A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE eseménysorozathoz kapcsolóan az MMA MMKI két nagy programot is megvalósít társszervezésben. 2023. november 20-án a Pécsi Akadémiai Bizottság székháza ad otthont a Poétika és politika című zártkörű konferenciának, illetve 2023. november 22-én és 23-án Budapesten kerül sor a Tudomány és művészet találkozása című programsorozatra, amelynek keretében a kutatóintézet előadássorozatokkal egybekötött kerekasztal-beszélgetésekre invitálja a közönséget.
A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPÉRŐL az MTA már 1997 óta megemlékezik, hivatalosan 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét.
Tudomány és művészet találkozása
Mesterséges intelligencia, virtuális valóság és a művészetek
Időpont: 2023. november 22., 16:00–18:00 óra
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ (1051 Budapest, Arany János utca 1.)
Moderátor: Wesselényi-Garay Andor építészteoretikus, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos főmunkatársa
Hoffmann Miklós, az MTA doktora, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen egyetemi tanára
Előadás címe: Megöli-e a mesterséges intelligencia a kreativitást, vagy épp fordítva, épphogy a képzelőerőt fogja demokratizálni?
Baranyi Péter, az MTA doktora, a Pannon Egyetem egyetemi tanára
Előadás címe: Mi a virtuális terek hatása az emberi agyra és a művészetekre?
Jani Sándor építészmérnök, art director
Előadás címe: Lehet-e ma olyan filmet forgatni, amelyben nincs virtuális valóság?
Botzheim Bálint, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar építésztanára
Előadás címe: Szükség lesz-e építészekre, amennyiben elterjed a mesterséges intelligencia?
Az előadásokat követően kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az előadókkal.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb 2023. november 21. napjáig jelezze a rendezveny@mma-mmki.hu e-mail-címen.