A tudományt a tervezhetőség és az igazán releváns kérdések hiánya állítja leginkább kihívások elé. Miképp alakítsunk új kommunikációs kereteket? Miképp szólítsuk meg a közönségünket? Miképp juttassunk el új tudásokat az arra érdeklődőhöz? A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete a Most mi lesz? – Művészetelméleti pillanatfelvételek 2020 végén című konferencia keretein belül kereste a válaszokat november 3-án a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában.
A jelenlegi helyzet lehetőséget adott arra, hogy az MMA MMKI tanácskozásra hívja a különböző művészeti ágak képviselőit, hogy reflektáljanak azokra a folyamatokra, amelyek az elmúlt fél évtizedben zajlottak akár a poézis, akár a praxis, akár a teória területén; hogy próbáljanak meg tovább értelmezhető, a jelenlegi helyzetet is figyelembe vevő jövőképet vázolni. A konferencia célja volt, hogy az egyes diszciplínák a saját működési tengelyüktől eltávolodva a tudományos közelmúltjuk ismertetésével bocsátkozzanak a közeljövőt érintő kérdésekbe.
A jelenlévőket Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA rendes tagja köszöntötte, aki beszédében feltette a kérdést: vajon hogyan változik meg a művész és a közönség viszonya ebben a rendkívüli helyzetben? Hogyan alakul majd a művész napirendje, és miben lesz más egy művészeti élmény? Hozzátette, hogy bár a képernyőn keresztül több emberhez jut el a lényeg, de vajon ugyanaz jut-e el így, nem éppen a lényeg veszik el? Véleménye szerint nem hunyhatunk szemet afelett, hogy miként hatnak vissza az új kommunikációs formák a tartalomra, hiszen „földrengésszerű” változásnak vagyunk tanúi.
Első előadóként Kocsis Miklós jogász, közgazdász, az MMA MMKI igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szólalt fel a kulturális intézménymenedzsmentről. Előadásában visszautalt a 2019-ben szintén az MMA MMKI által szervezett A művészet közege című konferencián tartott előadására, amelyen többek közt az is elhangzott, hogy az állam miként szabályozta akkor a művészeti élet kereteit. Azóta már más a helyzet, tette hozzá, hiszen a jól bevált modellek működtek, de ezeket egy tollvonással meg kellett szüntetni. „A művészeti intézményeknek már máshogy kell hozzáállniuk saját közönségükhöz, ezáltal igyekeznek olyan programokkal kitölteni tevékenységüket, amely a profiljukba vág, ugyanakkor amelyekben a társadalmi szolidaritás is megmutatkozik” – hangzott el.
Váradi Judit zongoraművész, a Debreceni Egyetem Zenetörténeti Karának egyetemi docense előadóművészként és egyetemi oktatóként közelítette meg a témát, és azt vizsgálta, hogyan tudjuk bevonni a felnövekvő nemzedéket a komolyzene szeretetébe. Egyrészt ismertette a tanórán kívüli művészeti tevékenységet végzők megoszlását, valamint a kulturális színterek látogatottságát az általános iskolás gyerekek körében, másrészt bemutatta, miként jelent meg az online tér az alapfokú zenei oktatásban. Elmondása szerint utóbbi esetében hátrányt jelent többek közt a tanszaki koncert lehetőségének hiánya, a személyes kapcsolat hiánya és a tanulók elérésének nehézségei, emellett az órákra való felkészülés is több időt vett igénybe. Mindez kevésbé hatékony szakmai munkát jelent, de megvannak az előnyei is: az órák pótolhatók voltak, motivációs hang- és videófelvételek készültek, és még a szülőket is sikerült bevonni.
Bólya Anna Mária zeneelmélet- és tánctörténettanár, az MMA MMKI tudományos munkatársa, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi docense a hazai táncélet lehetséges útjairól, irányairól tartotta meg előadását. Prezentációjának középpontjába elsősorban a kortárs táncot és annak történeti előzményeit helyezte, ezen belül is a magyarországi vonatkozásokat és a klasszikus balett megjelenését és elterjedését hazánkban. A mai helyzet ismertetése után végezetül három kérdést hagyott nyitva: Mit jelent ma a tradíció? Hogyan integrálhatjuk a kortárs művészeti alkotásokba? Nem utolsó sorban pedig: Hogyan hozhatunk létre táncművészeti hungarikumokat?
Készman József művészettörténész, kurátor, a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum Gyűjteményi, Kiállítási és Tudományos Főosztályának főosztályvezetője az intézményi szereplők kérdéskörét járta körbe a kortárs művészeti színtér hálójában. Az intézményi szereplők egymáshoz való kapcsolódásánál a kultúrát egy pókhálóhoz hasonlította, véleménye szerint az intézmények feladata pedig ennek a hálónak az újraszövése: „A kultúra szimbolikus rendszer, jelentésháló, minden mindennel összefügg. A kulturális jelentés a praxis folyamatában keletkezik, emellett meg kell felelni bizonyos elvárásrendszereknek is.”
Wesselényi-Garay Andor építész, építészettörténész, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának egyetemi tanára előadásának A metrótól a MOME-ig címet adta. Mint azt hangsúlyozta, a hazai építészet alakulásában jelentős fordulatot hozott a kormányváltás, a hatalmi pozíciók értelmében pedig nem igazán tudunk kritikai építészetről beszélni, ennek ellenére akadnak kivételek, például Makovecz Imre építészete. Úgy véli, az elmúlt évtizedben torzult az építészetről való nyilatkozás, ugyanakkor magas minőség mutatható ki a szakmában. Új építészeti kánonról nem igazán beszélhetünk, tette hozzá, az építészeti termelés azonban természetszerűen átalakult, többek közt létrejött az organikus építészet újrapozicionálása.
Ezt követően iski Kocsis Tibor festőművész, művészettörténész és vizuális nevelőtanár, művészeti vezető, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram 20182020 évfolyamának tagja tartotta meg előadását, aki az ezredforduló utáni hazai és európai festészetről beszélt. Elmondása szerint a festészet az elmúlt száz év legizgalmasabb periódusát éli stilárisan, anyaghasználatában, kompozíciós normatívájában, nyitottságában. Hozzátette, a tematika mindemellett rendkívül plurális, színhasználatában gazdag, és ami a legfontosabb: eredményességében, sikerében életkori prioritásoktól független.
Gálhidy Péter szobrászművész, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram 20182020 évfolyamának tagja prezentációjában az autentikus szobrászat helykeresésének témakörét vizsgálta, valamint felhívta a figyelmet a napjainkban a közterek helyzetéről kialakult vitára is. Mint azt kiemelte, a kortárs autonóm szobrászat a magyarországi köztereken, állami és magángyűjteményekben meglehetősen alulprezentált, ezzel szemben gyarapodnak a gyakran szakmai lektorálás nélkül köztérre helyezett, különbözőképpen elhelyezett objektumok, amelyek teljesen átírhatják az adott település arculatát, elvonva a teret a kvalitásos szobrászati értékektől.
Halasi Rita Mária designszakértő, kurátor, tanácsadó, a Magyar Formatervezési Tanács tagja a magyar design elmúlt évtizedbeli kulturális, gazdasági és stratégiai szerepéről beszélt. Elmondása szerint az elmúlt időszak legfontosabb fordulata, hogy a magyar design kilépett a kulturális kontextusából, és egyértelműen gazdasági szerepe került előtérbe. Mint azt hangsúlyozta, a design hazánkban most először került a nagypolitika látókörébe, azonban az erőviszonyok átrendeződése generációváltással is járt. Úgy véli, a magyar design akkor nyerne a legtöbbet, ha többpólusú maradhatna, ha intézményrendszerében számos erős szereplő járhatná a maga útját, mert ez multiplikálná a valós eredmények esélyét.
Kudász Gábor Arion fotográfus, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram 20182020 évfolyamának tagja, a MOME fotográfia-mesterképzés vezetője, egyetemi docens előadásában rávilágított, hogy a legismertebb magyar fotográfusok nem hazánkban váltak igazán híressé: „pár fiatal közel száz éve külföldre vándorolt, az ő sikerükre hivatkozik a magyar fotográfia legtöbb intézménye és népszerűsítője”. Az előadó hazai és nemzetközi példák segítségével kísérelte meg, hogy rámutasson néhány önszerveződésen alapuló, egyszerű és szakmai intézmények által „érthetetlenül mellőzött lépésre”, amelyek a hazai fotográfusok és ezzel együtt a régió művészetének nemzetközi felemelkedését szolgálnák.
Falusi Márton költő, esszéíró, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa előadásában sorra vette, hogy a kutatóintézet az elmúlt esztendőkben milyen módszerekkel vizsgálta a kortárs magyar irodalmat. Két megközelítésmódot tanulmányozott, az eszmetörténetit és az irodalmi lexikon műközpontúságát, valamint arra is kitért, hogy mindez miként gazdagítja a magyar irodalmat. Végül feltette a kérdést: „Nem az a magyar konzervatív kultúra intézményes és szellemi kiteljesedésének legfőbb akadálya, hogy a szélsőséges vélekedéseknek tág teret enged, ám a mélyreható tudományos kutatásokat és a merész művészi leleményt alig ösztönzi?”
Gelencsér Gábor filmesztéta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filmtudomány Tanszékének egyetemi docense az MMA MMKI online filmlexikonát ismertette prezentációjában (www.mmalexikon.hu). A nagyszabású projekt részeként több mint 500 szócikk lát majd napvilágot, és hiánypótló vállalkozást jelent a magyar film történetének dokumentálásában. Bemutatásra kerültek a hagyományos lexikonformától eltérő, az online megjelenésből adódó sajátosságok, amelyek segítségével az előadó amellett kívánt érvelni, hogy a közösségi terek beszűkülése és az online felületek kitágulása milyen előnyöket hozhat a lexikon olvasói számára. A már elérhető felület és egyes szócikkek példáján keresztül az online lexikon újfajta felhasználási módjai is bemutatásra kerültek.
Vasáros Zsolt építész, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának tanszékvezető egyetemi tanára előadásában rávilágított, hogy a múzeumalapítási láz nem hagyott alább az utóbbi évtizedben annak ellenére, hogy a gyűjteményezés egy bizonyos lépték felett meglehetősen korlátolt. Hangsúlyozta, hogy a 2020-as év az élet számos területén mélyreható időleges és tartós változásokat hozott, és a múzeumok, kiállítások erre meglepően gyorsan reagáltak. Az előadó ennek jól érzékelhető hazai és külföldi példái közül mutatott be néhányat. A konferencia előadásai hamarosan visszanézhetők az MMA MMKI YouTube csatornáján.
Fotók: MMA MMKI/Sándor Emese
