A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete kétnapos konferenciakeretén belül vizsgálta a Kossuth-díjas író magyar művelődéstörténetben kifejtett szerepét. „Miért megkerülhetetlen az életmű nekünk, 21. századi olvasóknak, hogyan olvassuk ma Németh Lászlót" hívókérdésekre többek között Imre László, Bertha Zoltán, irodalomtörténészek, Farkas Attila filozófus, az MMKI tudományos munkatársa keresték a választ. Az előadók között köszöntötték Németh Magdát, Németh László lányát, és számos szakavatott kutatóját az író haza és emelkedés szolgálatába állított életművének.
Megnyitóbeszédet dr. habil. Kocsis Miklós, az MMKI igazgatója mondott a konferencián – Falusi Márton, József Attila-díjas költő, az MMKI tudományos munkatársa, a konferencia szakmai felelőse, a tudományos eszmecserét a korábbi Csoóri Sándor, Weöres Sándor, Arany János és Kodály Zoltán hatástörténetét vizsgáló előadássorozatok folyamatába illesztette.
A szellemi stúdiumok különféle irányzatait sasszemmel fürkésző Németh László (1901–1975), munkásságával az elméletek, teóriák, eszmék alakulástörténetét befolyásoló, gyakorlatban is alkalmazható útmutatásai, úgy fest, igazodási pontokat jelölnek ki a ma emberének is. A konferencia első napján az irodalom termékeny talajába ültetett módszertani megfontolások, a kultúrát a gyakorlat világával összehozó tevékeny írói szerepvállalás részletes bemutatására került sor.
Miként vált íróvá Németh László egy számára sem várt áttöréssel, amikor megnyerte a Nyugat folyóirat novellapályázatát? Hogyan nemesedett a szellemi élet és irodalom organizátorává, hogyan lépett elő fogorvosból a nemzeti ügy, az össztársadalmi anomáliák orvosává? A precíz diagnózisokat felállító, betegsége révén önmagát is menteni képes, saját módszereket kidolgozó ember miként tudta az egész korszellemet uraló közegét pedagógiai, közművelődési módszerekkel (át)alakítani? Erről beszélt az író lánya, Németh Magda, pedagógus, író, megrajzolva egyben a következő előadások gerincét. Gróh Gáspár, irodalomtörténész, és Petrik Béla, a népi mozgalom kutatója, Németh László munkásságában közölt eszmék gyakorlati alkalmazhatóságának a közművelődés és pedagógia hordozórakétáján pályára állítható módszertani elemeit, javaslatait, programját ismertette. „A tudásvágyat a magyarság szolgálatába állítani." A tanulás jövőformáló szolgálata ne csak az írástudók birtokában legyen, ne csak gondolatokkal – tettekkel is szolgáljuk a nemzetet", „Nem elég értelmiséginek lenni, meg kell teremteni az értelmiségi társadalmat is." Az író 1943-as szárszói beszédének tételei, történelmi-politikai jelentősége szintén ebben a pragmatikus, kézzel fogható műveltség és tudás-átadásban van. Imre László, irodalomtörténész a trianoni békediktátumra reagáló nemzetmentő- és építő Németh Lászlót mutatta be, aki roppant intenzitással tárta fel a magyar művelődési hagyomány (vallás, politika, művészetek, oktatás) azon történeti értékeit, amelyeket kora jelenének és jövőjének szempontjából létfontosságúnak ítélt. Mórocz Gábor irodalomtörténész, a kommunista olvasatban legitimizált népi demokrácia lózungjába erőltetett Király István féle Németh László interpretációról beszélt. A kisajátítás-történet ürügye a műveiben fellelhető emberi sorsok külső-belső fogódzópontjainak megfeleltetése a szocialista-egzisztencialista Marx-féle embertípushoz erőtlen próbálkozás. Papp Endre, és Jánosi Zoltán irodalomtörténészek a bartóki-modell megragadásával (önmagán túlmutató, általánosabb jelentésű, kultúraszervező- és teremtő esztétikai modell) a „koherens kulturális nemzettudat megfogalmazóját" a nemzetek fölötti térbe, a világcivilizáció áramába helyezik. „Tágasabb antropológiával" sorskérdéseink mély átélését az egyetemes művelődés kiszélesített szemantikai köréhez kell rendelni – úgy ahogy korát megelőzően ezt az író megtette. Sipka Sándor, a Debreceni Egyetem professor emeritusa az anamnézist korszellemére felállító diagnosztát elemezte. Orvosi mentalitás nélkül Németh írói pályájának bizonyos részei nem érthetőek. Az életveszélyes helyzetek során történő azonnali beavatkozás, a nagy veszélyben cselekvő mentőorvos attitűdje ismerhető fel a társadalom és politika zűrzivatarában menedéket nyújtó íróban. Windhager Ákos művelődéstörténész, az MMKI tudományos munkatársa zene és irodalom kölcsönös megtermékenyítő erejéről beszélve, mélyáramú kapcsolatok felkutatására vállalkozott Németh László kultúrtörténeti megfelelőinek Szarvas-énekekben megtalálható analógiáit bemutatva, ugyancsak a bartóki modell tükrében.
A konferencia másnapja összehasonlító elemzések során az író többszólamú belső világának felkutatására vállalkozott. A szekciót Farkas Attila filozófus, az MMKI tudományos munkatársa nyitotta, amelyben „A nyugat alkonya" és „A döntés évei" című spengleri műveken keresztül a két szerző világképének egymásra vonatkoztathatóságát vetette egybe, az utópia és ezzel kapcsolatban a harmadik út fogalmára koncentrálva. Horkay Hörcher Ferenc filozófus, Német László politikával és történelemmel kapcsolatos, Kemény Zsigmondról írt tanulmányát alapul véve, az abból leszűrt állásfoglalásaival ismertette meg a publikumot. Monostori Imre, irodalomtörténész az író „sugalló" váteszszerepének itthoni hányattatásairól beszélt, ami az 1936 után egyre nagyobb hullámokat gerjesztő ideológiák összecsapásában elsodorta őt a szellemi élet központi magjától, komplex szerepvállalását pedig már csak „Messziről" éles szemmel lehetett látni, ha egyáltalán igény formálódott a görögségélmény „odalátni az egészre" életforma követésére. Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész „Vita a magyar irodalom jövőjéről a pozsonyi Irodalmi Szemlében" címet viselő előadása Németh felföldi kapcsolatairól számolt be. Kovács Gábor, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa az értelmiség és hatalom viszonyának színeváltozásaira koncentráló Németh László felfogást jelenítette meg. Ennek egyik sarkalatos pontja a világviszonylatban kutatott politikafilozófiai kérdésfelvetések Gandhi működésének tanulságaiból leszűrhető válaszok. Babus Antal, irodalomtörténész Német László fiatalkorából eredeztethető „tervhalmozó" írót mutatta be, aki már 1919-ben azt fürkészte, hogy a magyar irodalom milyen úton-módon tud betörni a világirodalomba. Bertha Zoltán irodalomtörténész, az MMA levelező tagja a régi erdélyi protestáns hősökkel rokonszenvező – műveiben őket, mint identitás-meghatározó sorsjelképek, és örökérvényű magatartásminták hordozóit felvonultató íróról beszélt. Ekler Andrea, Németh László-kutató, az író (kis)regényeiben fellelhető önreflexív, vallomásos hajlam, valamint a francia próza lehetséges hatásainak nyomába eredt. Smid Róbert irodalomtörténész Kurátor Zsófi regénybeli szereplője köré szerveződő, gyász határélményéből kiinduló szövevényes diskurzushálózatot tárta fel.
Falusi Márton egy helyen megjegyezte: „Ma az értelmiségi hivatástudat, sajtó és kellően körbebástyázott szakirodalom nélkül behatárolhatatlan ágens, a szellem holt terében van. A Németh László-i és bibói értelmiségi hivatásetikát az utópia világába sorolják – száműzik." Ennek tanulságait le kell tudnunk vonni. A művészetelméleti és módszertani konferenciák el tudják végezni a számvetést és segítenek a felelősség felvállalásában, szorgalmazzák az örök szellemi javaink, kincseik nemzet szolgálatába állított eszméinek módszeres ápolását, azért, hogy a műveltség és a kultúra ne csak ünnepi ruha legyen, amit néha-néha felveszünk, hanem gondolkodásunk, szándékaink egyetemes uniformisa.
