Kétnapos szakmai konferenciát szervezett a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete a magyar művészetelmélet hagyományairól a Pesti Vigadóba, ahol a meghívott előadók arra keresték a választ, hogy beszélhetünk-e önállóan működő diszciplínaként a magyar művészetelméletről. A 2018. február 12–13-án tartott konferencián azokat a kérdéseket is feltették: miféle hagyománykincsből meríthet a magyar gondolkodó, amikor műalkotásokkal foglalkozik, vagy hogyan alakul ki a kánon, ami aztán hatással van a művészettel foglalkozók közösségének életére?
A szakmai közönséget a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György köszöntötte, aki a kétnapos konferencia témáját megjelölve hivatkozott az Akadémia vállaltan összművészeti jellegére és arra, hogy szellemi műhelyként fontos feladat a magyar művészetelmélet kutatása. Kiemelte, hogy ez a konferencia a tervek szerint egy műhelysorozat első állomása, amely ez esetben az esztétikatudományi rendszerépítő mestereket állítja a középpontba. A konferencia életre hívását az a vizsgálati kérdés indokolta, hogy létezik-e tisztán magyar művészetelmélet, amely egyetemes műveltségű bölcselői ellenére stílusban kimutatható; sikerült-e olyan egységes értelmezési rendszert felállítani, amely minden esetben alkalmazható, valamint hogy melyek azok a rendszerek, amelyek a bartóki modell, a kodályi koncepció mintájára kulturális hullámot indítottak el a magyar nyelvű közösségek határain túl?
E konferencia jelentősége és feladata, hogy rávilágítson a „Saját nyomon járó" művészelméletre, ahogy Sík Sándor, gyakorló bölcselő fogalmaz. Miféle hagyománykincsből meríthet a magyar gondolkodó, amikor műalkotásokkal foglalkozik? Az előadók arra a kérdésre is keresték a választ, hogy a „nemzeti tudomány" és a „nemzeti filozófia" jelszavainak elvetése, a szellemtörténeti iskola meghaladása után a Nyugat felé kellett fordulnunk, és befogadni a külföldi elméleteket. Ez viszont vajon milyen hatással volt ránk, illetve mi is hatottunk-e a nemzetközi művészetelméletre? A kánon ugyanis összeforr azzal a regiszterrel, amely a közösség életére fordítja le. Az első napon az irodalmi bölcselet szempontjait vizsgálták az előadók: Füst Milán elméletét, a fiatal Lukács drámaelméletét, Thienemann Tivadar mediális diskurzusanalízisét, de szó volt Babits Mihály művészetelméletéről, akinél kikerülhetetlen volt a bergsoni filozófia irodalmi öröksége, valamint Juhász Ferenc és Nagy László ember- és világképének filozófiai vetületeiről Baránszky-Jób László életművében. Görömbei András irodalomszemlélete új szempontot hozott, az önismeret és azonosságtudat kiemelt fontosságát vallotta a magyar szellemi-irodalmi hagyomány, a nemzeti művelődés egysége mellett. Az emberi együttműködésen, megértésen és elfogadáson alapuló értelem- és identitás-alakítás – mint gondolati minta és egzisztenciális eszmény – módszere Görömbei Andrásnál a szintézis volt. A bartóki modell jegyében fogant eljárás minél szélesebbre igyekszik tágítani a szellemi fundamentumok körét. Petőfi Sándor János nyelvész kutatási területe szövegelmélet, a multimediális humán kommunikáció elmélete, nyelvfilozófia, poétika. A strukturalista Hankiss Elemér és Szegedy-Maszák Mihály kánonelmélete zárta a konferencia első napját.
A konferencia második napján a zene és az építészet is helyet kapott az irodalom mellett. Angi István zeneesztétikai rendszere, Molnár Antal jazzfelfogásának gyökerei, Lendvai Ernő Bartók-elemzéseinek módszere alkotta a művészetelmélet zenei vonulatát. Horváth János művészetelmélete, Fülep Lajos művészetfilozófiai gondolatai, Makovecz Imre és Taródi István építészeti felfogása, valamint a biedermeier stílus és kategória elemzése adta a vázát a második konferencianapnak.
A konferenciát záró gondolataiban dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára rámutatott, hogy különösen nehéz egységes magyar művészetelméleti hagyományokról beszélni, hiszen a 17 előadó megfogalmazásából is látható, hogy e kérdésben nem lehet megkerülni a hagyományos és nemzeti, valamint egyetemes és magyar művészetelmélet problematikáját. E kérdés, amit az előadók körbejártak, közel két évszázados vita része lehet. A művészetelmélet kérdésköre összművészeti jelenség, hiszen a művészetfilozófia kiegészült a társtudományokkal való kapcsolattal. Amikor művészetelméletről beszélünk, nem tudjuk megkerülni az irodalom, filozófia, jog, társadalomtörténet, esztétikum kérdéskörét, hiszen a művészetelmélet nem önállóan működő diszciplína. E konferencia megadta az alaphangot – ezt a főtitkár is kiemelte –, hogy az összefüggések lehetőségeit felvillantsuk. Köszönetet mondva a szervezőknek és az előadóknak, a főtitkár Fehér M. István akadémikus úr szavai idézte: „a múlttól való elzárkózás, a hagyományon való felemelkedés a kortársaktól való elzárkózásként jelenik meg." Ezért is példaadó első állomás e konferencia.