Erdély mindig elvarázsolt. Kezdetben a hegyek, később - a szakdolgozat témát keresve - a kastélyok és az udvarházak, majd a munkám: a határon túli értékek védelme. Tizenöt éve én is Erdélybe költöztem, családommal egy 17. századi kis udvarházban élünk a háromszéki Bikfalván. A kúria felújítása közben találkoztunk először a kályhacsempékkel. A ház mögötti árokban, a padló alatti töltésben, a padlás lomjai között számtalan 17-19. századi töredéket találtunk. Mintakincsük már akkor rabul ejtett. Megpróbáltuk a ház különböző korszakaihoz kapcsolni az egykori tüzelőberendezések darabjait, így lázas kutatásba kezdtünk. A töredékek alapján kikövetkeztethető csempelapokat rekonstruálta képzőművész férjem, Péter Alpár – aki azóta már több erdélyi és magyarországi múzeumba készített kályhát –, majd megalapítottuk gyűjteményünket, mely folyamatosan bővül.
A kerámia időtálló tulajdonsága miatt, nagy számban fennmaradt erdélyi kályhacsempék különleges tárgycsoportot alkotnak. Mivel funkcionális és esztétikai szerepet egyaránt betöltöttek és a népi lakóházaktól a kastélyokig mindenhol előfordultak, kiválóan reprezentálják megrendelőik világképét, igényeit és készítőik kvalitásait.
Kutatási témám szorosan kapcsolódott erdélyi értékmentő tevékenységünkhöz, és ahhoz a kérdéshez, mely nem csak a művészettörténetet, hanem magyar kultúránk egészét is érinti: Hogyan ötvöződik Kelet és Nyugat hatása az erdélyi művészetben? A választ keresve igyekeztem többféleképpen feldolgozni a kályhacsempék egyedülállóan gazdag motívumvilágát a szakirodalom és a múzeumokban őrzött csempeanyag segítségével. Hogyan hatott az Oszmán birodalom közelsége, vagy a szász céhek Rajna-vidéki kapcsolatrendszere a csempék ornamentikájára? Milyen út vázolható fel a meisseni kannelúrás, virágkoszorús empire kályháktól a hornyolt, virágdíszes nyitott tűzterű Homoród-vidéki népi cserepesekig? Mi lehetett a kályhákon oly kedvelt terülőminták előképe? Az MMA ösztöndíja segítségével készülő tanulmánykötetből mindez hamarosan kiderül.
