Márton László Attila tudományos munkatárs Az ipar- és tervezőművészet kutatása címmel tartott vetítettképes prezentációt, majd ezt követően Jakab Csaba építész, belsőépítész iparművésszel közösen Az "Építés" Velencében - egy biennálé története; Építve tan

2016. augusztus. 21.

Helyszín: Művelődési Ház, Visegrád
Időpont: 2016. augusztus 20. 19 óra

A 2014-es velencei 14. Nemzetközi Építészeti Biennaléval egy időben újra megrendezésre került Visegrádon a Makovecz Imre támogatásával 1981-ben elindított építő-táborok sora. Idén harmadik alkalommal táboroztak Visegrádon a fiatal építészhallgatók. Napközben a lepencei elágazásnál, az általuk tervezett buszmegállót építették, esténként pedig előadásokat hallgattak és beszélgetéseken vettek részt. Ennek keretében tartott prezentációt Márton László Attila Az ipar- és tervezőművészet kutatása címmel, az eddig még nem kutatott területekről és a MMKI-ban elkezdett kutatómunkájáról. Ezt követően Jakab Csabával közösen a 2014-ben velencében megrendezett nemzetközi építészeti biennále magyar pavilon kiállításának kurátoraiként, az ott megvalósított programjukról tartottak vetített képes előadást. Az építész táborok sokszínűsége mellett bemutatták azokat a határterületeket és párhuzamokat is, amelyek a Magyarországon ma is folyó építész, tájépítész táborok mellett a land-art, a szociális építések, a gyermekeknek szóló építés foglalkozások példáit is felvillantották a hallgatóságnak. Az előadássorozat részeként, prezentációt tartott az MMA több tagja is, Turi Attila, Ybl-díjas építész, Salamin Ferenc, Ybl-díjas építész, Péterfy László, Kossuth-díjas szobrász-művész és Csernyus Lőrinc, Ybl-díjas építész, valamint Kucsera Tamás Gergely az MMA főtitkára.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle