„Mozgó dó", a Kodály-koncepció értelmezése a XXI. században címmel szimpóziumot szervezett a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete, ahol a felkért előadók különféle szempontból reflektáltak a világhírű Kodály módszer valóságos megvalósítására. Fehér Anikó, a MMA-MMKI tudományos munkatársa, népzenekutató, karvezető a kísérőfüzet bevezetőjében utal Kodály Zoltán 1966-ban megfogalmazott új nevelési módszerére, melyet ő maga akkor így fogalmazott meg: „Nagyon egyszerű. Három szóval ki lehet fejezni: ének, népdal és mozgó dó. A mozgó dó olyan titkos szer, amivel a gyerekek sokkal hamarabb megtanulnak kottából énekelni, mint minden más módszerrel."
A Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester köszöntőjében kiemelte, hogy fontos, hogy a kiművelt ember a zene mellett más művészeti ágban is jártas legyen, így a Művészet Akadémia fontos összművészeti szellemi műhely. Utalt Kodály Zoltán 1966-os felismerésére a zene személyiségnemesítő erejéről, mely szerint „Mechanizálódó korunk olyan úton halad, amelynek végén az ember géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg." A zene és a sport mindennapos gyakorlása fontos a felnövekvő ifjúság számára, és bár a testnevelés óraszámait már emelték, a kodályi vízióhoz az ifjúság zenei képzése még hiányos, amit segíthet az óraszámok tervezett emelése mellett az élményszerű oktatás megvalósítása. Az elnök köszönetet mondott a szimpózium szervezőinek és előadóinak, hiszen ezzel a nappal – valamint az előadások szerkesztett kötetével – is felhívják a figyelmet, hogy zene nélkül nincs teljes ember, hiszen a zene sokoldalúan fejleszti az embert, a gyermek figyelmére, érzelmeire és testtudatára is hat.
Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének igazgatója Örökérvényű koncepció egy folyamatosan változó kulturális környezetben című előadásában a művészeti nevelésről, a Kodály-módszer gyakorlatba ültetéséről, az elmúlt 70 év zeneoktatásának sikeréről és sikertelenségről beszélt. Felhívta a figyelmet Kodály Zoltán munkásságának három területére, az alkotó-zeneszerző, a népzenekutató és a pedagógus Kodályra, valamint arra a tényre, amit sokan figyelmen kívül hagynak, hogy Kodály pedagógusi munkássága az alkotásból sarjadt ki. Az igazgató hangsúlyozta Kodály szavait, mely szerint cél az európai műveltségű, magyar hagyományt őrző kultúrember kiművelése az örömteli zenei neveléssel, hisz a magyar népdalok éneklésén keresztül ismerik meg a magyar zenei hagyományokat, ami az alap. 1944-ben Kodály Zoltán-Ádám Jenő szerkesztette Szó, mi énekeskönyv 1944-ben kis „varázslóként" segített a kottaolvasásban. A relatív szolmizáció a zenéről gondolkodni is megtanít. Hogyan tanították a zenét az 1930-as, 40-es években? Az önkifejezés, egyén és közösség belső harmóniája, a gyermek alkotóképességének fejlesztése, az intellektus és a lélek harmonikus kinevelése, egyéniség kibontakoztatása, az egyén személyes értékeinek felszínre hozása, kulturális identitásának kialakítása is célja a zenei nevelésnek. 1948-tól váltás történt a zeneoktatásban. Az egyházzenei anyagot kiiktatta a szocialista szemlélet, az engedelmesség és egyformaság volt a poroszos oktatás eszköze. Pedig a legfontosabb cél a hangok között lélekre lelni.
Kodály utópisztikus elképzelése, hogy legyen a zene mindenkié, hiszen a mai dallamos latin-amerikai dalokat, és mozgalmi dalokat jobban ismerik a gyerekek, mint a népdalokat, ennek oka lehet a tananyagszagú zeneoktatás, hiszen a jó zenetanár animátori és mediátori szempontból hozza elő a gyerekek kreativitását és egyéniségét.
Turmezeyné dr. Heller Erika, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának docense, karvezető is a Kodály-módszer céljának tekinti a kreatív, kiművelt, emberekből álló kulturált társadalmat, amelyhez filozófiai, morális alapon jutott el Kodály Zoltán. Kodály koncepciója a korszerű tanuláselméletek tükrében című előadásában Piaget fejlődéslélektani állomásokon keresztül mutatta be a zene tanítását. Az akusztikus élmény vizualizálása nagyon fontos, és az, hogy hogyan lehet ábrázolni a zenét. Az ének és a beszéd közös gyökerekből ered, hiszen az ősi kommunikációban is nagy szerepe van a dallamnak. A zene gyökere az ének, a hallás már magzatkorban is fejlett, és a magzat az anyanyelv hallását preferálja. A zenei észlelés gyökerei a várandósságban a beszéd előkészítése miatt fontosak.
Rápli Györgyi zenepedagógus, karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének oktatója, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnökhelyettese „Terv és valóság" – Kodály nemzetnevelő programja a pedagógusok szemszögéből című előadásában a tömegnevelésről beszélt, arról a gondolatról, hogy mindenki képes énekelni. Riportillusztrációja felhívta a figyelmet a célok áthangolását, hogy a tanár hagyja meg a játékosságot, a teljes személyiséget fejlessze, ahol az esztétikus élményátadás eszköz az érzelmi biztonság, az együttműködés kialakítása és megtartása, aktivitás, kreativitás. A zene nem tananyag, hanem élmény, ami ébren tartja az életörömöt, segíti a művelődést. A pedagógus játszótárs legyen, aki segít a felfedező tanulásban, hogy a gyerekek megértsék a zenét, a világot és ezáltal önmagukat; hogy az emberebb ember kialakuljon.
K. Udvari Katalin gordonka és szolfézstanár, a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület alapító elnöke, a képzési program vezetője lehetőséget kapott, hogy a nagyközönség elé tárja Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban című tehetséggondozó programját, amelyben számos pedagógus alkalmazza az integrált művészetpedagógiai módszert, a hagyomány megtartását és annak megújítását a kodályi zenepedagógiában.
Windhager Ákos, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának óraadó oktatója, művelődéstörténész A lírai én szerepei Kodály oratorikus hitvallásaiban címet adta előadásának, amelyben Kodály szerepvállalását, és alkotásait a politika és bölcsészet szemszögéből vizsgálta. A művészi magatartásminták közül a koszorús költő a valóságot az idillből láttatja, a bohóc az idillt valóságnak látja, a vátesz pedig a valóságot mondja. Kodály 1949-közösségi szerepvállalásakor elmondta, hogy mindenki annyit ér, amennyit a köznek használni tud. Windháger Ákos szerint Kodály a vátesz, aminek megnyilatkozási alakjai a főpap, az uralkodó, a harcos, az udvari bolond. Műveiben a külső eseményeknek vannak rezonanciái, de nem csupán oda utal vissza. Kodály úgy fogalmazott, hogy nem faj a magyarság, hanem kultúra, ezért csakis szerezhető: a nyelv, a zene, a művészet, és morális alapja a mindezért való áldozatkészség, alázat, ahol a könyörgés forrása Isten.
A délelőtti szekciót a Tutti Cantabile Énekegyüttes koncertje koronázta meg, ahol Lánczky Edit zenetanár, karvezető kórusa Kodály, Orbán György és Bárdos Lajos művek éneklésével is „igazolták", hogy a jó pedagógus, és az elvárt munka, valamint a hit a gyermekek tehetségében meghozza gyümölcsét.
A délutáni levezető elnök, a MMA-MMKI igazgatója, Kocsis Miklós kérte fel Fehér Anikót, a szimpózium szervezőjét, hogy Kodály kontinenseken átívelő módszerét ismertesse. Fehér Anikó elsőként nemzetközi áttekintést nyújtott a Kodály nagykövetek mellett a zenei nevelési konferenciákról, valamint videobejátszással illusztrálta, hogy külföldi ajkú, illetve külhoni magyarok hogyan tanulhattak meg nehéz népzenei és komolyzenei darabokat a segítségével, személyes, illetve skype-os tanítással.
Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, ezüstkoszorús hangszerkészítő mester, előadóművész a Gyakorlat és elmélet összehangolása a népzeneoktatásban című előadásában szándékosan kezdte a gyakorlattal, hiszen vallja, a népzene anyanyelvünk egyik kifejezési formája, a hagyományátadás nagyon fontos, a zenei anyanyelv a közösségi tudásban található meg, ehhez fontos egy adott közösség közös repertoárjának létrehozása. A magyar népzene – hangsúlyozta – alapvetően vokális zene, és fontos, hogy a gyerekeknek hagyjunk időt a töltekezéshez, a mese, a mozgás és az ének a gyerek számára létforma, és a tánc is szükséges, hogy hozzátartozzon a játékaikhoz.
Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Zenei Tanszékének docense, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének elnöke előadóként azt a felkérést kapta, hogy tekintse át A Kodály-koncepció megjelenése az amatőr kórusok munkájában. Előadását a közösségi éneklés személyiségformáló hatásával kezdte, majd rávilágított, hogy a többszólamú énekes kultúra a középkortól jelen van Magyarországon. Kategorizálta életkorok, elvek, minőség és orientáció szerint az amatőr kórusokat. Nyitott kérdéseket hagyva inspirálta közönségét.
Tóth Árpád, a Képző - és Iparművészeti Szakgimnázium tanára, a Csíkszerda elnevezésű közösségi kórus alapítója, karnagy interaktív előadásának A szolmizáció bevezetése heterogén tudásszintű csoportokban címet adta, melyet azzal kezdett, hogy a tanár képzettsége és személyisége a kulcs a zenetanításban. Majd interaktív, játékos közreműködésre hívta a szimpózium közönségét, bemutatva azt, hogy milyen módszertani trükkök, ötletek segítenek a tanároknak a szolmizáció tanításában. A gyermekek ugyanis olyannyira megváltoztak, hogy tapasztalata szerint a 14 évesek nem hajlandók beszélni a zenei élményeikről. Fontos, hogy számukra élményszerű legyen a zeneoktatás, felhasználva drámapedagógiai alapkoncepciókat. Felismerte, hogy Kodály Zoltán koncepciója, mely szerint A zene mindenkié! a lehető legtisztább gondolat, viszont a hogyanja változik. A mai fiatalok már megrettenek a szolmizációtól, viszont ha történet köré rendezi az órán, kézjelekkel és testhangszerrel, mozgással, akkor az ösztönző, motiváló a számukra.
A konferenciát a háromtagú Pengető Trió minikoncertje zárta.