Molnár Ottó

Molnár Ottó

A közel 3 évtizedre visszanyúló szakmai tevékenységem több pilléren - az orgonista, a tanár és a karnagy hármas pillérén nyugszik. Az orgonista lét egyrészt a templomi zenei-liturgikus szolgálatot ellátó egyházzenész szerepében, másrészt a koncertező művészlét kihívásaiban nyilvánul meg. A tanár, a jövő muzsikus generációjának és koncertlátogató közönségének kinevelésében vállal szerepet. A karnagy pedig a hazai és nemzetközi egyházzenei koncertélet aktív résztvevőjeként végzi tevékenységét. Az 1997-ben általam alapított Szent Korona Kórus karnagyaként művészi ars poeticám egyrészt az egyházzenei kórusirodalom értékes, ismert és kevésbé ismert gyöngyszemeinek előadását, másrészt egy érték és identitás válsággal terhelt világban egyfajta kulturális, szellemi, intellektuális műhely létrehozását és annak menedzselését tűzte zászlajára. A program a magyar történelem és az egyetemes zenekultúra diszciplínáinak kohéziója, művészi és kutató munka adaptációjában. A futamideje alatt megvalósított koncertsorozat egyszerre mozgott zenei és történelmi síkon. A művészi küldetés mozgató rugója egy olyan program - melynek hármas vezérelve a szakmaiság, a megvalósíthatóság és a hitelesség volt - összeállítása és bemutatása volt, mely párhuzamosan integrálja a történelmi múlt és hagyomány tiszteletét és annak ápolását, valamint lehetőséget kínál a szakmai fejlődésre, a zenei nóvumok iránti kíváncsiság felkeltésére és azok megismertetésére. A program, a szakmai életben történő nagyobb mértékű ismertség és elismertség biztosítására, a szakmai kapcsolati tőke bővítésére, a jövőben esedékes koncertmeghívások pozitív elbírálására, a szakmai és társadalmi elismerések odaítélésére is megtermékenyítő hatással volt. A koncertsorozat során sikerült a Kárpát-medence, tehát az anyaország és az elszakított nemzetrészek magyarságát és területét egy szellemi közös nevező alá hozni, egy, a magyar történelem kiemelkedő eseményeit és helyszíneit megjelenítő és azt autentikus zenei köntösbe ágyazott nemzetegyesítő esemény sorozatot megvalósítani, a Kárpát-medence magyarságát egy eszmei tömbbe tömörítő virtuális zenei-történelmi túrát végigjárni.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle