„Mélyebb barázdát húzni…” – Zene a keresztény egyházban címmel tartott konferenciát az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet október 27-én a Pesti Vigadóban. A legfőbb kérdéskör az egyházi zene szerepére, mai helyzetére irányult: hiszen a liturgia anyanyelve a zene, mint azt a régi igazság tartja, és tanulják a kántorjelöltek. Emellett az istentiszteleteknek lényegi részét képezik a hittel és szívvel előadott, elénekelt dallamok. Sokan hiszik, hogy változásoknak kell történnie az egyházi zenében ahhoz, hogy a ma emberét is megszólítsuk, ezáltal még többen váljanak hithű, igaz emberekké. A konferencia azonban felteszi a kérdést: nem inkább a múlt megtartásában, a hagyományok megőrzésében rejlik az oltáriszentségre hívó erő?
Az egybegyűlteket Kocsis Miklós, a Kutatóintézet igazgatója köszöntötte, aki beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy bár az előadók jelen konferencián a megszokottnál viszonylag kisebb létszámban sorakoztak fel, a választott témák rendkívül sokszínű diskurzust vetítenek elő, ugyanakkor a lehető legkoncentráltabban adják át az adott tartalmakat. Mint azt hangsúlyozta, a téma fontosságát és aktualitását a konferencia előszava is alátámasztja, hiszen arra kerestük a választ, hogy „milyen állapotban van ma a keresztény egyházak templomi és egyházi zenéje, és él-e a szépség igénye a papság és a hívek körében”.
Varga László apát-kanonok, a váci székesegyház karnagya, az OMCE központi igazgatója, a MALEZI egyházzenei főreferense, a KÓTA Egyházzenei Szakbizottság elnöke az Országos Magyar Cecília Egyesület történetét és tevékenységét ismertette. Mint arra rávilágított, legfőbb céljuk „a római katolikus egyházi zenének a liturgikus törvények és egyházzenei rendelkezések alapján, az egyház akarata szerint és szellemében, a római katolikus püspöki konferencia iránymutatása szerinti művelése és felvirágoztatása”. Elmondása szerint a praxist, a gyakorlatot mindig a zeneelmélet szolgálja, ezt az egyesület mindig is szem előtt tartotta. Ugyanakkor több olyan zenei életmű fontosságára is felhívta a figyelmet, amelyek részletesebb kidolgozást érdemelnének, és a jövő számára is példaértékűek lehetnek.
Pálmai Árpád egyházzenész; az Esztergomi Hittudományi Főiskola, a Budapesti Központi Papnevelő Intézet és az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium ének-zene tanára, karnagya; az esztergomi ferences templom kántora a papok és kispapok énekléséről, és elsősorban annak jelenéről tartotta meg előadását. Fő kérdése az volt, hogy „rá tudunk-e világítani, hogy a szent zene által mi is megszentelődünk, és általa a legtöbbet nyújtjuk Istennek”. Hangsúlyozta, „Isten akaratából megajándékozottak lettünk, de mi magunknak is ajándékozóvá kell válnunk. Egy pap egész életében Istennek énekel, szolgálatának hatalmas eszköze az éneklés, de nagy jelentősége van annak is, hogyan szólal meg. Akár ünnepi liturgiában, akár egy temetésen, akár liturgikus kereteken kívül, a mindennapi párbeszédben, megnyilatkozásban.”
Török Máté és Heiczinger Miklós, a Misztrál együttes alapító tagjai a költeményekben található szakralitás és az énekelt vers közötti kapocsról beszéltek előadásukban. Török Máté kiemelte: „A verséneklőnek két különálló műfaját különböztetjük meg. Az egyik egy populáris, ritmusra illeszkedő szöveget, verset feltételez, a másik a vers lelkét, dallam általi értelmezését keresi meg, vállalva a kockázatot, hogy az nem feltétlenül populáris, könnyen megjegyezhető dallamot eredményez. Egy verséneklőnek érdemes eldöntenie, hogy melyik irányba indul el.” Heiczinger Miklós hozzátette, az együttes legfőbb célja a művészeten keresztül eljuttatni a szakralitást az emberekhez, és minden alkotó feladata lenne észrevetetni az emberekkel, hogy nem csak abban a kis térben mozognak, amiben gondolják – fel kell hívni a figyelmüket a szakralitásra, hiszen az kezd kiveszni a mindennapokból.
Dékány András György egyházzenész, karnagy, a MKPK Harmat Artúr Központi Kántorképző tanára az új magyar miseordinárium-gyűjteményt mutatta be prezentációjában, emellett ismertette annak történeti előzményeit is. Ennek kapcsán kitért az ordináriumtételek keletkezésére a Római Egyházban, a miseciklusok kialakulására, valamint a többszólamú ordináriumciklusokra (gregorián vezérdallammal). Elmondása szerint a Tridenti zsinat liturgikus reformja után létező misetípusok közé tartozott az ünnepélyes mise és az énekelt mise mellett a csendes vagy „énekes” mise, amely a nép énekeként volt ismert, és csupán megtűrték.
Fehér Anikó karnagy, népzenekutató, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem óraadó oktatója, a Nemzetközi Kodály Társaság elnökségi tagja az Aranymiatyánk című népéneket járta körbe, amely a magyar nyelvterület több részén is előfordul, és Jézus földi életének utolsó hetét mutatja be. Fehér Anikó előadásából az is kiderült, hogy a párbeszédes formájú, prózában és verses énekben is megtalált adat a nagyhét imádsága volt, és elmondója az Úr előtti meghallgattatást remélhetett a hagyomány szerint.
Bednarik Anasztázia orgonaművész és -tanár, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola adjunktusa Pikéthy Tibor munkásságának bemutatására vállalkozott. Mint azt kiemelte, az egyházzenész személye kevésbé ismert szélesebb szakmai körökben, leginkább az idősebb orgonista- és egyházzenész-generáció találkozhatott a nevével, ennek pedig az az oka, hogy egészen haláláig kora, illetve nemkívánatos egyházi tevékenysége miatt mellőzték őt. „Pikéthy sajátos, leginkább neoromantikusnak mondható stílusa miatt elkülönül kortársaitól. Műveiben magas szintű mesterségbeli tudást, hagyományokhoz való hűséget, értékközpontúságot követhetünk nyomon” – tette hozzá, miközben igyekezett bemutatni mindazt, amit az utókornak érdemes megőriznie a magyar egyházzene kevésbé ismert alakjáról.
Windhager Ákos művelődéstörténész, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója Dohnányi Ernő Szegedi mise című művéről tartotta meg előadását. Mindenekelőtt felhívta rá a figyelmet, hogy ez a rendkívül nehezen elérhető darab számos aspektussal rendelkezik, az előadás ezek közül leginkább a szöveg feltárására próbált fókuszálni. Kitért arra is, hogy miért olyan nehezen befogadható sokak számára ez a mű: ennek oka többek közt az a nagyívű szecessziós zenei gondolkodás, amely Dohnányit jellemezte. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy elsősorban egy személyes hangvételű miséről beszélhetünk, amelyet ugyanakkor közösségiként és fenségesként is jellemzett.
Mezei János karnagy, a Budapesti Énekes Iskola művészeti vezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének egyetemi adjunktusa a Budapesti Énekes Iskoláról és az egyházzene oktatásának örök kérdéseiről készült előadással, amelyet betegség miatti távollétében Fehér Anikó ismertetett a közönséggel. Elhangzott többek közt az is, hogy a kodályi örökséggel kapcsolatba hozott oktatási forma lényegi elemei átemelhetők a mai pedagógiai gyakorlatba: ennek egyik eszköze lehet a kortárs zene liturgikus alkalmazása, amely akár új művek születését inspirálhatja.
A konferencia utolsó előadójaként Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, az MMA művészeti ösztöndíjasa, a Pécsi Tudományegyetem oktatója szólalt fel, prezentációjának középpontjába a liturgikus orgonajáték művészetét helyezte. „Az orgona a katolikus egyház hivatalos hangszere – hívta fel a figyelmet. – Miért éppen ez az instrumentum a legalkalmasabb az istendicsőítés kifejezésére, az énekvezetésre, és egyáltalán hogyan emelkedett ki ilyen formán a többi hangszer közül?” Előadásában ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ.
A konferencián elhangzott előadások vágott formában hamarosan visszanézhetők az MMA MMKI YouTube csatornáján.
