Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művészettörténetből, az Iparművészeti Egyetemen tipográfiából szereztem diplomát. 2005 óta a budapesti Szépművészeti Múzeumban dolgozom, 2014 óta a Vasarely Múzeum szakmai vezetésével vagyok megbízva. Kutatási területem a fotográfia, az animációs film, a kinetikus-, fény- és médiaművészet, illetve a 20. századi képzőművészet avantgárd irányzatai. Ösztöndíjasként megfordultam a bécsi, a berni és a kaunasi egyetemeken, a karlsruhei Hochschule für Gestaltungon, a washingtoni Smithsonian American Art Museumban, illetve az MIT-n. Posztdoktorként a berlini Transregionale Studien programban, a los angelesi Getty Research Institute-ban és a szingapúri NTU/CCA-ben töltöttem el jelentősebb időt. Az évek során szerzett számos elismerés közül a Magyar Tudományos Akadémia Opus Mirabile-díjára vagyok a legbüszkébb.
Gyerekkorom óta foglalkozom fotográfiával és mozgókép-készítéssel. Több mint egy évtizede készítek archív anyagokat különböző dokumentumfilm-tervekhez. A leforgatott nyersanyagok egy részét kurátori munkám során használom fel és az általam rendezett kiállításokat illusztrálom velük.
Pályázatom az emigrációban élő magyar művészek az 1960-as és 1970-es években történt hazai bemutatkozási lehetőségeit dolgozza fel. A téma kapcsán az érdekel, hogy mekkora figyelem övezte a disszidens magyar művészek jelenlétét idehaza, illetve ennek fordítottja - kideríteni azt, hogy volt-e rá igény, hogy a magyar művészet képviselőivel kapcsolatot tartsanak fenn a vasfüggöny mögött élők. Munkám célja az, hogy személyes beszámolók alapján, valamint archívumi forrásokra támaszkodva rekonstruáljam azokat a rejtett kapcsolatokat, amelyeknek köszönhetően az elszármazott művészek által képviselt formai-esztétikai problémák fokozatosan beépültek itthon maradt társaik repertoárjába, hatást gyakorolva a Kádár-rendszerben élők gondolkozásmódjára, új szempontokkal gazdagítva a kortárs művészetről és különösen a nonfigurációról vallott, a pártállam hivatalos ideológiájával szembehelyezkedő elképzeléseket. A film alapvető tézise az, hogy a nyugatra távozott művészek közvetett módon befolyásolták a magyar neoavantgárd megszületését és elősegítették az alternatív kultúra elterjesztésében tevékeny, új generáció kibontakozását.
