások esztétikai, bölcseleti értékében, hanem politikai-társadalmi üzenetében és azok szellemi hatásában ismerték fel az író történelmi jelentőségét. Szekfű Gyula már az 1920-as évek végén Szabó Dezső társadalomképének, politikai eszméinek a fiatal nemzedékre gyakorolt hatásáról értekezett, Keresztury Dezső pedig nem sokkal Szabó Dezső halála után született írásában olyan alkotóként jellemezte az írót, mint „akinek nem műve, hanem annak hatása a fontos”. A népi mozgalom, amelyet gondolatai tápláltak, jelentékenyebb, mint maguk a művek. A jelenbéli történettudományi köztudat is Szabó Dezsőt a Horthy-korszak politikai eszmetörténetének kulcsszereplőjeként tartja számon. Ez egyrészt Az elsodort falu közgondolkodást formáló erejével, másrészt az író eszméinek a népi mozgalomra gyakorolt hatásával nyer alátámasztást.
Tudományos eszmecserénk az életmű szerteágazó jellegéből, sokirányú hatástörténeti vektoraiból fakadóan különböző tudományterületek képviselőit hívja párbeszédre. A konferencia tárgyát képezi Szabó Dezső életpályája, filozófiai világképe, politikai eszmerendszere, irodalomszemlélete és prózapoétikája, valamint az életmű hatástörténete.

A konferencia programja itt tekinthető meg.

Időpont: 2019. október 28-29.

Helyszín: Pesti Vigadó, az MMA székháza (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

               Makovecz terem

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékát itt jelezheti:

Részvétel október 28-án: Online jelentkezés

Részvétel október 29-én: Online jelentkezés

Amennyiben a teljes konferencián részt kíván venni, kérjük mindkét napra regisztráljon.

Parkolási lehetőség a Vörösmarty garázsban található (1051 Budapest, Vörösmarty tér 1.), a mélygarázs a Deák Ferenc utca felől közelíthető meg. A rendezvényen kávészünetet biztosítunk, étkezési lehetőség a közeli vendéglátóhelyeken lehetséges.

← Vissza
Szabó Dezső helye a magyar kultúrában - konferencia

Programfüzet:

A böngészője nem támogatja a PDF fájlok megnyitását
A megtekintéshez töltse le a dokumentumot: Fájl letöltése

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle