Kallós Zoltán emléknap

Rendezvény időpontja:

2018. 06. 01. 09:30

Helyszín:

Műcsarnok

Megtekintés:

Almási István így emlékezik vissza a kitűnő népzenekutatóra:

„Amikor Erdélyben megkérdezünk akár fiatal, akár középkorú értelmiségieket, hogy szerintük ki a legnagyobb magyar népzenekutató, szinte kivétel nélkül azt válaszolják, hogy Kallós Zoltán, pedig a legtöbben hallottak Bartók Béláról, Kodály Zoltánról, Lajtha Lászlóról és a népzenetudomány többi kiválóságáról. Kétségtelen, hogy Kallós Zoltán hosszú élete során rendkívül sok – mintegy 14.000 – értékes népzenei adalékot gyűjtött, magyar dallamokon kívül számos románt és cigányt is. Neve 1970-től vált általánosan elismertté, amikor a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Balladák könyve című kötete, amelynek összeállításához a nyelvtudós Szabó T. Attila és a zenetudós Jagamas János nyújtott segítséget. Nem sokkal ezután a kibontakozó táncházmozgalomban vállalt irányító, támogató szerepe, úgyszólván állandó jelenléte növelte a népszerűségét.

Terepen végzett munkáját négy hagyományőrző tájegységre összpontosította: a Mezőségre, Kalotaszegnek a Nádas mentén fekvő falvaira, a Gyimesi-szorosra és Moldvára. Dallamok tekintetében arra törekedett, hogy főleg régi stílusú alkotásokat gyűjtsön. A népköltészeti műfajok közül kiváltképp a balladák kutatását tartotta fontosnak. De érdekelték a katonadalok, a szerelmi dalok, a bujdosóénekek, a keservesek, a rabénekek, a gyermekdalok, a szokásdalok, a hangszeres táncdallamok és az egyházi népénekek is. Igen gazdag a tárgyi néprajz körébe tartozó népművészeti gyűjteménye is: szőttesek, varrottasok, hímzések, népviseletek, bútorok és kerámiák teszik teljessé Kallós hagyatékát.

Grandiózus teljesítményének talán legfőbb titka akkor világosodott meg előttem, amikor Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó első igazgatójának megbízásából fölkerestem Kallóst, és tolmácsoltam az igazgató ajánlatát, amely szerint elintézi, hogy Kallós a Kolozsvári Folklórintézet munkatársa legyen. A kutató válasza ez volt: “Nem adom fel a szabadságomat”. Vagyis inkább folytatta az életét szellemi szabadfoglalkozásúként. Így jutott a legrangosabb állami kitüntetések birtokába.”

Program:

  • 9:30 – 10:00 Regisztráció
  • 10:00 – 10:10 Köszöntő
  • 10:10 – 10:40 Andrásfalvy Bertalan: Emlékeim Kallós Zoltánról
  • 10:40 – 11:10 Almási István: Kallós Zoltán néprajzkutatói érdemei
  • 11:10 – 11:40 Balázs-Bécsi Gyöngyi: Kallós Zoltán hagyatéka
  • 11:40 – 12:10 Kávészünet
  • 12:10 – 12:40 Fehér Anikó: Kallós Zoltán üzenete
  • 12:40 – 13:10 Éri Péter: Kallós Zoltán néprajzi gyűjtőútjai
  • 13.10 – 13:40 Népzene Erdélyből és Moldvából Kallós Zoltán emlékére – koncert

 

előadók:

  • Enyedi Ágnes, a Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima díjas népdalénekes
  • Salamon Soma, a Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima díjas népzenész
  • 13:40 – 13:50 Kérdések
  • 13:50 Zárszó

 

A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékát kérjük itt jelezze:

rendezveny@mma-mmki.hu

← Vissza
Kallós Zoltán emléknap

Programfüzet:

A böngészője nem támogatja a PDF fájlok megnyitását
A megtekintéshez töltse le a dokumentumot: Fájl letöltése

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle