Kerekasztal-beszélgetés a történelmi regény szerepéről

Alkotóként a magyarsághoz és kultúránkhoz való lelki és szellemi hűséget tartom a legfontosabbnak: azokat az értékeket, amelyekhez az alkotásaimat is igazítom. Hiszem, hogy alkotni csak az tud hitelesen, akit a jóság és a szépség vezérel, s aki tiszteli az igazságot, hiszen a tudomány és művészet emberi szempontból semmit sem ér erkölcs és morális helytállás nélkül. Minden, amit eddig írtam, tanúságtétel volt: a kiúttalan magyar hazai és emigráns utakról, magáról az életről és az isteni gondviselésről.

Jó volt erős szellemi- és lelki energiaáramlásban dolgozni ebben a három ösztöndíjas esztendőben: önfeledten tudtam foglalkozni emigrációkutatással, amelyhez a L’ Harmattan Kiadó és a Confessio folyóirat szellemi közege biztosította a rendszeres megnyilvánulási hátteret. A kilencvenes évek végétől Gyurkovics Tibor, Beke Albert, Bárány Tamás és köreik vezettek be a magyar irodalomba. Molnár Tamás filozófus támogatása is igen nagy tisztesség volt számomra. A három év alatt elérteket munkásságom jelentős darabjaiként tartok – nemcsak szellemileg, hanem lelkileg is – számon, hiszen tanulmányaimmal együtt nemrég a 17. kötetem is napvilágot láthatott.

Legelső írásaim idején elhatároztam, hogy csak kétféleképpen élhetem az életemet: vagy abban kell hinnem, hogy semmi sem varázslat, vagy abban, hogy minden az. Az utóbbit választottam. Ez persze korántsem jelenti azt, mintha a képzelet fontosabb volna, mint a valóság, ám még mindig hiszek a varázslatban: a létezés, a mindenség varázsában és összjátékában, az irodalom társadalom- és személyiségformáló szerepében és abban is, hogy ebben a varázslatban életem végéig sikerül jelen lennem.

Adatlap megtekintése →

2001 óta jelennek meg írásaim, prózaköteteim. Ám mivel a magam részéről az élethez elengedhetetlen dolognak tartom a kötődést, nem csak az irodalmat kell a létezésem sarokköveként megemlítenem, hanem Szegedet is. Az irodalom kitölti az életemet: a történetekben hiszek, amelyekből nagy, közös legendárium szövődik. Meggyőződésem, hogy élő, lüktető mítoszok kellenek, európai és nemzeti mitológia. Visszacsodásításra van szükség, hogy a világot újra több dimenzióban érzékelhessük, s ne váljunk végérvényesen és visszavonhatatlanul egydimenziós emberekké. Talán azért gondolom így, mert avítt figura vagyok, s ezt támasztja alá az is, hogy például a mobilitásnál rosszabbat elképzelni is nehezen bírok. Szerintem az embernek igenis szüksége van egy kitüntetett helyre, amelyet az otthonának nevezhet, amelyet nem cserélget havonta, évente, évtizedente, s amelyhez a legfontosabb emberek nagyrésze is köthető. Számomra ez a hely az Alföld, azon belül is Szeged. Nemcsak az otthon, de a viszonyítási és kiindulópont. Mindent ehhez képest tudok csak értelmezni. Ha ez korlátoltság, hát végletesen és véglegesen korlátolt vagyok…

2019-ben nyertem el a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját, egy regényre, amely az Igazak munkacímet viseli, s egyfelől család-, másfelől történelmi regény, ám egyúttal városregény is, mindazonáltal szándékom szerint a bűnügyi, a társadalmi vagy éppen a fejlődésregény eszközei, stílusjegyei is fölbukkannak benne. A könyv cselekménye három idősíkon bonyolódik: a 19., a 20. és a 21. században, jobbára azok első negyedében, a helyszín pedig Szeged és környéke, azaz a szegedi nagytáj. Könyv alakban 2023 őszén jelenik meg.

Adatlap megtekintése →

Az alkotói ösztöndíj alatt a tervem az volt, hogy a saját magam alkotta elbeszélői minőséget és módot, ha úgy tetszik „írói hangomat” egy regény témájához és történetéhez illesszem, amely Békássy Ferenc életéről szól. Mindeközben napirenden tartsam Békássy Ferenc életét és művét, sőt kontextust, olvasókat teremtsek neki. Békássy Ferenc 1915-ben, huszonkét évesen esett el huszárként az első világháborúban, előtte a Cambridge-i egyetem diákja volt, Angliában és Magyarországon a kor elitjével tartotta a kapcsolatot, magyarul és angolul is írt. Halálakor a Nyugat több nagy írója megemlékezett róla, majd elfelejtették. Egybegyűjtött művei szerkesztésemben jelentek meg 2018-ban.

Békássy Ferenc személye révén elsősorban az első világháború európai előzményeire és következményeire, továbbá az azt követő huszadik századi eseményekre tudtam figyelni és a figyelmet irányítani. Vizsgálatom tárgya tehát nem csak maga Békássy Ferenc volt, hanem az elmúlt évszázad szellemtörténeti alakulása, különösen egy-egy személy életének bemutatásán keresztül prózában, esszében, tanulmányban és előadásban egyaránt. Elsősorban azért, mert úgy éreztem, hogy nem teljesen érthetjük meg jelenünket, önmagunkat, környezetünket és a világot, ha nem tudjuk honnan és miből jöttünk, különösen igaz ez a közelmúlttal kapcsolatban. Mint író, esszéista olyan „hősöket” kerestem magamnak – vagy ők találtak meg engem, ezt máig nem tudom eldönteni –, akinek az élete és életműve szorosan összeforrt, akikkel az olvasók könnyen azonosulnak, s akik ott voltak, vagy legalább reflektáltak a magyar törtélem egy-egy nagyobb fordulópontjára. Ezért szorosan összefügg Békássy Ferencről írott művemmel mindaz, amit a vele egy időszakban született, ám hosszabb élettel megáldott, és a magyar szellemtörténetbe így mélyebben beágyazódott Hamvas Béláról, és tanítványáról, Weöres Sándorról írtam.

Adatlap megtekintése →