Navratil Andrea

Navratil Andrea

Különösen fontosnak tartom, hogy a hagyományos műveltségünk, és a vele összefüggő természeti örökség ne csak könyvekben és kottalapokon legyen hozzáférhető, hanem élő tudás maradjon minden ember számára. Ezen értékek mentén választottam hivatásul a biológia tudományát, valamint a különböző népművészetek művelését és a néphagyományok ápolását, annak tanítását.

Ösztöndíjam során olyan területeket választottam, amelyek e látszólag egymástól távol eső két „világot” nemcsak közelebb vitték egymáshoz, de azok metszéspontjait, valamint a feltárás, elemzés és előadóművészi formában hasznosulás egymásra épülését is példázták. Mindemellett az ösztöndíjam mottójában is szereplő "felkutat", "megismer", "használ" mellett a "megosztás" és "népszerűsítés" állt tevékenységem fókuszában.

Így volt: Dúdoló programsorozat közel 20 településen, alkalmanként meghívott zenészek, helyi zenekarok bekapcsolódásával, a pandémia idején ugyanez az online térben Karantének néven. Gazdakalendárium. Számos előadás, koncert, mesterkurzus, nyári tábor és lemez, mely az eleddig kevéssé népszerűsített népzenei kisdialektusunk, Bakony és Balaton-felvidék énekes anyagát volt hivatott közkinccsé tenni. Táncszínházi és koncert bemutatók, hangversenyek. A ló és az ember kapcsolatát (a huszárságot és a lovas íjászatot is) ismertető összművészeti produkciók. Rendhagyó zene órák, kisfilmek. Madarak a népdalokban - gyereklemez és egy kortárs zenei bemutató.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle