Csinta Samu: A lélekmentő
Kallós Zoltán első kilencven éve.
Hagyományok Háza 2016
Részlet a ZeneSzó 2016/2 számában megjelent kötetbemutatóból:
"Úgy mondják, Kallós Zoltán mindenkit ismer Erdélyben, mindent tud a népi kultúráról, valóságos enciklopédia. Nehéz is volt korábban rávenni, hogy írásban is rögzítse azt, ami számára természetes tudás.
A kötet néhány héttel a sokhelyütt megünnepelt születésnap után látott napvilágot. Aki elolvassa, nemcsak egy kitűnő kutató kanyarokkal és nehézségekkel teli életútját ismeri meg, de bepillanthat a véres kommunizmus álságaiba is, megismerheti a kényszerű kisebbségi lét megannyi buktatóját.
Kallós Zoltán pótolhatatlan. Nemcsak a közvetlen környezetében, a válaszúti kollégium-iskolában és múzeumban, hanem számunkra is. Amit tudunk Erdély népzenéjéről, tőle tanultuk. Élő legenda. Tanítványai, munkatársai jól megtanulták Tőle, amit kell. Balla Ferenc, az Alapítvány igazgatója így mondja: „Igyekszünk menteni, ami menthető. Ez itt Noé bárkája öt hektáron, autonóm terület. Vagy megtaláljuk egyszer az Ararátot, ahol kiszállhatunk, vagy nem, de mi evezünk."
Az egyik legfontosabb gondolat abból az időből, amikor visszakerült jogos tulajdonosához az ősi családi kúria. Felmerült akkor ugyanis, hogy öregeket helyeznek el itt, ápolásra. Zoli bácsi már akkor a jövőbe látott. „…a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek!"
És azóta Válaszút parancsa: „valamennyi, magyarul tanulni akaró gyermek érték." És így válik lassan magyarrá mindenki, aki idekerül. Nem is akármilyenné."