A láthatatlan Hamvas Béla

Az elhallgatás felé gravitálok folyton. Ez megy már vagy húsz éve. A folyamatosan eldöntendő kérdés, hogy inkább a hallgatás vagy ne a hallgatás legyen. Hogy feltétlenül írnom kell-e. Erre volt egy olyan válaszom az utóbbi években, hogy inkább elkezdtem a zenével foglalkozni. De valahogy az írás sem tudott teljesen eltűnni az életemből. És ebből lett legutóbb A távolodásban című könyv. A könyv szövegei évek alatt íródtak, vagy inkább radírozódtak ki, mert a kötet összeállítása sokkal inkább egyfajta leépítési folyamat volt. Az egyedüllét adott, egész életünkben egyedül vagyunk. Nem változtam igazán az elmúlt évtizedekben, és ez a viszonylagos változatlanság azt is jelenti, hogy az egyedüllétre való hajlamom sem változott. Ami nem azt jelenti, hogy ne keresném olykor mások társaságát. Gyerekkoromban is ilyen voltam, állandóan búvóhelyeket kerestem, olyan tereket, ahol magamra maradhatok a képzeletemmel. A gyerekkoromon sokat gondolkodom az utóbbi években. Vagy mintha valaki bennem állandóan ezzel foglalkozna. Mert sokszor hirtelen, váratlanul bukkannak fel bennem képek és helyzetek a régi időkből. Ennek semmi köze a nosztalgiához, noha sokszor párosulnak valamiféle melankolikus atmoszférával. De az ember tényleg készen van, már a korai gyermekkorban. Ennek minden sötétségével együtt, amit aztán egy életen át nyöghet. Amit csinálok, az régebben sem volt természetlíra vagy tájköltészet a szó klasszikus értelmében. A természet egy tér volt, ahol mozogni tudtam. Mert máshol nem tudtam. Van bennem valami Thomas Bernhard regényhőseinek kényszerességéből. Hogy például mindig is csak az erdőn tudtam viszonylag használható módon gondolkodni. Végiggondolni valamit. Ehhez mindig kellett egy bükkös, egy patakvölgy vagy egy sóderzátony. És hát az is hozzátartozik, hogy lenyűgöz az erdő. A teremtett lények közelsége, a hallgatag fák, a néma, mohás kövek, a vadvizek zúgása. Ebből egyenesen következik, hogy mindazt, ami foglalkoztatott, ebbe a térbe helyeztem, ez a háttér kellett ahhoz, hogy kirajzolódjanak a versek kontúrjai. De mintha ez is változna, vagy elmozdult volna valamerre. Nem a természethez fűződő kapcsolatom, a megbabonázottság, mert az megmarad, amíg élek.

Adatlap megtekintése →

Az alkotói ösztöndíj alatt a tervem az volt, hogy a saját magam alkotta elbeszélői minőséget és módot, ha úgy tetszik „írói hangomat” egy regény témájához és történetéhez illesszem, amely Békássy Ferenc életéről szól. Mindeközben napirenden tartsam Békássy Ferenc életét és művét, sőt kontextust, olvasókat teremtsek neki. Békássy Ferenc 1915-ben, huszonkét évesen esett el huszárként az első világháborúban, előtte a Cambridge-i egyetem diákja volt, Angliában és Magyarországon a kor elitjével tartotta a kapcsolatot, magyarul és angolul is írt. Halálakor a Nyugat több nagy írója megemlékezett róla, majd elfelejtették. Egybegyűjtött művei szerkesztésemben jelentek meg 2018-ban.

Békássy Ferenc személye révén elsősorban az első világháború európai előzményeire és következményeire, továbbá az azt követő huszadik századi eseményekre tudtam figyelni és a figyelmet irányítani. Vizsgálatom tárgya tehát nem csak maga Békássy Ferenc volt, hanem az elmúlt évszázad szellemtörténeti alakulása, különösen egy-egy személy életének bemutatásán keresztül prózában, esszében, tanulmányban és előadásban egyaránt. Elsősorban azért, mert úgy éreztem, hogy nem teljesen érthetjük meg jelenünket, önmagunkat, környezetünket és a világot, ha nem tudjuk honnan és miből jöttünk, különösen igaz ez a közelmúlttal kapcsolatban. Mint író, esszéista olyan „hősöket” kerestem magamnak – vagy ők találtak meg engem, ezt máig nem tudom eldönteni –, akinek az élete és életműve szorosan összeforrt, akikkel az olvasók könnyen azonosulnak, s akik ott voltak, vagy legalább reflektáltak a magyar törtélem egy-egy nagyobb fordulópontjára. Ezért szorosan összefügg Békássy Ferencről írott művemmel mindaz, amit a vele egy időszakban született, ám hosszabb élettel megáldott, és a magyar szellemtörténetbe így mélyebben beágyazódott Hamvas Béláról, és tanítványáról, Weöres Sándorról írtam.

Adatlap megtekintése →