A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE eseménysorozathoz kapcsolóan az MMA MMKI két nagy programot is megvalósít társszervezésben. 2023. november 20-án a Pécsi Akadémiai Bizottság székháza ad otthont a Poétika és politika című zártkörű konferenciának, illetve 2023. november 22-én és 23-án Budapesten kerül sor a Tudomány és művészet találkozása című programsorozatra, amelynek keretében a kutatóintézet előadássorozatokkal egybekötött kerekasztal-beszélgetésekre invitálja a közönséget.
A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPÉRŐL az MTA már 1997 óta megemlékezik, hivatalosan 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét.
Tudomány és művészet találkozása
A népi építészet és a modern építészet viszonya
Időpont: 2023. november 23., 16:00–18:00
Helyszín: Pesti Vigadó, az MMA székháza – Sinkovits Imre Kamaraszínpad (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)
Moderátor: Csáji László Koppány néprajzkutató, kulturális antropológus, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója
Nagy Dénes, a Nemzetközi Szimmetria Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottság Népi Építészeti Munkabizottságának elnöke
Előadás címe: Mit tanulhat a modern építészet a népi építészettől, és fordítva?
Gráfik Imre néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum ny. múzeumi főtanácsosa
Előadásának címe: Hogyan változott a népi építészet a Kárpát-medencében a 20. században?
Wesselényi-Garay Andor építészteoretikus, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos főmunkatársa
Előadás címe: Hogyan jelennek meg a népi építészet műfogásai a kortárs építészetben?
Nagy Márton egyetemi docens, a BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék tanszékvezetője
Előadás címe: Hogyan jelenik meg a hely szelleme és a hagyomány a kortárs tárgy- és térformálásban? (RÉGIÚJ – reflektív tárgyalkotás)
Az előadásokat követően kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az előadókkal.