Marczin István

Marczin István

az MMA MMKI megbízott kutatója

1983-ban diplomázott a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem−népművelés szakán. 1997-ben kapott szociológus diplomát a Debreceni Egyetemen. 2010-ben szerzett PhD-fokozatot Kijevben, a M.A.U.P. Egyetemen. 1989–2009 között tanársegédként és adjunktusként tanított a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési- és Gyógypedagógiai Karán és jogelődjein. Docensként oktatott 2010–2017 között az Eötvös József Főiskolán, 2017–2020 között a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán. 2011–2022 között óraadó tanár volt a Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetében, valamint a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében. Szűkebb tudományterülete a művészetszociológia. 2011 óta vezeti az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériáját, 2021 óta a Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ kortárs képzőművészeti kurátora. 1994 óta szervezi és vezeti a kortárs képzőművészeti művésztelepeket. 2009 óta a Caffart Képzőművészeti Egyesület szakmai vezetője, és a Caffart Nemzetközi Művésztelep vezetője. Folyamatosan szervezőként és megvalósítóként vesz részt a kortárs képzőművészeti projektekben, mint például a Víz és Élet Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, a Szárhegyi Nyilatkozat vagy az Essentia Artis. Fő kutatási területe: Művésztelepek a Kárpát medencében. Az első kutatás ezzel a címmel 2020−2021-ben zajlott. Eredménye megjelent az MMA MMKI Műhelytanulmányok című sorozatának IV. évfolyamában. A jelenlegi kutatás célja a művésztelepek aktuális állapotának felmérése, az első kutatás óta történt változások feltérképezése, a művésztelepeken alkotó művészek motivációinak és értékreferenciáinak megismerése.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle