Takács Bence Ervin

Takács Bence Ervin

Versmondó vagyok, aki mindent a verseknek köszönhet, így kötelességem visszaadni azt, ami által a versek felemeltek. Ezért jött létre jó pár évvel ezelőtt egy verseket szerető baráti közösség, amelyből maga az Egyesület is kinőtte magát. A Mondj Te is egy verset Egyesület céljainak továbbgondolását az MMA ösztöndíjprogramja nagyban segítette. Mert jól verset mondani, nemzetépítő feladat. A versek és a könyvek által pedig remek találkozások, beszélgetések es újitások jöhetnek létre.

A Mondj Te is egy verset kezdeményezés azzal a céllal ölt egyesületi formát, hogy átörökítse a pódiumművészetet, főleg a versmondást a jövő generációi számára, saját estek szervezésével, valamint minél több versmondó közösség létrehozásával.
Az egyesület feladata az úgynevezett pódium-művészeti szalonok létrehozása, a magyar kultúra hagyományainak felkarolásával, terjesztésével és fogyaszthatóvá tételével. Az egyesület és annak tagjai hat éve hozták létre első versmondó körüket, estjüket, amely mára kinőtte magát és egyre több fórumon nyit a szélesebb közönség felé. Célunk, hogy a középiskolai fokon még izzó vers-tisztelet, és - ismeret, újra “trendi” legyen, akár megzenésített, énekelt, de mondott szövegek – versek - által is. Az alapító tagok az Egyesület "talapzatának kövezetére írják”, hogy jó lenne, ha újra minden magyar ember, magát magyarnak valló, felnövekvő diák fejből (is) tudna egy-egy verset, a memoritereken túl pedig a pódiumra, azaz a szélesebb nyilvánosságra is ható módon műveket megszólaltatni.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle