Hild-séta a Svábhegyen

Rendezvény időpontja:

2022. 11. 27. 11:00

Helyszín:

A VÁROSKÚT nevű buszmegálló (21-es, 21A, 212-es, 212A, 212B, 221-es busz megállója) melletti kis parkos terület

Megtekintés:

November 27-án folytatódik az ingyenes sétasorozat Kiss Eszter színművésszel Hild József építészeti öröksége nyomán, ezúttal a Svábhegyen. A három alkalomból álló program során a résztvevők felfedezik Hild József polgári és középületeit, képet kapva egyúttal e politikailag, gazdaságilag és művészetileg is fellendülő időszak történéseiről és hangulatáról.


Hildet a hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakjaként tartjuk számon, aki a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott, de közismertek svábhegyi épületei is. A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, bejárva az egykor német nyelven elnevezett utcákat, megismerve az építtető családokat, felfedezve az 1840 körül emelt klasszicista stílusú házakat. A második alkalommal, november 27-én a Svábhegyen tekinti át a séta a Hild-értékeket. A program a Városkút-forrás 18. századi forrásépületétől indul, az érdeklődők megtekintik kívülről a 19. század közepi Lívia-villát. Szó lesz a Béla király úton jóval odébb álló Fácános vendégházról (61. szám), amely szintén egy Hild-épület 1856-ból. Az 5 állomásból álló séta kb. 2 km hosszú és a Jókai-kertnél zárul. A hegyvidéki program a mester villaépítészetének szép példáit veszi sorra, és a szintén itt élt Jókai Mór írásaiból szemezgetve idézi meg a Svábhegy egykori hangulatát.

A sétákon való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz között! A november 27-i vezetett séta találkozási pontja a VÁROSKÚT nevű buszmegálló (21-es, 21A, 212-es, 212A, 212B, 221-es busz megállója) melletti kis parkos terület.

← Vissza
Hild-séta a Svábhegyen

Programfüzet:

A böngészője nem támogatja a PDF fájlok megnyitását
A megtekintéshez töltse le a dokumentumot: Fájl letöltése

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle