Márton László Attila tudományos munkatárs és Jakab Csaba kurátorok rendezésében kiállítás nyílt a 14. Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában 2014-ben megrendezett Building/Építés című kiállítás anyagából

2015. október. 31.

MÉSZ székház udvar és Kós Károly terem, Budapest
2015. október 5-31.

A Velencében bemutatott kiállítás és az ott megvalósított építés anyagából, az Építészet Világnapja programsorozat keretében nyílt kiállítás a MÉSZ székház Kós Károly termében. A biennálén megvalósított program három részből állt. A kiállításon húsz magyar és határon túli felsőoktatási intézmény, alapítvány és csoport, építész és tájépítész hallgatói, tanárai és a helyi lakosok közreműködése során kalákában megvalósított építés került bemutatásra egy-egy tablóval. Ehhez kapcsolódott Kunkovács László Ősépítmények című kiállítása. A kört a helyszíni építésre kiírt pályázat anyaga és a helyszínen megvalósított építés zárta be. Ez utóbbi demonstrálásaként a MÉSZ székház udvarán egy kisebb, a velenceihez hasonló installáció került felállításra. Az koncepció részeként mindenkinek lehetősége volt az általa megfestett csipesszel a felállított installációt a kiállítás ideje alatt „továbbépíteni", részesévé válni a közös építésnek.

A kiállítást Sáros László DLA Ybl-díjas építész, a MÉSZ elnöke nyitotta meg.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle