A soproni Nyugat-magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének elvégzését követően építészként, belsőépítészként dolgozom Szombathelyen. A BORDER Építésziroda vezetőjeként lakó- és középületeket, műemléki felújításokat tervezek, valamint főépítészi munkát végzek.
Posztgraduális tanulmányaimat a tervezői munkámmal összefüggésben szerveztem, hogy speciális területeken is jártasságra tegyek szert. Színdinamikai szakmérnökként, majd műemlékvédelmi szaktanácsadóként diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetemen. 2011 óta fény- és színtant oktatok meghívott egyetemi előadóként tervezőművész hallgatók számára.
Ösztöndíjas munkám kérdésfelvetése oktatói és tervezői munkámmal összefüggésben született meg: hogyan fogalmazható meg a fény- és színalkalmazás elmélete az építészet felől? Kutatásom során tehát a szín és építészet viszonyát vizsgáltam, és kísérletet tettem egy a korábbiaktól eltérő megközelítés megfogalmazására. Arra a megállapításra jutottam, hogy döntően az építészeti térről való felfogásunk határozza meg a színhasználat módját, ezért a tér egy másfajta megközelítésével a színre nem másodlagos tulajdonságként, hanem téralkotó eszközként kell tekintenünk.
Az ösztöndíjas időszakban vállalt munka eredménye egy elméleti írásmű, ami könyv formájában segíti majd a tervezőművész-képzésben végzett oktatói tevékenységemet, és reményeim szerint új szempontokkal gazdagítja az építészeti tér multimodális érzékeléséről és az építészet eszközeiről való gondolkodást.