Magyar Csupajáték konferencia

Rendezvény időpontja:

2021. 09. 23. 10:00

Megtekintés:

A magyar kultúra legjelentősebb összművészeti előadása volt a Magyar Csupajáték (1938). A produkciót a hazai és a nemzetközi szakmai is elismerte (például a BBC a londoni előadást élőben közvetítette). Idehaza a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a Szent István-év programsorozatában került színre az akkori Művész Színházban. A Háry Jánosról és Gyöngyösbokréta mozgalomról ismert Paulini Béla az akkori időszakban kivételesen innovatív módon folklór ihletésű összművészeti produkciót állított színpadra, amelyben a kor legjelentősebb művészei vettek részt: a zeneszerzők közül Ránki György, Pongrácz Zoltán, Veress Sándor, Farkas Ferenc, a festők közül Molnár-C. Pál, Szőnyi István, Büky Béla, Fáy Lóránt, Pekáry István, de még a korszak híres divattervezői is, mint Mallász Gitta vagy Tüdős Klára. Maga a „csupajáték” szó az összművészetiségre utal. A koreográfiát minden idők leghíresebb magyar táncművésze, Milloss Aurél készítette, aki mind Kodály, mind Bartók alkotótársa volt a korszakban. Lábán Rudolf tanítványaként sajátos, csak rá jellemző expresszionistának nevezhető stílust alakított ki, amely később A csodálatos mandarin koreográfiájában is megnyilvánult. Milloss Paulinivel együtt dolgozva olyan művészi módon állította színpadra a magyar folklóranyagot, amelynek még sok évtizedig nem volt hasonló példája. A konferencia célja egyfelől a Magyar Csupajáték értékeinek elemző feltárása, valamint a népművészet és összművészet koncepciójának vizsgálata a Magyar Csupajáték-előadás nyomán.

 

Program

 

10.00-10.10        Köszöntő

 

A magyar tánchagyomány és a színpad

10.10-10.30           Windhager Ákos: Csupajáték – A kodályi összművészeti koncepció Kodály nélkül

10.30-10.50           Bólya Anna Mária: A Magyar Csupajáték produkció –
A magyar tánc tradíció kialakításának modellje

10.50-11.10           Gombos László: Csárdajelenet – A modern magyar balett kezdetei

11.10-11.30           Orbán Jolán: Pantomim groteszk táncjátékok – A csodálatos mandarin és a Concerto koreográfiái

11.30-11.50           Váradi Judit zongorajátéka (Veress Sándor: Csodafurulya)

 

11.50-12.10        Szünet

 

Arcképek

12.10-12.30           Kővágó Zsuzsa: Egy elfeledett produkció rejtőzködő dokumentumai

12.30-12.50           Lengyel Zsanett: Bordy Bella magyar balett-táncosnő és
a Magyar Csupajáték

12.50-13.10           Kovács Őrs Levente: Csupajáték, színház, színpad – Középpontban a Paulini-jelenség

 

13.10–13.40           Könyvbemutató: Magyar Csupajáték – A modern magyar összművészeti előadás
A kötetről Kocsis Miklós, Windhager Ákos és Bólya Anna Mária beszélget.

 

13.40-14.00        Kérdések, hozzászólások, zárszó

A rendezvény kapcsolódó munkatársai

← Vissza

Programfüzet:

A böngészője nem támogatja a PDF fájlok megnyitását
A megtekintéshez töltse le a dokumentumot: Fájl letöltése

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle