Lezajlott az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram 2023-as évfolyamának nyitóünnepsége a Pesti Vigadóban
2023. szeptember. 13.
A 2023-2026. évi Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíjprogram ünnepélyes megnyitóját szeptember 13-án tartották meg az MMA székháza, a Pesti Vigadó dísztermében. Az MMA idén tavasszal immár hatodik alkalommal hirdette meg három évre szóló művészeti ösztöndíját, azaz az ünnepségen a hatodik évfolyam ösztöndíjasai körében ünnepeltek.
A rendezvényt Szokody Anikó zongoraművész és Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző közös produkciója nyitotta meg, amelynek során Szentpáli Roland Carmen-fantázia című darabját adták elő. Ez idő alatt az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasainak alkotásaiból készült válogatást tekinthették meg a résztvevők diaporámán.
A megjelenteket Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte, és az MMA akadémikusai, valamint köztestületi tagjai nevében is gratulált az új ösztöndíjas évfolyamnak, továbbá biztosította őket az intézmény teljes támogatásáról. Beszédében visszaemlékezett az ösztöndíjprogram elindításának előzményeire, előkészítésére, amelyet egyik legizgalmasabb, legösszetettebb elnöki feladataként tart számon. Kiemelte, hogy az ösztöndíjprogram megalapításával egy gyökeresen új és nagyléptékű lehetőség nyílt meg a fiatal és középgenerációs művészek életében. Ezáltal 2018-ban megindult a magyar művészetmecenatúra egyik legnagyobb szabású kezdeményezése. Az idei száz új ösztöndíjassal hatszázra emelkedett a részt vevő ösztöndíjasok száma. Az elnök beszéde végén kifejezte reményét, hogy az évi száz ösztöndíjasból – akiket idén több mint 1200 pályázó közül választanak ki – erős közösség kovácsolódik, amely véleményformálóként és értékközvetítőként is részt vesz a művészeti és kulturális életben.
Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója ismertette az ösztöndíjprogram célkitűzéseit, valamint az ösztöndíjasok lehetőségeit a program ideje alatt és a végzést követően. Kiemelte, hogy az MMA művészeti ösztöndíja nem csupán anyagi támogatást jelent, hiszen általa a művészek és művészetelméleti szakemberek rendkívül fontos szakmai kapcsolatokat építhetnek ki, melyek akár művészeti területeken átívelő alkotó tevékenységre is lehetőséget adhatnak a jövőben. Az MMA MMKI igazgatója hangsúlyozta, hogy a műhelybeszélgetéseken, szekciótalálkozókon és alkotótáborokon kívül a kutatóintézet olyan programok szervezésével is igyekszik támogatni az ösztöndíjasok szakmai fejlődését, melyeken nemzetközi szinten elismert művészekkel és szakemberekkel ismerkedhetnek meg. Az ösztöndíjas évek lejártát követő lehetőségek között említette az Essentia Artis rendezvénysorozatot, valamint az Ösztöndíjas Eredmények Népszerűsítési Programját, melynek keretében a végzést követő 5 éven keresztül nyújt az intézmény financiális és szakmai segítséget a korábbi ösztöndíjasoknak.
Ezt követően Juhász Zoltán népzenész, az MMA tagja és Juhász Réka népdalénekes, művészeti ösztöndíjas közös előadásában visai népzene, valamint egy bukovinai Mária-ének csendült fel.
A megnyitó műsorát Kisfaludy Zsófia színésznő versmondása zárta, amelyben Marcsák Gergely kárpátaljai író, költő Ketten egy öreg házban és Ároklét című verseit adta elő.
Az előadások után a művészek az első ösztöndíjas találkozón vehettek részt, amelyre rendhagyó módon nem a Hild-villában, hanem a nyitóünnepség helyszínén került sor. Az új ösztöndíjasok megismerték szekcióvezetőiket, szekciótársaikat, és kötetlen szakmai beszélgetést folytattak.
Webhelyünkön cookie-kat használunk, hogy a legrelevánsabb élményt biztosítsuk azáltal, hogy megjegyzi preferenciáit és ismételt látogatásait. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Azonban felkeresheti a "Cookie-beállítások" oldalt, hogy ellenőrzött beleegyezését adja.
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
Cookie
Időtartam
Leírás
cookielawinfo-checkbox-analitika
1 év
A GDPR Cookie Consent beépülő modul úgy állította be, hogy az „Analytics” kategóriában tárolja a felhasználói hozzájárulást a cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-szukseges
1 év
A GDPR Cookie Consent plugin által beállított süti a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-teljesitmeny
1 év
A GDPR Cookie Consent beépülő modul úgy állította be, hogy a „Teljesítmény” kategóriában tárolja a felhasználói hozzájárulást a cookie-khoz.
CookieLawInfoConsent
1 év
Rögzíti a megfelelő kategória alapértelmezett gombállapotát & a CCPA státusza. Csak az elsődleges cookie-val együttműködve működik.
PHPSESSID
session
This cookie is native to PHP applications. The cookie is used to store and identify a users' unique session ID for the purpose of managing user session on the website. The cookie is a session cookies and is deleted when all the browser windows are closed.
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.