Műhelytalálkozó az 1960-2010 közötti időszak jellegzetes alternatív alakjairól

Rendezvény időpontja:

2021. 05. 03. 10:00

Helyszín:

Pesti Vigadó

Megtekintés:

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet Az utolsó garabonciások címmel megrendezésre kerülő műhelytalálkozóján mindenekelőtt Vujicsics Tihamér, Latinovits Zoltán, Hajnóczy Péter, Bódy Gábor, Szabados György, Cseh Tamás, Kobzos Kiss Tamás, Sebő Ferenc és
Szörényi Levente munkásságát elemzik az előadók. Mindegyik művész életművéről számos esetben emlékeztek már meg pályatársak, hozzátartozók és rajongók. Ezúttal a művelődéstudomány, a zene-, a tánc- és az irodalomtörténet kutatói vállalkoznak erre. A cím utal a művészeket övező csodavárásra, a befogadásban feléjük közvetített elvárásra: mindegyiküknek a néphagyomány a „mágikus könyvvel” csodát tevő garabonciások igazságmondását tulajdonították. Másképpen: vátesznek tartották, de nevezték még igricnek vagy elveszett királyfinak is őket.


Az 1960-as évtizedben szűk keretek között lehetőség volt a második kulturális nyilvánosság megteremtésére. Aczél György eleinte támogatta, ugyanakkor erősen felügyelte, s ezzel egy időben bomlaszttatta is. A találkozón elemzésre kerülő szereplők alapvetően nem politizáltak, mégha a mából visszatekintve munkásságuk mégis közéleti jellegűnek tűnhet. Az, hogy
a második nyilvánosság mennyi feszültséggel járt, jelzi, hogy a felsoroltak közül két igen érzékeny – és más gondokkal is küzdő – művész végzett magával (Latinovits, Bódy), Hajnóczy esetén is ezt feltételezte a közvélemény. A hírnév sem egyenlően pártolta őket, mert amíg Cseh Tamás népszerűsége egy időben a legnagyobb sztárokéval versenyzett, addig Szabados karrierjét tudatosan blokkolta Aczél, és Vujicsics művei is gyorsan feledésbe merültek halálát követően. Kobzos Kiss úttörő munkásságára a szakma még
emlékszik, de művészi teljesítménye megismételhetetlen, így hiánya teszi előadhatatlanná a Szabados-kompozíciók egy részét. Sebő Ferenc és
Szörényi Levente, a táncházmozgalom két kiemelkedő alakja azonban
még köztünk él.

Az előadók egy-egy életrajzi momentum mentén mutatják be az ismert művészek pályáját. A portrékat kiegészíti a korszak általános jellemzése,
így politikatörténeti előadás mutatja be az alternatív kulturális nyilvánosság szigorúan ellenőrzött mivoltát. Ezt követi a korszak hazai undergrund popzenéjét és annak esztétikáját elemző eszmetörténeti megközelítés.
Végül szociológiai értelmezés rajzolja meg a társadalom alternatív zenei képét.
A szervezők abban bíznak, hogy a kilenc művészi életút tudományos elemzésével sikerül a magyar művelődés „utolsó garabonciásait” tisztábban látni – a kitartó rajongás mellett.

Időpont: 2021. május 3. 10.00 

A konferenciát élőben közvetítjük az MMA MMKI YouTube-csatornáján

A teljes program ITT érhető el!

A rendezvény kapcsolódó munkatársai

← Vissza

Programfüzet:

A böngészője nem támogatja a PDF fájlok megnyitását
A megtekintéshez töltse le a dokumentumot: Fájl letöltése

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle